A szentpétervári Ermitázs és a moszkvai Kreml után a harmadik legnépszerűbb látványosság Oroszországban, évente több mint 1,3 millió látogatót vonz. Az egy négyzet(centi)méterre jutó legtöbb orosz festmény a világon egyértelműen a Tretyjakov Galériában található. :)
Az orosz festészet nem feltétlenül képezi a hazai oktatási rendszer alapját, legalábbis manapság nem. Én bevallom nőiesen, nem sok fogalmam volt a művészekről, képeikről, vagy a világról, amiről mesélnek. Talán a történelemkönyvekből rémlik néhány alkotás Repintől, főként a Rettegett Iván és fia. Nagyjából ennyi. Nos, ezt nyilván nem hagyhattam annyiban, ha már úgy hozta a sors, hogy Moszkvában élek. Éppen ezért már háromszor voltam a Tretyjakov Galéria főépületében, ahol remélhetőleg ragadt már rám némi ismeret.
Magáról a képtárról rengeteg anyag van az interneten, többek között a magyar wikipedia is nagyon jó, részletes leírást ad a gyűjteményről, annak történetéről, a Tretyjakovokról, és a kiállításnak otthont adó épületekről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llami_Tretyjakov_Gal%C3%A9ria.
Angol vagy orosz nyelven elérhető a képtár honlapja is, ide a kollekció anyagának nagy részét feltöltötték, magyarázattal, a festő rövid bemutatásával kísérve!
http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/categories/_id/42
Éppen ezért én nem szaporítanám a szót feleslegesen, inkább egy személyesebb leírást adok arról, miként éltem meg én a Tretyjakov Képtárat.
Első alkalommal elég limitált tudással érkeztem meg a múzeumba. Gondoltam, majd kitalálom, mi mit jelent, miről mesélnek a képek. Hiba volt, szerencsére könnyen helyrehozható. Mint általában mindenhol, Oroszországban is szervesen kapcsolódik a festészet a nép történelméhez, meséihez, legendáihoz, társadalmi problémáihoz, lelkivilágához. A történelemről valamit tudni véltem, ennyi. Próbáltam hát megjegyezni a kedvenc képeimet és festőik nevét, hogy aztán utólag keressek hozzájuk háttér-információt. Ilyen volt Pukirev Egy egyenlőtlen házasság című műve, Viktor Vasznyecov meséket idéző alkotásai (Iván cárevics és a szürke farkas, Aljonuska, Vitézek), Verescsagin varázslatos keletet ábrázoló festményei (Ünnepelnek, Taj Mahal mauzóleum, Agra), vagy Szurikovtól a Morozova bojárasszony, illetve A sztrelecek kivégzésének reggele.
Kapcsolódó linkek:
http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/157
http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/246
http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/245
http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/185
http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/184
http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/218
http://www.tretyakovgallery.ru/en/collection/_show/image/_id/221
Repint már azért nagyjából ismertem, de az azért meglepetésként hatott, hogy ilyen sokoldalú volt a festészete. Vászonra vitt megkapó portrékat, idilli hangulatot árasztó családi életképeket, a korabeli társadalmi konfliktusokat leíró pillanatokat, és természetesen történelmi jelentőségű eseményeket. Számomra megkérdőjelezhetetlen, hogy őt a világ legnagyobb festői között kell számon tartani.
Bár talán már egyértelmű, hogy én a festészetben is az embert és életének történetét keresem, az fog meg leginkább, azért érdemes megemlékezni a nagy tájképfestőkről is: Siskin munkái vadregényes tájakról mesélnek, Alekszejevnek köszönhetően a 18-19. század fordulójának Moszkvájáról, Szentpéterváráról alkothatunk pontos képet, Szavraszov leghíresebb képei a téli orosz vidéket mutatják be, Ajvazovszkij kedvenc témája pedig a tenger. Levitant sem hagyhatjuk ki a sorból, az impresszionizmus jegyeit magukon viselő művek harmóniát sugároznak, helyenként még a nap is kisüt egyiken-másikon. (Lásd alább.) :)
Nem szabad megfeledkezni az ikonokról sem, Feofan Grek, Rubljov, Csornij és Gyionyiszij munkáiról.
Ami az általános benyomást illeti, azt tudom elmondani, hogy a Tretyjakov egyike a „túl nagy” múzeumoknak. Egyszerre szerintem nem emészthető meg az az anyagmennyiség, amit a látogató elé tárnak. Ha jól emlékszem, még az utolsó alkalommal is majdnem három órát barangoltunk a termekben úgy, hogy az alsó szinten az ikonokat egy az egyben kihagytuk.
A másik személyes élmény az, hogy minden sötét. A képekről beszélek, azok színvilágáról. Érdekes, hogy még az olasz partok tájképeire sem sikerült egy kis ragyogást varázsolnia a festők többségének. Talán úgy van ez valahogy, mint az akcentus nélküli nyelvtanulás: ha bizonyos életkor alatt nem lát eleget az ember napfényből, később már képtelen lesz felismerni. Na jó, nem gonoszkodom tovább, de az biztos, hogy a borús képek sokasága egy idő után engem már nagyon nyomasztott. Tehát számomra egy megoldás van: feldolgozhatóbb részekre bontani a „falatot”. De mindenki tegyen ízlése, ideje és pénztárcája szerint!
A Tretyjakov Képtárnak van egy másik épülete is a Gorkij Parkhoz közel, a Krími rakparton. Ott még nem jártam, de még csak most kezdődött a hosszú, hideg tél… Nem múlik, kérem, nem múlik.
Vasárnap jelentkezem a heti gluténmentes recepttel, addig is szép napot, és jó hétvégét!
