Most komolyan, itt élünk Moszkvában két és fél éve, és még csak most néztük meg ezt a múzeumot? Hogy van ez?!
Ezzel az érzéssel jöttünk ki a Romanov bojár házból. Hát igen, nincs túlreklámozva a hely. Én a tripadvisoron akadtam rá, feltűnt a kiemelkedően magas tetszési index, gondoltam, egy látogatást megér. És valóban, de még mennyire!
A házat a 16. században építette a Romanov-család őse, Nikita Zakharin Jurijev. (Az ő fiai vették fel a Romanov családnevet.) Nikita testvére, Anasztázia volt IV. (Rettegett) Iván első, hőn szeretett felesége. A család befolyása egyre nőtt az évek során, Anasztázia halálát követően is. IV. Iván halálos ágyán Nikitát régenssé nevezte ki Fjodor fia mellé, Boris Godunovval együtt. Boris, mint tudjuk, később maga is cár lett, így ebben az időszakban a riválisnak tekintett Romanovokra kissé rájárt a rúd. Volt azonban ennek az ellenségeskedésnek egy „mellékhatása” is: a Romanov-család köré csoportosult sok olyan bojár, aki nem szívesen látta a Godunovok előretörését. Így történhetett, hogy végül 1613-ban az akkor 17 éves Mihály, Nikita unokája lett az első cár a Romanov-házból, hogy ezután még háromszáz évig uralkodjon a dinasztia.
Természetesen ettől kezdve rezidenciájuk átkerült a Kreml falai közé, majd Szentpétervárra. A régi (még csak) nemesi ház az enyészeté lett, egészen a 19. századig, amikor I. Miklós úgy döntött, helyreállíttatja az épületet. 1859-től működik itt múzeum, ami a 16-17. századi családi élet intimitásaiba enged bepillantást.
Mi mondjak, örülök, hogy nem abban a korban születtem. A férfiak és a nők teljesen elkülönülve élték mindennapjaikat, az utóbbiak gyakorlatilag a ház rabjaiként. Kézimunkával, varrással, szövéssel, hímzéssel töltötték idejük jelentős részét. A gyerekek is a legfelső emeleten, a női részen nevelkedtek, a lányok egészen férjhez menetelükig, a fiúk kiskamasz korukig, amikor elkezdődött hivatalos oktatásuk, és lekerültek a férfiakhoz.
A férfiaknál megtekinthettük az étkezőt, ami egy nagyobb terem, korhűen megterített asztallal, gyönyörűen díszített, festett falakkal. Kicsit a Szent Vaszilij-székesegyház motívumaira emlékeztet a dekoráció, talán nem véletlenül – nagyjából ugyanabban a korban járunk.
A többi szoba a férfiak emeletén apró, sötét, alacsony mennyezettel, a falakat festett bőr fedi. Hogy az ajtókon belépjek, még nekem is jó mélyre le kellett hajolnom, mind a 165 centimmel. (Magas sarkú cipő volt rajtam.) J Ennek ellenére lelkesen fedeztük fel egyik helyiséget a másik után: itt egy dolgozó, ott egy szentély, emitt aludtak, ez pedig a tanuló. Volt egy nagy földgömb fából, pont olyat szeretnénk mi is a majdani nappalinkba, csak egy kicsit pontosabb térképpel.
A női szobák az emeleten valamennyivel világosabbak, de azért egy kicsit elmosolyodtam, mikor a szövőszobánál azt olvastuk a tájékoztatóban, ez a legvilágosabb szoba az egész házban, hogy a hölgyek ne terheljék meg túlságosan szép szemeiket. Azért egy olyan igazi, hóeséses decemberi napon elég sok gyertya kellhetett hozzá, hogy a fény valóban elárassza a termet. A falak és a mennyezet itt jellemzően fából van, gyönyörű faragásos betétekkel.
A lakórészekben számos festményt is megcsodálhatunk, itt van I. Mihály szüleinek képe, apjáé, Fjodor Nikiticsé, akiből Filarov pátriárka lett, illetve anyjáé, aki Márta néven apácának állt. Micsoda szent család! Érdemes megnézi a kor szépségideáljának kikiáltott hölgy portréját is. Sokat változott az ízlés, azt hiszem.
Van egy pinceszint is, ahol egykor a fegyvereit és a vagyonát tartotta a család. Egy szomszédos szobában az akkor használatos munkaeszközöket tekinthetjük meg.
Kicsit meglepődtünk, hogy a 16-17. század egyik legbefolyásosabb családja milyen szerény körülmények között élt. Itt nyoma sincs a francia vagy olasz reneszánsz paloták csillogásának, vagy akár a várkastélyoknak, amik például az erdélyi építészetet jellemezték. Ez „csak” egy egyszerű, városi kúria, minden extra nélkül, de talán éppen ez az egyik ok, amiért annyira megkapó volt számomra.
Elképzeltem, hogy élhetett egy átlagos francia arisztokrata hölgy a 16. századi Párizsban, és egy orosz bojár feleség ugyanakkor, Moszkvában. Ég és föld a különbség. Az egyiknek bálokról, társasági életről, fényről és feltűnésről szól az élete, míg az orosz feleségek ültek a „világos” szobákban, hímeztek, imádkoztak, majd apácának álltak. Elég megnézni a kor divatját. Zárt zsákruha jut az egyiknek, míg a másiknak ékszerektől súlyos, erősen dekoltált ruhaköltemény. A nyugaton dívó merevített alsószoknyában a hölgyek fel sem tudtak volna kapaszkodni a Romanov-ház hihetetlenül keskeny lépcsőin! J
Ismeritek a sztorit, miért ölte meg haragjában IV. Iván fiát, a trónörököst, Ivan Ivanevicset? Úgy szól a fáma, hogy a cár megharagudott várandós menyére, amiért az szerinte túl kihívó ruhát viselt. IV. Iván nem csak szavakkal adott hangot rosszallásának. A megleckéztetés következtében a hölgy elvetélt. Iván cárevics aztán kérdőre találta vonni apját, erre az megint begurult, és agyonütötte fiát. Így tett IV. Iván pontot saját dinasztiája végére. Másik fia még uralkodott I. Fjodorként, de a fogyatékos férfi helyett tulajdonképpen régensei irányítottak. (Nikita Zakharin Jurijev és Boris Godunov, ahogy az fentebb olvasható.) Vele pedig kihalt a Rurik-ház. Nos, ezek után nagyon kíváncsi lennék a ruhára, ami kivívta Rettegett Iván haragját. És vajon mit szólt volna Diane de Poitiers, II. Henrik francia király szeretőjének öltözékéhez? http://en.wikipedia.org/wiki/Diane_de_Poitiers
Az biztos, hogy az egy óra, amit a múzeumban töltöttünk, nagyon gyorsan eltelt, élveztük minden percét. A személyzet is nagyon kedves volt, mindig irányítottak, merre menjünk, hogy elkerüljük a nagyobb csoportokat, és nyugodtabban haladhassunk szobáról szobára. A belépő 200 rubel volt fejenként. Még a fényképezésért sem kellett külön fizetni, ami már egyre ritkább itt Moszkvában.
Szóval irány a bojár ház, ha még nem láttad volna!
Mi meg találkozunk legközelebb, amikor a Tretyjakov Képtárról lesz szó. További szép napot!
