2014.02.27.
15:22

Írta: fannie

Újra itt...

Hello, hello, újra itt vagyok! J

Szép napot mindenkinek, több mint két hónapos szünet után újra jelentkezik az Élet-úton!

Ez alatt az idő alatt nem voltam Moszkvában, és hiába határoztam el annak idején, hogy posztok márpedig akkor is lesznek, nem sikerült a témára hangolódnom. Az idő meg múlt, telt egyik nap a másik után, és én egyre inkább belefeledkeztem a napi teendőkbe.

De mindegy, ez már a múlté… Mától ismét aktív a blog!

Azt, hogy milyen sokáig voltam távol az orosz fővárostól, híven jelzi néhány apróság.

  1. Sikerült elfelejtenem, mekkora tömeg van itt mindig, mindenhol. Mivel Vnukovóra érkeztünk a Wizzairrel, a Jugo-Zapadnaja megállónál meg akartunk ebédelni. Irány a Zvezdocska bevásárlóközpont, millió étteremmel. Délután egy órakor sehol nem volt üres hely, csak úgy tolongtak az emberek még a leggányabb kifőzdéknél is. Hihetetlen.
  2. Ahogy beléptem a lakásba, már csuktam is vissza az ajtót. Az kizárt, hogy mi itt lakjunk, gondoltam… Tudjátok, mekkora por és porcica fel tud halmozódni ennyi idő alatt? De mégis hogyan? Örök rejtély.
  3. Mikor először mentem el itthonról megérkezésünk másnapján, nem tudtam eldönteni, a liftben vajon az egyes, vagy a mínusz egyes gombot kell megnyomnom ahhoz, hogy a földszintre jussak. Végül a megoldás az utóbbi lett. Empirikus módszerrel dolgoztam, a siker garantált. J
  4. És a legdurvább (ezt csak félve, egészen suttogva vallom be): Egyik barátunkkal beszélgetve ismét a múlt év októberi költözésünkre terelődött a szó. P. kérdezte, hogy akkor most melyik metrómegállónál lakunk. És nem tudtam, egyszerűen nem jutott eszembe a válasz! Rá kellett keresnem google-on. Még jó, hogy egyáltalán hazataláltam! Persze lehet, hogy egyedül nem is sikerült volna…

Szóval teljes agymosás, csak reménykedem, hogy két hónap azért annyira mégsem hosszú idő, hogy szellemileg teljesen leépültem volna. Meglátjuk, én mindenesetre bizakodó vagyok. J

Otthon persze sok minden történt. Szaladgáltunk ide-oda, fontos ügyek, mert mi ugye fontos emberek vagyunk. ;)

Pihentünk Hévízen is néhány napot, ott egészen „itthon” éreztük magunkat, annyi volt az orosz. Mindenhol cirill betűk, kifejezetten oroszoknak szóló termékek, még egy hagyományos stílusú orosz faházat is felhúztak a belvárosban, ami azért vicces volt. A szolgáltatók viszont nem nagyon beszélik a nyelvet, sokszor volt érezhető ez miatt feszültség vendégek és személyzet között, ami ugye nekem már elég ismerős, csak fordított szituációban. Itt én vagyok idegen.

Mi mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat, bejártuk Hévizet, Keszthelyt, a környékbeli várakat, Sümeget és Szigligetet. Még Tapolcára is beugrottunk, de ott sajnos éppen felújítás alatt van a híres barlang. Majd máskor.

Egyébként, ha már itt tartunk, hadd reklámozzam egy kicsit a Hunguest Hotel Heliost, ahol megszálltunk Hévízen. Ugyan a berendezés nem túl modern, a bútorok átlagéletkorán már csak a vendégeké tesz túl, de kitűnő gluténmentes konyhával szolgálnak. Odafigyelnek az apróságokra is, például a mártásokat kukoricakeményítővel sűrítik, nem liszttel, így én is nyugodtan válogathattam a finom fogások között. Ez a figyelem nagyon jólesett, remélem, egyre több étterem és szálloda fogja majd követni a példájukat itt is, otthon is.

Egyéb ügyeinkkel nem fárasztalak titeket, ez a bejegyzés úgyis csak arról szól, hogy tudjátok, itt vagyok, minden rendben, és hamarosan tartalmasabb írással is jelentkezem. Köszönöm az e-maileket, a kommentet, és a figyelmet, nagyon jólesik. J

Szólj hozzá!

2013.12.16.
12:05

Írta: fannie

Hogyan ünneplik a Karácsonyt és az Újévet Oroszországban?

kar_csony_1387191896.jpg_1280x886

Feldíszített fenyő, villogó fények, meghitt gyertyaláng, szikrázó csillagszórók, az esti vacsora, omlós sütemények, a narancs és a fahéj illata, együtt a család… December 24-25-26. Számomra ezt jelenti a karácsony.

Ma már az oroszok is megünneplik Jézus születését, a kilencvenes évektől ismét teret kaptak a valláshoz kapcsolódó szertatások, tradíciók. Csak egy kicsit másként. Kezdjük mindjárt a dátummal: január 7. Itt is a 16. századi naptármódosítás, illetve annak hiánya okozza az eltérést. Mint tudjuk, az európai országok többsége bevezette az új gregorián naptárt, az oroszok azonban kimaradtak a reformból. Így Oroszországban előbb van a szilveszter, az újév, utána a karácsony. Ma már piros betűs itt is mind a kettő, de a karácsonyt nem minden tagköztársaságban tartják meg. (Például a Tatár Köztársaságban jellemzően nem, ahol az iszlám az elterjedtebb.)

Ma a nyugaton a karácsonyhoz tartozó szokások nagy része Oroszországban az Újév ünnepléséhez, és nem január 7-hez kötődik: a fenyőfa (Ёлка), a Télapó, az ajándékozás. Ennek oka, hogy a szovjet időkben a karácsony vallásos jellege miatt tiltott volt, viszont a világi Újévvel nem volt különösebb probléma, akkor lehetett fát díszíteni, senkinek nem fájt. A Télapó (Деда Мороза, „Fagyapó”) pedig helyettesíthette az egyházak által szentként tisztelt Mikulást (a myrai püspököt, Miklóst). Segítőjével, Hóleánnyal (Снегурочка) tehát ő osztja szét az ajándékokat a gyermekek között, újévkor. Egyébként igencsak hasonlít a nyugaton elterjedt Coca-Cola Mikulásra, tradicionálisan kék palástját is egyre inkább pirosra cseréli. A fentieknek megfelelően a képeslapokon is „Boldog Karácsonyt!” helyett inkább „Boldog Új Évet!” (с Новым годом) szerepel.

A régi hagyományok szerint karácsony napján böjtöt kellett tartani, míg az első csillag fel nem tűnt az égen. Akkor kezdődött el aztán a közös étkezés, amit számos jelentőségteljes szimbólum kísért: a fehér abrosz, ami a kis Jézus pólyájára emlékeztetett, a vastag, szintén fehér gyertya az asztal közepén, a Világok Világa, valamint a böjti kenyér. Még egy kis szalmát is szokás volt a tányérok közé csempészni, hogy jelképezze a szerény jászolt, ahová az Isten Fia közénk érkezett.

Maga a vacsora valamikor hústalan volt, de kiadós, és egészséges: gyümölcs, diós magvak, leves (gomba, káposzta), bab- és borsófélék, krumpli, fokhagyma, kása, hal, méz, kekszek, vörös bor, tea. Hogy az év minden hónapjában legyen mit enni, tizenkét fogással kellett kedveskedni a családnak. A modern időkben már szerepelhetnek ezek között húsételek is, sőt a sült szárnyas sült almával és burgonyával körítve már szinte elengedhetetlen tartozéka az ünnepnek.

Egyes vidékeken állítólag napjainkban is szokásban van a karácsonyi éneklés: csoportok dalolva járnak házról házra (Колядки - énekek), amiért cserébe ételt, vagy manapság inkább pénzt, cukorkát kapnak. Ez a tradíció a pogány időkre nyúlik vissza, néhány régi szöveg még az ősi napistent dicsőíti, aki az év e napjától kezdve fokozatosan viszi győzelemre a napfényt a sötét éjszakával szemben. Szintén a kereszténység előtti időket idézte a szalmabábu égetése az udvaron, amely hagyomány ma már eltűnőben van. Természetesen babonás hiedelmek is kapcsolódtak e szent naphoz, amelyek emlékét napjainkra már csak a néprajzkutatók gyűjtései őrzik: ha a házhoz karácsonykor először női vendég érkezett, az bizony rossz ómen, azt jelentette, hogy abban az évben a család női tagjainak egészsége gyenge lesz. Az ünnepi asztal lábait összekötözték, hogy nehogy elvándoroljanak az állatok. A nyári szárazság ellen pedig úgy védekeztek, hogy a reggelihez nem ittak vizet.

Végezetül álljon itt egy hagyományos karácsonyi étel receptje!

Kolevo (колево), mely a jólétet és a termékenységet jelképezi.

Hozzávalók:

200 g búza

3 evőkanál méz

100 g dió

50 g mazsola

3 evőkanál vaj

csipet só

apróra vágott aszalt szilva, vagy –barack

ízlés szerint mák (ledarálva, beáztatva)

A búzaszemeket ki kell válogatni, meg kell mosni, majd ki kell szárítani sütőben. Végül egy éjszakára be kell áztatni. Karácsony reggelén alacsony lángon megfőzzük körülbelül két óra alatt. Mikor kész, belekeverjük a vajat, majd egymás után a többi hozzávalót is az aszalt gyümölcs kivételével, amit a díszítéshez használunk fel.

Akinek túl macerásnak tűnik az ételt búzával elkészíteni, az használhat helyette barna rizst, vagy hajdinát is.

Jó étvágyat és kellemes ünnepeket kívánok!

Források:

http://russian-crafts.com/customs/christmas.html

http://www.fazenda-box.ru/778-chto-prigotovit-na-rozhdestvenskiy-uzhin.html

http://ru.wikipedia.orgРождество в России (Karácsony Oroszországban)

7 komment

Címkék: karácsony receptek orosz ünnepek

2013.12.14.
09:06

Írta: fannie

Ahol várnak Rád...

20_1387008255.jpg_700x568

Hétvégi könnyű:

Akárhányszor a Perekrestok szupermarketben vásárolok Moszkvában, mindig megmosolyogtat egy reklám.

там, где тебя ждут. Ott, ahol várnak téged.

Duruzsoló férfihang idéz eléd havas tájakat, majd a kandalló, az otthon melegét. Meg persze a vodkáét, ami minden szerető családban készséggel fogadja a hazatérőt.

Neve: Téli Út (зимняя дорога)

Hát nem megható?

Úgy tűnik az internet képeiből, nem csak nekem fura a koncepció.

A kép innen származik: http://www.superdemotivator.ru/zimnyaya-doroga-tam-gde-tebya-zhdut.html

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok orosz lélek

2013.12.13.
11:42

Írta: fannie

Tretyjakov Képtár, az orosz festészet szent helye

A szentpétervári Ermitázs és a moszkvai Kreml után a harmadik legnépszerűbb látványosság Oroszországban, évente több mint 1,3 millió látogatót vonz. Az egy négyzet(centi)méterre jutó legtöbb orosz festmény a világon egyértelműen a Tretyjakov Galériában található. :)

Az orosz festészet nem feltétlenül képezi a hazai oktatási rendszer alapját, legalábbis manapság nem. Én bevallom nőiesen, nem sok fogalmam volt a művészekről, képeikről, vagy a világról, amiről mesélnek. Talán a történelemkönyvekből rémlik néhány alkotás Repintől, főként a Rettegett Iván és fia. Nagyjából ennyi. Nos, ezt nyilván nem hagyhattam annyiban, ha már úgy hozta a sors, hogy Moszkvában élek. Éppen ezért már háromszor voltam a Tretyjakov Galéria főépületében, ahol remélhetőleg ragadt már rám némi ismeret.

Magáról a képtárról rengeteg anyag van az interneten, többek között a magyar wikipedia is nagyon jó, részletes leírást ad a gyűjteményről, annak történetéről, a Tretyjakovokról, és a kiállításnak otthont adó épületekről:

 http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llami_Tretyjakov_Gal%C3%A9ria.

Angol vagy orosz nyelven elérhető a képtár honlapja is, ide a kollekció anyagának nagy részét feltöltötték, magyarázattal, a festő rövid bemutatásával kísérve!

http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/categories/_id/42

Éppen ezért én nem szaporítanám a szót feleslegesen, inkább egy személyesebb leírást adok arról, miként éltem meg én a Tretyjakov Képtárat.

Első alkalommal elég limitált tudással érkeztem meg a múzeumba. Gondoltam, majd kitalálom, mi mit jelent, miről mesélnek a képek. Hiba volt, szerencsére könnyen helyrehozható. Mint általában mindenhol, Oroszországban is szervesen kapcsolódik a festészet a nép történelméhez, meséihez, legendáihoz, társadalmi problémáihoz, lelkivilágához. A történelemről valamit tudni véltem, ennyi. Próbáltam hát megjegyezni a kedvenc képeimet és festőik nevét, hogy aztán utólag keressek hozzájuk háttér-információt. Ilyen volt Pukirev Egy egyenlőtlen házasság című műve, Viktor Vasznyecov meséket idéző alkotásai (Iván cárevics és a szürke farkas, Aljonuska, Vitézek), Verescsagin varázslatos keletet ábrázoló festményei (Ünnepelnek, Taj Mahal mauzóleum, Agra),  vagy Szurikovtól a Morozova bojárasszony, illetve A sztrelecek kivégzésének reggele.

Kapcsolódó linkek:

http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/157

http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/246

http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/245

http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/185

http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/184

http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/218

http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/221

Repint már azért nagyjából ismertem, de az azért meglepetésként hatott, hogy ilyen sokoldalú volt a festészete. Vászonra vitt megkapó portrékat, idilli hangulatot árasztó családi életképeket, a korabeli társadalmi konfliktusokat leíró pillanatokat, és természetesen történelmi jelentőségű eseményeket. Számomra megkérdőjelezhetetlen, hogy őt a világ legnagyobb festői között kell számon tartani.

Bár talán már egyértelmű, hogy én a festészetben is az embert és életének történetét keresem, az fog meg leginkább, azért érdemes megemlékezni a nagy tájképfestőkről is: Siskin munkái vadregényes tájakról mesélnek, Alekszejevnek köszönhetően a 18-19. század fordulójának Moszkvájáról, Szentpéterváráról alkothatunk pontos képet, Szavraszov leghíresebb képei a téli orosz vidéket mutatják be, Ajvazovszkij kedvenc témája pedig a tenger. Levitant sem hagyhatjuk ki a sorból, az impresszionizmus jegyeit magukon viselő művek harmóniát sugároznak, helyenként még a nap is kisüt egyiken-másikon. (Lásd alább.) :)

Nem szabad megfeledkezni az ikonokról sem, Feofan Grek, Rubljov, Csornij és Gyionyiszij munkáiról.  

Ami az általános benyomást illeti, azt tudom elmondani, hogy a Tretyjakov egyike a „túl nagy” múzeumoknak. Egyszerre szerintem nem emészthető meg az az anyagmennyiség, amit a látogató elé tárnak. Ha jól emlékszem, még az utolsó alkalommal is majdnem három órát barangoltunk a termekben úgy, hogy az alsó szinten az ikonokat egy az egyben kihagytuk.

A másik személyes élmény az, hogy minden sötét. A képekről beszélek, azok színvilágáról. Érdekes, hogy még az olasz partok tájképeire sem sikerült egy kis ragyogást varázsolnia a festők többségének. Talán úgy van ez valahogy, mint az akcentus nélküli nyelvtanulás: ha bizonyos életkor alatt nem lát eleget az ember napfényből, később már képtelen lesz felismerni. Na jó, nem gonoszkodom tovább, de az biztos, hogy a borús képek sokasága egy idő után engem már nagyon nyomasztott. Tehát számomra egy megoldás van: feldolgozhatóbb részekre bontani a „falatot”. De mindenki tegyen ízlése, ideje és pénztárcája szerint!

A Tretyjakov Képtárnak van egy másik épülete is a Gorkij Parkhoz közel, a Krími rakparton. Ott még nem jártam, de még csak most kezdődött a hosszú, hideg tél… Nem múlik, kérem, nem múlik.

Vasárnap jelentkezem a heti gluténmentes recepttel, addig is szép napot, és jó hétvégét!

Szólj hozzá!

Címkék: múzeum Moszkva moszkvai látnivalók

2013.12.11.
05:00

Írta: fannie

Puskinban járt a modern művészet

puskin_1386660576.jpg_1280x886

Puskin Múzeum és Tretyjakov Galéria. Azt gondolom, ez a két leghíresebb moszkvai múzeum. Az előbbi az európai, az utóbbi az orosz művészetet mutatja be. A blogon viszont még egyikről sem volt igazán szó, mea culpa. Nem baj, a héten pótoljuk a hiányosságot.

A Puskin Múzeumot 1912-ben nyitották meg, tavaly ünnepelte századik születésnapját. Éljen, éljen!

Nos, elég sajátos létesítményről van szó. Itt van mindjárt az a tény, hogy a múzeum a száz év során kissé kinőtte magát, köszönhetően például a szovjet idők államosításainak, amikor is számtalan festmény, alkotás került állami tulajdonba magángyűjtőktől (például Szergej Scsukintól és Ivan Morozovtól). Ezért ma a Puskin Múzeum anyaga több épületben, elszórva található. Most éppen egy múzeum-város kialakításán fáradoznak a szakemberek, hogy egy helyre, a főépület környékére koncentrálják az összes kiállítást.

A másik furcsaság, hogy a Puskinban, legalábbis a főépületben nem eredeti alkotásokat láthatunk, hanem az Európa különböző részeiben őrzött remekművek replikáit. Én ezzel nem voltam tisztában az első látogatásom előtt, ezért igencsak meglepődtem, mikor ugyanazokkal a szobrokkal találtam magam szemben, amiket már egyszer megcsodáltam Olaszországban. Mit mondjak, kicsit csalódott voltam, de ez megint az én hibám, legyen tájékozottabb az ember lánya, ha már egyszer múzeumba megy.

Egyébként a már említett elkobzásokból származó festmények egy részét az egyik melléképületben láthatjuk, és ez a melléképület a kedvenc múzeumom Moszkvában. Érintőlegesen volt már róla szó a blogon (http://elet-uton.blog.hu/2013/09/18/munkacsy_puskin_muzeum és http://elet-uton.blog.hu/2013/09/18/matisse_puskin_muzeum), de majd mindenképpen kitérek rá bővebben. Nem ma. Ma a főépületben nézünk körül.

Már csak azért is, mert a közelmúltban még egyszer ellátogattam oda, egy érdekes kiállítás alkalmával: Judaskin orosz tervező művészeti alkotásnak értékelt ruháit mutatták be a múzeum egész területén, a letűnt korokat idéző műremekek (replikái) közé. Természetesen a cél az volt, hogy hangulatban harmonizáljon egymással a régi és az új. Szerény véleményem szerint ezt nem mindig sikerült, de ennek ellenére maradandó élmény volt végigbarangolni ezzel a kis csavarral megbolondított termeken.

Közben persze nekem is elszabadult a fantáziám, és már alig várom, hogy valaki megvalósítsa, hogy ételeket, süteményeket fog hasonló stílusban felkínálni a nagyérdeműnek. (Persze nem is én lennék, ha kimaradna a posztból a gasztronómia.) De most tényleg: képzeld el, hogy bemész a múzeumba, a bejáratnál választhatsz, melyik kor kosztümét öltöd magadra, és kapsz hozzá egy szintén korhű poharat is a kezedbe, benne bor, ami egy neves sommelier szerint leginkább idézi az adott időszakot. Csak néhány kortyot, a hangulat kedvéért. Aztán minden teremben lenne egy kis büféasztal, ahol megcsodálhatnád az adott évszázadban fogyasztott ételek… replikáit. J Néhány recept az extrém érdeklődőknek, hogy otthon kísérletezhessenek. Szerintem óriási volna!

Na, mindegy, vissza a valóságba. Szóval ruhákat állítottak ki a termekben. Lenge, szellőből szőtt estélyiket, és nehezebb, széles szoknyájú habcsodákat. A divathoz ugyan nem értek, de az biztos, hogy így sokkal viccesebb volt az egész Puskin másolatgyűjteménye.

Ami az állandó kiállítást illeti: ha sokat utaztál már Európa-szerte, szerintem nyugodtan kihagyhatod. Érdekes lehet viszont például iskoláskorú gyerekkel, oktató céllal végigmenni az egyes korszakokon, ad egy átfogó szemléletet a művészettörténet állomásairól. De ha teheted, várd meg a következő „csavart”, hogy az egész izgalmasabb legyen!

További szép napot, találkozunk a Tretyjakovban pénteken!    

Szólj hozzá!

Címkék: múzeum Moszkva moszkvai látnivalók

2013.12.09.
05:00

Írta: fannie

A bojár Romanovok élete

boj_r_1386517718.jpg_1280x886

Most komolyan, itt élünk Moszkvában két és fél éve, és még csak most néztük meg ezt a múzeumot? Hogy van ez?!

Ezzel az érzéssel jöttünk ki a Romanov bojár házból. Hát igen, nincs túlreklámozva a hely. Én a tripadvisoron akadtam rá, feltűnt a kiemelkedően magas tetszési index, gondoltam, egy látogatást megér. És valóban, de még mennyire!

A házat a 16. században építette a Romanov-család őse, Nikita Zakharin Jurijev. (Az ő fiai vették fel a Romanov családnevet.) Nikita testvére, Anasztázia volt IV. (Rettegett) Iván első, hőn szeretett felesége. A család befolyása egyre nőtt az évek során, Anasztázia halálát követően is. IV. Iván halálos ágyán Nikitát régenssé nevezte ki Fjodor fia mellé, Boris Godunovval együtt. Boris, mint tudjuk, később maga is cár lett, így ebben az időszakban a riválisnak tekintett Romanovokra kissé rájárt a rúd. Volt azonban ennek az ellenségeskedésnek egy „mellékhatása” is: a Romanov-család köré csoportosult sok olyan bojár, aki nem szívesen látta a Godunovok előretörését. Így történhetett, hogy végül 1613-ban az akkor 17 éves Mihály, Nikita unokája lett az első cár a Romanov-házból, hogy ezután még háromszáz évig uralkodjon a dinasztia.

Természetesen ettől kezdve rezidenciájuk átkerült a Kreml falai közé, majd Szentpétervárra. A régi (még csak) nemesi ház az enyészeté lett, egészen a 19. századig, amikor I. Miklós úgy döntött, helyreállíttatja az épületet. 1859-től működik itt múzeum, ami a 16-17. századi családi élet intimitásaiba enged bepillantást.

Mi mondjak, örülök, hogy nem abban a korban születtem. A férfiak és a nők teljesen elkülönülve élték mindennapjaikat, az utóbbiak gyakorlatilag a ház rabjaiként. Kézimunkával, varrással, szövéssel, hímzéssel töltötték idejük jelentős részét. A gyerekek is a legfelső emeleten, a női részen nevelkedtek, a lányok egészen férjhez menetelükig, a fiúk kiskamasz korukig, amikor elkezdődött hivatalos oktatásuk, és lekerültek a férfiakhoz.

A férfiaknál megtekinthettük az étkezőt, ami egy nagyobb terem, korhűen megterített asztallal, gyönyörűen díszített, festett falakkal. Kicsit a Szent Vaszilij-székesegyház motívumaira emlékeztet a dekoráció, talán nem véletlenül – nagyjából ugyanabban a korban járunk.

A többi szoba a férfiak emeletén apró, sötét, alacsony mennyezettel, a falakat festett bőr fedi. Hogy az ajtókon belépjek, még nekem is jó mélyre le kellett hajolnom, mind a 165 centimmel. (Magas sarkú cipő volt rajtam.) J Ennek ellenére lelkesen fedeztük fel egyik helyiséget a másik után: itt egy dolgozó, ott egy szentély, emitt aludtak, ez pedig a tanuló. Volt egy nagy földgömb fából, pont olyat szeretnénk mi is a majdani nappalinkba, csak egy kicsit pontosabb térképpel.

A női szobák az emeleten valamennyivel világosabbak, de azért egy kicsit elmosolyodtam, mikor a szövőszobánál azt olvastuk a tájékoztatóban, ez a legvilágosabb szoba az egész házban, hogy a hölgyek ne terheljék meg túlságosan szép szemeiket. Azért egy olyan igazi, hóeséses decemberi napon elég sok gyertya kellhetett hozzá, hogy a fény valóban elárassza a termet. A falak és a mennyezet itt jellemzően fából van, gyönyörű faragásos betétekkel.

A lakórészekben számos festményt is megcsodálhatunk, itt van I. Mihály szüleinek képe, apjáé, Fjodor Nikiticsé, akiből Filarov pátriárka lett, illetve anyjáé, aki Márta néven apácának állt. Micsoda szent család! Érdemes megnézi a kor szépségideáljának kikiáltott hölgy portréját is. Sokat változott az ízlés, azt hiszem.

Van egy pinceszint is, ahol egykor a fegyvereit és a vagyonát tartotta a család. Egy szomszédos szobában az akkor használatos munkaeszközöket tekinthetjük meg.

Kicsit meglepődtünk, hogy a 16-17. század egyik legbefolyásosabb családja milyen szerény körülmények között élt. Itt nyoma sincs a francia vagy olasz reneszánsz paloták csillogásának, vagy akár a várkastélyoknak, amik például az erdélyi építészetet jellemezték. Ez „csak” egy egyszerű, városi kúria, minden extra nélkül, de talán éppen ez az egyik ok, amiért annyira megkapó volt számomra.

Elképzeltem, hogy élhetett egy átlagos francia arisztokrata hölgy a 16. századi Párizsban, és egy orosz bojár feleség ugyanakkor, Moszkvában. Ég és föld a különbség. Az egyiknek bálokról, társasági életről, fényről és feltűnésről szól az élete, míg az orosz feleségek ültek a „világos” szobákban, hímeztek, imádkoztak, majd apácának álltak. Elég megnézni a kor divatját. Zárt zsákruha jut az egyiknek, míg a másiknak ékszerektől súlyos, erősen dekoltált ruhaköltemény. A nyugaton dívó merevített alsószoknyában a hölgyek fel sem tudtak volna kapaszkodni a Romanov-ház hihetetlenül keskeny lépcsőin! J

Ismeritek a sztorit, miért ölte meg haragjában IV. Iván fiát, a trónörököst, Ivan Ivanevicset? Úgy szól a fáma, hogy a cár megharagudott várandós menyére, amiért az szerinte túl kihívó ruhát viselt. IV. Iván nem csak szavakkal adott hangot rosszallásának. A megleckéztetés következtében a hölgy elvetélt. Iván cárevics aztán kérdőre találta vonni apját, erre az megint begurult, és agyonütötte fiát. Így tett IV. Iván pontot saját dinasztiája végére. Másik fia még uralkodott I. Fjodorként, de a fogyatékos férfi helyett tulajdonképpen régensei irányítottak. (Nikita Zakharin Jurijev és Boris Godunov, ahogy az fentebb olvasható.) Vele pedig kihalt a Rurik-ház. Nos, ezek után nagyon kíváncsi lennék a ruhára, ami kivívta Rettegett Iván haragját. És vajon mit szólt volna Diane de Poitiers, II. Henrik francia király szeretőjének öltözékéhez? http://en.wikipedia.org/wiki/Diane_de_Poitiers    

Az biztos, hogy az egy óra, amit a múzeumban töltöttünk, nagyon gyorsan eltelt, élveztük minden percét. A személyzet is nagyon kedves volt, mindig irányítottak, merre menjünk, hogy elkerüljük a nagyobb csoportokat, és nyugodtabban haladhassunk szobáról szobára. A belépő 200 rubel volt fejenként. Még a fényképezésért sem kellett külön fizetni, ami már egyre ritkább itt Moszkvában.

Szóval irány a bojár ház, ha még nem láttad volna!

Mi meg találkozunk legközelebb, amikor a Tretyjakov Képtárról lesz szó. További szép napot!

Szólj hozzá!

Címkék: múzeum Moszkva moszkvai látnivalók Romanov-ház IV. Iván

2013.11.29.
08:20

Írta: fannie

Olasz napok - Szicília a hétköznapokban

-          Most miért üvöltöznek annyira? Te, a pasi kezében kés van. Nem fél tőle ez az apró, törékeny hölgy? Mi a bajuk? Min vitatkoznak?

Siracusa, halpiac. Gondoltam, jó lesz az nekem, ha szociológiai gyorsmintát veszek a helyiek mindennapjaiból. Mivel kizárólag dialektusban folyik az eszmecsere, egy nyamvadt szót sem értek a hangzavarból. Mert az van.

Aztán kiderül, hogy az eladó férfi és a vevő nő között nincs semmiféle konfliktus. Éppen azt beszélik meg, milyen halat tegyen majd el másnap frissen törzsvásárlójának az árus. Hogy ehhez miért kell ordítani, erősen gesztikulálni, mikor ott vannak egymással szemben, az ugye rejtély. De aki már ismerős Olaszországban, az tudja: végül is nincs ebben semmi különös. Bár ha őszinte akarok lenni, hiába éltem akkor már évek óta Itáliában (Toszkánában), ez a piaci vehemencia még engem is meglepett, kicsit meg is ijesztett.

Egyébként Siracusában nem különösebben hangosak az emberek, de a piac, és általában az élet ételhez kapcsolódó minden aspektusa szent. Az én szüleim generációjában is teljesen általános még, hogy a feleség otthon van, viszi a háztartást, neveli a gyerekeket. A család élelmezése például egészen bonyolult háttérmunkát igényel. Nem ám beugrom a szupermarketbe, bevágom a bevásárlókocsiba, ami a kezem ügyébe akad, aztán irány a konyha, csak gyorsan, csak hamar. A narancsról mindenki tudja, hogy az XY utca végében levő zöldségesnél a legfinomabb, a padlizsán két utcával feljebb, a paradicsomért meg sajnos át kell menni a város másik végére. De muszáj, mert csak abból lesz igazán finom a pasta al pomodoro (paradicsomos tészta). És a kenyér… hát, az megint megér egy misét. Jó kenyér nélkül nincs étkezés.

És ha már étkezés (megint), lássuk, mi kerül errefelé az asztalra. Reggelire sokszor mandulatej a menü (nagyon édes), édes croissant-nal, vagy biscottival (édes keksz). Ha igazán ki akarnak rúgni a hámból nyáron, akkor szintén édes kenyeret félbe vágnak, és megtöltik… tátááám, fagyival (brioche con gelato). Na, ez már nekem is sok volt, elég csak rágondolni erre a sok édesre, hogy beleszédülj, és az egekbe szökjön a vércukrod.

Ha túlélted a sokkot, a nap többi részében már élvezheted a mediterrán diéta egészséges ízeit: olívaolaj és bogyó, rengeteg paradicsom, paprika, padlizsán, cukkini, narancs, citrom, mandula, pisztácia, mindenféle hal, tenger gyümölcsei: tonhal, kardhal, kagyló, tengerisün, sügér, tőkehal, szardella, polip, és így tovább. A tintahalnak még a fekete folyadékát is felhasználják, belekeverik a nyers tésztába, és úgy főzik ki azt (pasta al nero di seppia).      

Az egyik legismertebb szicíliai fogás a caponata, sokféle zöldséggel, és egy kis mazsolával: padlizsán, hagyma, fenyőmag (pinoli), olíva- és kapribogyó, paradicsompüré, fűszerek. Persze, kenyér.

Ami hiányzik a szicíliai étkezésből, az a leves, legalábbis olyan formában, ahogy mi ismerjük. Emlékszem, mikor egy siracusai barátomat vendégül láttam Budapesten, késsel-villával kezdte el enni a húslevest. Miután kért hozzá kenyeret. El sem tudta képzelni, hogy a levet is meg lehet enni hozzá.

A legjobb vacsora persze abból kerekedik, amit napközben fogtunk a tengeren. A reggeli cukorbevitel után irány a part, ebéd a piknikes kosárban: arancini (rizsgolyók olajban kisütve), impanata (zárt pizza töltve például krumplival, spenóttal), az elmaradhatatlan vitaminbombák (friss olívabogyó, paradicsom, olaj alatt eltett zöldségek), és egy kis gyümölcssaláta. A fiúk aztán napközben kifogják a tengerből a vacsira valót, a lányok meg közben szépen lebarnulnak. Majd este ők szorgoskodnak a konyhában. Emlékszem, egyszer felkínálták nekem, kóstoljam meg az egyik kagylófélét azon frissiben, nyersen. A még mozog kategóriából. (Nem osztriga volt.) Azóta is bánom, hogy nem engedtem a nyálkás-nyúlós izébizé csábításának.

Ebből talán már kitaláltátok, hogy a szicíliai életet nem a frenetikus rohanás jellemzi. Délutáni szieszta, napsütés, merülés a tengerben, este séta a városban. La bella vita. A nyugodt élet.

Van azonban az éremnek egy másik oldala is. Úgy hívják: la mafia (ejtés: máfiá). Cosa nostra. A Mi Ügyünk. Magyarul maffiának írjuk, de számomra így már nem azt jelenti, amit Szicíliában értenek alatta. Ott ez a szó a mindenhol jelen levő, láthatatlan, de az élet számos aspektusát erős kézzel irányító kimondhatatlant jelenti. Mint a Harry Potterben a „Tudodki”. Te soha ne említsd. Egyrészt úgysem érsz el vele semmit, ez egy varázsszó, mindenki félhülye lesz tőle, „nem tudok semmit, nem láttam, semmit, nem hallottam semmit, nem beszélek”. Esetleg a helyiektől majd hallasz ilyeneket, hogy „Itt a sarkon árulta Corrado a gyümölcsöt még múlt héten, amíg valaki le nem lőtte.” Vagy: „Látod ezt a kiégett épületet? A tulaj nem fizette a védelmi díjat.” (Azt azért hozzáteszem, nincs túl sok kiégett épület…) Ne várj további információt, hacsak nem vagytok nagyon-nagyon jóban.

Egyszer elvittek barátaim egy bárba, ahol állítólag a város legjobb granitáját lehetett kapni. Beléptünk, a pultot néhány kigyúrtabb kockafej támasztotta. A kiszolgáló kiscsaj meglátott minket, és azzal a lendülettel hátat fordított nekünk, a telefonját nyomkodva. Már éppen elkezdtem volna méltatlankodni, mikor kísérőm kirángatott a helyiségből. „Normális vagy? Itt tavaly agyonlőttek valakit egy szó nélkül. Bejött a főszer, elő a pisztolyt, és durr.” „És te normális vagy, hogy ilyen helyre hozol?” Hát igen, a jó granita (majdnem) mindent megér…

Egyébként Siracusa ma már elég biztonságos hely. Vannak részei, amiket érdemes elkerülni, de arra úgysincs turista látványosság. Ha megfigyelted, a 60-70 km-re északra levő Cataniáról nem írtam egy szót sem a sorozat keretében. Oda soha nem mentünk, egyszer sem a hat-hét év alatt. Pedig állítólag szép város. De például 2011-ben egész Olaszországban itt követték el a legtöbb utcai rablást és autó-feltörést, ami számomra egy elég jelentős visszatartó erő. Ízlések és pofonok.

Hogy az emberek hétköznapjaiban mennyire érződik a mafia jelenléte? Hát, csak annyit mondok, egyik barátnőm panaszkodott, hogy nem kap munkát, bárhova megy interjúzni, mindenhol azt kérdezik, ki küldte, kit ismer. A csaj gyógytornász.

Ha a mafia azt mondja, itt most turizmus lesz, abban van a pénz, akkor turizmus lesz, és kész. Nincs piti pénztárcalopás, ilyesmi. Milánó küzd az illegális bevándorlókkal, Szicíliában ilyen probléma nincs, pedig a szerencsétlenek lélekvesztői itt érnek partot, ha partot érnek egyáltalán. Azt hiszed, ha házat akarsz itt venni, csak besétálsz egy ingatlanoshoz, kiteszed a pénzt, és választasz? Ugyan, ne legyél naiv! Ha nem bólintanak rá az üzletre megfelelő helyen, akkor a világ összes léje nem lesz elég. Hirtelen nem éred el a kontaktszemélyedet, vagy már eladták az ingatlant. Ennyi.

Összességében imádom Szicíliát. Sokszor szinte „honvágyat” éreztem, annyira vágytam rá, hogy megint Vendicariban lehessek a tengerparton impanatát majszolva. De nagyon haragszom is rá. Soha nem élnék ott, nincs az a pénz. (És pénz az tényleg nincs, ha nincsenek meg a „kapcsolataid”.)   

A helyiek imádják a földjüket. Büszkék a történelmükre, a kultúrájukra, legjobban talán az ételeikre. Szerintük Szicília a „lehetséges világok legjobbika”, minden hibájával együtt. Néha megmosolyogtató, ahogy bizonygatják, hogy náluk vannak a világ leggyönyörűbb tengerpartjai, és egyébként az Etna Európa legmagasabb hegye (nem működő vulkánja, hegye). Kicsit olyan, mikor Berlusconi válaszolt az Európai Parlamentben a német Schulz kérdésére. 2003-ban volt (10 éve!!!), emlékszel, benne volt egyáltalán otthon a hírekben? Schulz rákérdezett Berlusconi peres ügyeire, erre az olasz átéléssel elkezdte ecsetelni hazája szépségeit: a napfény, a tenger, a múzeumok. (Meg mellékesen megjegyezte, hogy Schultz egyébként kiváló lenne a náci koncentrációs tábor vezérének szerepére egy filmben, amit éppen akkor forgattak valahol Itáliában.)     

Szóval legyen nekünk elég a napfény, a tenger, meg a múzeumok…

Jövő héten egy kis szünet, aztán visszatérünk Moszkvába! Ellátogatunk a Tretyjakov Galériába, a Romanov bojár-házba, és a Puskin Múzeumba. Mert múzeumok itt, Moszkvában is vannak. :)

További szép, mosolygós napot!

Szólj hozzá!

Címkék: gasztronómia Olaszország Szicília Siracusa

2013.11.28.
08:39

Írta: fannie

Olasz Napok - A Mediterrán gyöngyszeme, Taormina

taormina_1385624219.jpg_1280x886

Ma visszatérünk Szicília keleti partjaihoz, a Jón-tenger kéklő vízéhez. Messina és Catania között húzódik a hegyekben Taormina, Szicília egyik büszkesége, az Isola Bellával (Szép-sziget), a megejtő panorámával bíró ókori színházzal és a középkori, arab-normann stílusú Bari Szent Miklós-templommal.

Érdemes korábban érkezni, nyolc óra körül, hogy elkerüljük a turisták áradatát. Így talán sikerül nyugodtan végigsétálni a Corso Umbertón, ami egy valamirevaló sétálóutcához híven bővelkedik csalogató üzletekben, kávézókban, éttermekben. Nyáron a boltok többsége már ki is nyit ilyenkor, megcsodálhatod az eladásra kínált portékákat, kerámiát, üvegedényt, arany és ezüst kézműves termékeket, antik tárgyakat, vagy a mandulamasszából készült csodákat. Garantálom, ha nem figyelsz oda, azt hiszed, egy zöldséges előtt állsz, pedig amit nézel, az igazából mesterien elkészített sütik sokasága: alma, articsóka, citrom alakú. Van, aki esküszik rá, még egy egész grillcsirkét formázó marcipánt is látott. J

Közben azért ne feledkezzünk el a lélekemelő panorámáról sem. A mélykék tenger, a hegyek, és az Etna. Kell egy kis idő, hogy magadba szívd a látványt. Nem baj, nem sietünk sehova.

Ha van kedved, elveszhetünk egy kicsit a keskeny, hegyről le-hegyre fel utcácskákon.  Vagy álljunk meg inkább a Bari Szent Miklós-katedrálisnál, a Piazza Duomo-n. A 13. században épült egy régebbi templom helyére. Szent Miklósnak állít emléket, akinek legendás életéből született a Mikulás alakja. Kívülről a templom erődítményhez hasonlít erős falaival, apró ablakaival, belül rózsaszín márványoszlopokat, és arab-gótikus díszítésű fagerendás mennyezetet találunk. A dóm előtt egyszerű szökőkút áll, körülötte paloták az 1400-as, 1500-as, 1700-as évekből.

Menjünk tovább a színház felé. Bár már az i.e. 3. században is állt itt egy görög színház, azt Augustus idején, majd még később jelentősen átalakították a rómaiak, és ma már inkább ez utóbbi jellemzők dominálnak. A siracusai után a második legnagyobb ókori színház ez Szicíliában, de a leggyönyörűbb kilátással rendelkező, abban biztos vagyok. A hegyek zöldje, a tenger kékje és az Etna havas csúcsai köszöntenek miket itt is a távolból. Nyaranként ma is előadásokat rendeznek itt, nem véres ütközeteket gladiátorok és veszedelmes fenevadak között, mint egykor, hanem elsősorban a színház kitűnő akusztikáját kihasználó koncerteket.   

Ha már kicsodálkoztuk magunkat, és a nap is elég magasan jár, ereszkedjünk le a tengerpartra. A legnépszerűbb természetesen az Isola Bella szakasza, nem véletlenül. A sekély vizet imádják a napfürdőzők, és a látvány itt sem utolsó.

Ezzel zárul egyelőre szicíliai kirándulásunk. Remélem, élveztétek ennek a sokszínű, mély kultúrájú szigetnek a felfedezését.

Holnap még zárásként kísérletet teszek arra, hogy érzékeltessem, milyenek is a szicíliai hétköznapok, szó lesz röviden azok árnyoldalairól is.

Addig is minden jót, mosolygós, szép napot!

A képek innen származnak:

http://utitars.network.hu/blog/utitars_klub_hirei/csontvary-kosztka-tivadar-festmenye-es-taormina-szicilia

http://www.guidasicilia.it/ita/main/rubriche/index.jsp?IDRubrica=1947

http://www.turismo.it/viaggi/taormina/

A festmény Csontváry Koszka Tivadar műve, A taorminai görög színház romjai (1904-05, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)

 

Szólj hozzá!

Címkék: Olaszország Szicília

2013.11.27.
08:48

Írta: fannie

Olasz Napok - Palermo és környéke

palermo_1385538184.jpg_1280x886

Palermo. Hatszázötvenezer lakosával Szicília legnagyobb városa. Talán a legrégibb is, erre engednek következtetni a város közelében feltárt barlangrajzok és egyéb őskori leletek. (Addaura-barlang, Monte Pellegrino. A tárgyi emlékek a Palermói Régészeti Múzeumban tekinthetők meg, maga a barlang nem látogatható.) Görögök, rómaiak, arabok, normannok, Anjouk, Aragóniaiak, Bourbonok, az egyesítés Garibaldival… Hosszú, gazdag történelem, ahogy azt már Szicíliától megszokhattuk.

Előrebocsátom, hogy csak egyszer voltam Palermóban, majdnem tíz éve, 2004-ben. De ha már „Olasz Napok” van a blogon, és Szicília a téma, nem hagyhatom ki a régió székhelyét sem, igaz? Úgyis csak a nevezetesebb látnivalókat foglalom össze, azok meg talán nem változtak sokat az utóbbi években sem. :)

Nekem elég vegyes emlékeim vannak magával a várossal kapcsolatban. Emlékszem, ahogy beértünk a lakott területre, fel kellett tekerni az autó ablakait, a táskákat eltenni szem elől. Azt is ellenőriztük gyorsan, nincs-e rajtunk könnyen letéphető, értékes ékszer. Nem volt. Szóval nem árt errefelé az óvatosság. Nem Nápoly, de azért mégis… Ez volt az első negatívum. A második sem váratott sokat magára: minden látványosságra jutott két romos épület, és három szemétkupac. És ezek nagyon szépen megfértek egymás mellett, szinte kéz a kézben. Por, szenny, káosz az utakon… Nem a legjobb párosítás, a turisták álmainak megtestesülése.  

Pedig egyébként szép lenne a város, ha egy kicsit odafigyelnének rá. Nekem leginkább az arab-normann építészeti remekek tetszettek. A Martonara (Santa Maria dell’Ammiraglio temploma), a San Giovanni degli Eremiti-, vagy San Cataldo-templom, a Normann (Királyi) Palota, vagy a Palazzo Cuba, illetve a Palazzo Zisa. A Palermói Katedrális egyik oszlopába vésve a mai napig látható a Korán egy oldala – valaha mecsetként működött. Végtére is a 9. század elejétől mintegy 250 éven keresztül arabok uralták a szigetet, ők tették meg székhellyé Palermót. A normannoknak utánuk csak egy évszázad jutott (11-12. sz.). Az arab-normann stílus kifejlődése ehhez az évszázadhoz köthető – az elődök épületeit felhasználva alakították ki a normannok saját templomaikat, palotáikat, erődítményeiket. A művészeti irányzat jellemzői az iszlámból átvett tetőszerkezet, a jellegzetes ablakok, egyéb dekorációs elemek, a bizánci alap és mozaikok, valamint a szigorú, román falak.   

A Normann Palota Európa legrégibb ránk maradt királyi székhelye. A 9. században emeltek ide egy palotát az arabok, amit aztán a normannok alakították adminisztratív székhellyé és egyben lakóhellyé. Palermo ekkor már a Szicíliai Királyság fővárosa lett, magának a palotának pedig ennek megfelelően ki kellett fejeznie a királyság hatalmát és ambícióit. Az épületen belül található a Palatina-kápolna gyönyörű mozaikjaival (12. sz.).

Persze Palermóban még kismillió látnivaló van más korokból is. Paloták: Palazzo Chiaramonte és Palazzo Sclafani, 14. sz. Palazzo Mirto, alapvetően 15-16. sz., bár az alapokat a 13. században fektették le. Rengeteg templom, csak hogy néhányat említsek: Szent Domonkos és Szent Teréz temploma– barokk, Assisi Szent Ferenc temploma – gótikus-barokk, Angyalok Szent Máriája-templom – barokk-reneszánsz. Egyéb műemlékek, kapuk (Porta Nuova, 16. sz., újjáépítve 1669-től), szökőkutak (pl. Piazza Pretoria, 16. sz.), botanikus kert, színházak (pl. a Teatro Massimo), vagy a híres piac, a Ballaró. Ez utóbbira inkább csak helyi kísérővel menj el, ha rászánod magad egyáltalán.

Túl sokat kellene írni, de ahogy azt már gondolom észrevetted, Palermo nem a kedvencem, menjünk hát tovább, úti célunk Monreale, 8 kilométerre délnyugatra. A városka nem büszkélkedhet olyan hosszú és zavaros történelemmel, mint Palermo. Az arabok hoztak először itt létre egy kisebb települést. Igazi jelentőségre a normann királyok alatt tett szert, akik itt pihenték ki a harcok és a kormányzás okozta fáradalmakat.

Monreale nevezetessége a normann katedrális. A legenda szerint II. Vilmos királyt (1153-1189) álmában meglátogatta maga Szent Mária, és megmutatta neki, hol lelhet rá apja egy hatalmas, eldugott harci zsákmányára. A Szűz arra szólította fel Vilmost, hogy a kincsen emeljen neki egy gyönyörű székesegyházat. A király követte Mária utasításait, a környék legjobb mestereit hívta Monrealéba, hogy létrehozzák azt a mesés templomot, amelyet már a munkálatok befejezése előtt csodaként ünnepeltek a kortársak (pl. III. Sándor pápa).

Talán már kitaláltátok, kívül az arab-normann stílus dominál, belül pedig az arany színében úszó mozaikok. A hozzá tartozó kolostor belső udvarát, kerengőjét kecses oszlopok, szobrok díszítik.

Lehet, hogy a fentiek alapján mindez már nem tűnik túl eredetinek, de hidd el, a látvány felejthetetlen. Én azt mondom, ha csak két, ebből a korból származó épületet nézel meg Szicíliában, az első legyen Monreale dómja, a másik a palermói Palazzo dei Normanni (Normann, vagy Királyi Palota).     

Rendben, itt az ideje, hogy pihenjünk egy kicsit. Irány a tenger! Mi a Cigányról elnevezett Nemzeti Parkot (Riserva Naturale Orientata dello Zingaro) választottuk felüdülésünk helyszínének. Bár mindig csak estefelé értünk vissza felfedező útjainkról, azért így is élvezettel mártóztunk meg a tiszta tengerben. Itt a Tirrén-tengeren vagyunk, ami alapvetően más, mint a siracusai partok. Magas hegyek övezik, de a strandok mégsem sziklásak, hanem durva homokosak, vagy kavicsosak. Én alapvetően jobban szeretem a sziklát, ott általában színesebb, bőségesebb a víz alatti élővilág, de azért a Zingaro szépségeire is szívesen emlékszem vissza. A park körülbelül hét kilométeren keresztül kanyarog a tenger vonalát követve, számos ritka állat- és növényfajnak adva otthont. Az útvonal mellett időnként egy-egy nyugalmas strandra bukkansz, ahol csak ledobod a törölközőt, és be a vízbe! Ha elég kitartó vagy, egyes egyedül elfoglalhatsz egy egész partszakaszt.

Nos, ennyi lett volna mára. Közben Moszkvában leesett a hó, meg is maradt, szépen fehérlik a városi latyak közepette.

Mi azonban még a héten Szicíliában maradunk, ellátogatunk Taormiába, majd következik egy kis összefoglaló a „szicíliai lélekről”. :)

További szép napot!

A saját képeim mellé kerestem kettőt az internetről is:

http://tripideas.org/palazzo-dei-normanni-palermo/

http://www.panoramio.com/photo/74664812  

Szólj hozzá!

Címkék: Olaszország Szicília

2013.11.22.
05:00

Írta: fannie

Olasz napok - Szicília kívül, belül

szic_lia_k_v_l_bel_l_1385061608.jpg_1280x886

Ma eltávolodunk egy kicsit Siracusától, de még mindig Szicília szigetén utazgatunk.

Első állomásunk a száz kilométerre északnyugatra elterülő Caltagirone lesz. A város neve az arab Qal’ at al Gharún kifejezésből ered, ami nagyjából „korsók várát” jelent. Ezek után talán nem meglepő, hogy mind a mai napig a település legnagyobb attrakcióját a több száz kerámiaüzlet adja megannyi színes portékájával. Ennek a művészetnek immár évezredes múltja van itt, egészen a görögökig, talán még korábbra nyúlik vissza hagyománya. Az araboktól átvett technikákkal csak tovább finomították tudásukat, gazdagították motívumaikat a helyi kézművesek. Égetett cserepek köszönnek vissza mindenhonnan – a belváros házainak faláról, a padlózatokból, a mozaikkal kirakott képekről. A legnevezetesebb természetesen a Hegyi Szent Máriáról elnevezett lépcsősor, mely összeköti az alsó várost a felsővel. 142 fokának mindegyikét színpompás kerámialap díszíti.

Idén január-február környékén beestünk az egyik moszkvai étterembe, amiről azt hallottuk, nagyon jó a pizzájuk. Mekkora volt a meglepetésem, mikor megláttam, hogy a recepció egyik falán hatalmas tálak függtek Caltagironéból! Egyből fel lehet ismerni a jellegzetes szín- és formavilágot. A pizza sem volt rossz, de a mai napig emlékszem arra az érzésre, amit a kerámiák látványa hozott elő belőlem. Érezni véltem a napfény melegét a moszkvai télben…

Haladjunk tovább északi irányba holdbéli, kiszáradt, homokszínű tájakon. Következő megállónk Enna, Szicília köldöke (umbilicus Siciliae), Olaszország legmagasabban fekvő megyeszékhelye - 931 m tengerszint felett. Mármost lehet, hogy nem tűnik túl soknak, de ez csak azért van, mert nem láttad a domb (vagy inkább hegy) meredek sziklafalát, aminek köszönhetően Enna a világ egyik legjobb természetes erődítménnyel, védelemmel ellátott települése. Ha nincs is sok időnk, azért a Lombard Várat és a székesegyházat mindenképpen nézzük meg.

A ma álló vár helyén a görög-római időkben egy Demeternek (Ceresnek) szentelt kegyhely állt, amit katonai tábor váltott fel a bizánciak alatt. Ezután húzták fel a normann időkben az erődítményt (14. század, II. Frigyes). Nevét az itt állomásozó lombard katonákról kapta. Eredeti húsz tornyából mára mindössze hat maradt, legnagyobb épségben a Pisai- (vagy Sas-) Torony.

Érdekességként elmondom, hogy II. Frigyesben folydogált némi magyar vér, apai nagyanyja Árpád-házi Jolán volt, II. András lánya.

Szintén a 14. században kezdték el építeni a katedrálist, méghozzá II. Frigyes felesége, Anjou Eleonóra. Az építmény kétszáz évvel később jelentős átalakításon esett át, miután egy tűzvész súlyos károkat okozott benne. Ma felismerhetőek az eredeti gótikus stílusjegyek mellett a barokk jellemzők is. Nekem leginkább faberakásos plafonja tetszett.

Bár volna még mit nézni Ennában is, induljunk tovább Palermo felé. Úgy tűnik, megint túl nagyot akartam harapni, de ma már csak Segestára és Ericére marad időnk. Palermo, Monreale, valamint Castellammare del Golfo (Riserva Naturale Orientata dello Zingaro) a jövő hetet színesítik majd. :)

A hagyomány szerint mind Segestát, mind  Ericét Aeneas Trójából menekült népe alapította. Vergilius azt meséli, Aneas maga hozta létre e településeket, hogy itt megpihenhessenek a nők és az öregek. Ez már persze a rómaiak verziója, akik szintén a híres mitológiai alakot tekintik ősapjunknak, nem hiszem, hogy a szicíliaiak különösebben megtisztelőnek éreznék ezt a változatot.

Noha Segesta nem görög település, legfőbb látványossága az i. e. 5. században dór stílusban épült templom. A szakértőket kissé elgondolkodtatja a tény, hogy az oszlopsorokon belül nincsen cella, azaz hiányzik a kultuszszobor, és az azt körülvevő fal. Engem ez nem különösebben zavart, inkább elbűvölőnek találtam, hogy szabadon sétálgathatok a szinte teljes épségben ránk maradt, nyaktörő magasságú oszlopok között.

Néhány száz méterre a templomtól van egy színház is, feleakkora, mint a siracusai. Még ma is fülembe cseng kísérőm hangja, aki szinte fitymálva kommentálta a látványt. Persze ő tősgyökeres siracusai, de akkor is… Egy kis tiszteletet, kérem. J

Következzék mai utolsó állomásunk, Erice. Szintén a trójaiak alapították a legenda szerint, nevét pedig Erix királyról, Afrodité fiáról kapta, akit Héraklész itt ölt meg párviadalban. Ma már inkább középkori hangulatot áraszt a hely számos várával, templomával. Két leglátogatottabb erődítménye a Pepoli Vár (arab alapokkal), illetve a Vénusz Vár (normann létesítmény). Ezen kívül választhatsz néhányat a több tucat templomból, melyiket akarod megnézni. Nem hiába hívták annak idején Ericét a „száz templom városának”.

Ha belegondolsz, jártunk ma a görög (de mégsem az) Segestában, a középkori Ennában és Ericében, valamint a barokk atmoszférát idéző kerámia-fővárosban. Ezt nevezem én időutazásnak!

Innen már ellátni a Tirrén-tengerig, mi mégsem arra folytatjuk utunkat legközelebb, inkább északkeletnek tartunk, Palermo felé. Ki tudja, mennyi élmény vár még ránk!

3 komment

Címkék: Olaszország Szicília

süti beállítások módosítása