Kapcsolódjunk ki kicsit néhány fura, vicces történettel a „találd fel magad külföldön” témakörben.
Olaszország, Torino. Nem tudom, említettem-e már, hogy 2009-től egy évet a piemonti székhelyen éltem. „Piemontesi, falsi e cortesi”- Piemontiak hamisak (álnokok), és udvariasak, járja a mondás Olaszország-szerte. Kivéve persze Piemontban. Mindegy, ez is csak egy sztereotípia, nem is ez a lényeg, a hangsúly az évszámon van: 2009. Tomboló válság, FIAT padlón, vele az egész város. Én meg munkát kerestem, nem volt. Illetve kaptam állásajánlatokat, de elég komolytalanokat, semmi pénzért rengeteg munka, bizonytalan körülmények. Amikor behívtak állásinterjúra, a származásom mindig terítékre került. Egy alkalommal a következő kérdést szegezte nekem az interjúztató:
- Látom az önéletrajzából, hogy Ön Magyarországon született. Az közel van Szicíliához, igaz?
Erre kicsit bután nézhettem, próbáltam magamban értelmezni a hallottakat. Végül is minden relatív, de Torino 800 km-re közelebb van Budapesthez, mint például Messina, mindössze kb. 1100 km a távolság. Egy nap autóval. Ha a sógorom vezet, akkor fél, csak kicsit drágább az út a büntetések miatt.
Vajon mire gondolhatott a kérdező?
A beszélgetés menete alapján az a gyanúm, hogy a kis butus abban a tévhitben leledzett, hogy Magyarország egy észak-afrikai ország. Volt már ilyen, de mondjuk nem interjún, ott azért felkészültebbek szoktak lenni.
Erre mit mondjon az okos jelentkező, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe a másikat? Szerintetek?
Moszkva, Oroszország. Elmesélem, hogy kéregettem angolul az orosz fővárosban tavaly nyáron. Jól hangzik, nem? :)
Az történt, hogy aznap reggel is edzéssel indult a napunk. Szokás szerint motorral mentünk a terembe, visszafelé Andris lerakott a metrónál, ahonnan ő indult munkába, én meg gyalog haza. Az egész út nincs 10 perc.
Éppen a reggeli affotago al caffémról (fagyis kávé) álmodoztam, amikor belém csapott a felismerés – nincs nálam kulcs. Andrisnál maradt a hátizsákom. Pénzem sincs. És még telefonom sem. Csak vizes fürdőruha, átizzadt tornacucc, meg a bukósisak. Ajjjajjj. Akkor gondolkodjunk.
Leültem egy padra számba venni a lehetőségeimet. Ezzel hamar végeztem, nem sok opcióm maradt – kérni kell valakitől metrójegyre aprót, azzal bemenni Andris munkahelyére, visszaszerezni kulcsot, mindent.
Már csak meg kellett valósítani ezt a gyönyörű tervet. Körülnéztem, sehol senki.
Elindultam szép lassan a ház felé. Minek siessek? Nem hittem a szerencsémnek, pont jött velem szembe egy srác motoros cuccban. Fiatal, talán tud angolul, gondoltam.
- Excuse me, do you speak English? – mondom jól nevelten, büszkén lóbálva a sisakom. Ugye a motorosok Moszkvában híresen összetartóak. Hátha…
Elmagyaráztam neki a helyzetet, szerintem jó, ha a felét értette. De adott 50 rubelt, amivel be tudtam menni metróval Andris munkahelyére a kulcsért. Így mentette meg a napom egy ismeretlen! :)))
Moszkva, Oroszország. Megint terítéken van nálunk a lakáskeresés.
Arról, hogy mi történt velünk júniusban, a lakás címke alatt olvashatsz, pl. itt: http://elet-uton.blog.hu/2013/07/03/a_lakaskereses_rejtelmei_orosz_modra#more5388774. Ez is egy érdekes helyzettanulmány, sok tanulsággal. Ami a mai szituációt illeti: mivel már tudok valamennyire oroszul („zdrasztvutye, menja zavut Annamaria”), én hívom fel a hirdetésekben megadott telefonszámokat. Útközben összeismerkedtem Viktóriával, egy ügynökkel, aki beszél angolul, és elvileg segít. Nos, tegnap írtam neki, hogy még nem kaptam tőle egy ajánlatot sem, mi az ábra. Ma jött a válasz: Minden rendben, van egy csomó ajánlata, de még túl korai akcióba lendülni, ha november 1-jén költözünk… Ma van október 17. „Mi csak 2-3 nappal a költözés előtt kezdjük el megmutatni a szóba jöhető lakásokat.” Jól hangzik.
Itt tartunk most. :) Kívánjatok nekünk sok szerencsét!
Ha nektek is vannak hasonló történeteitek, szeretettel várom őket e-mailben, vagy hozzászólásban!
További szép napot!
