Az elefántoknak szinte szó szerint mindeféle attrakciót megtanítanak. Masszíroznak, kosárlabdáznak, fociznak, táncolnak, kötélen járnak, puszit adnak az ormányukkal, darcoznak... Itt éppen festenek, a remekműveket aztán a nagyérdemű természetesen jutányos áron megvehette.
Egyrészről csodálom őket, milyen tanulékony állatok, másrészről... szegények.
Múlt csütörtökön mondtam, hogy kezdem megszeretni Moszkvát. Péntektől esik, hideg van, ősz lett. Úgy tűnik, a város próbára akar tenni, hát hajrá. Bezárom az ablakokat, felveszek néhány pulcsit, és nézegetem a sok ezer fényképet és videót, amit az utóbbi években készítettünk.
Megálltam egy kicsit nosztalgiázni az első nászútunk képeinél.
Thaiföldön jártunk, Pattayán, 2012 januárjában. Másfél év távlatából az első - publikus :) - dolog, ami a nyaralásról eszembe jut... a KISTIGRISEK!
A Sriracha Tiger Zoo lakói voltak ők, három kis 6 hetes csöppség. Egy elkerített részen tartották őket, úgy 10 négyzetméteren. Anyuci sehol. Csak kívülről csodáltuk őket, nem gondoltuk volna, hogy meg lehet őket simogatni, de a gondozó odajött hozzánk, és megkérdezte, nincs-e kedvünk bemenni hozzájuk. Hát hogy a fenébe ne lett volna! Ha jól emlékszem, 200 bahtot (kb. 1450 forint) kellett fizetni fejenként, és vagy 20 percig ott lehettünk a szépségekkel. Simán üzlet!
Az eredményt a képen látjátok. El vagyunk bűvölve, meg vagyunk babonázva, teljesen a kis szőrös puhaságok hatása alá kerültünk.
A Tiger Zooban nem csak tigrisek vannak, láthatsz itt krokodilokat, elefántokat, és még malacokat is, akik éppen kistigriseket szoptatnak, vagy fordítva, anyatigris szoptat kismalacokat. Szóval van egy-két morbid ötletük, de összességében nagyon jó emlékeink fűződnek az állatkerthez.
Pont olyanok, amelyekre szükségem van ezen a borús, szürke moszkvai napon. J
A Sriracha Tiger Zoo honlapját itt találjátok: http://www.tigerzoo.com/eng/.
A belépő ma 450 baht egy felnőttnek (kb. 3250 forint), ha kistigrist szeretnél simogatni, az ezen felül van. Az árban viszont benne van az elefánt, a krokodil, a malac és a tigris show is.
Múlt hét vége felé jött a hír, hogy a moszkvai Vnukovo repülőtér végre hajlandó fogadni a Wizzair gépeit.
ÉLJEN, ÉLJEN, ÉLJEN!
Remélhetőleg ez együtt jár majd a repjegyárak csökkenésével is, ami azért nagyon örvendetes volna. Hátha megindulnak a tömegek Budapestről, hogy megnézzék ezt a gyönyörű várost! J
Moszkvának három nemzetközi repülőtere van: Seremetyevo, Domodedovo és a fent említett Vnukovo. Már mind a háromhoz volt szerencsénk. A Seremetyevot használja az orosz légitársaság, az Aeroflot. Kiköltözésünk után néhányszor repültünk velük (2011), mivel azonban ők a Malév csődje óta szemtelenül megemelték az áraikat, átpártoltunk egyéb társaságokhoz, elsősorban a Lufthansához, akik ugyan átszállással repülnek, de 95 ezer forint helyett „csak” 65 ezer forinttért fejenként. Így jártuk meg Domodedovot többször is (Moszkva-Frankfurt, Moszkva-München, Moszkva-Bécs), és egyszer Vnukovót is (Moszkva-Hamburg). Jó, jó, tudom, hogy a 65 ezres repülőjegy sem kevés egy néhány órás útért, de ez van. Gyalog azért mégsem járhat az ember (lánya). Mondjuk a vonat még mindig ott van, mint lehetőség, erről azonban nincs tapasztalatunk, máshol kell a témában infót gyűjtened.
Ma reggel megnéztem a Wizzair honlapját, nos nem vesztegetik az idejüket, már meg is kezdték a szeptemberben induló járatokra a jegyek értékesítését. Ha jól számoltam, olyan 45-50 ezer forint a teljes viteldíj októberi időpontokra, mire túljutsz a társaságra jellemző pluszköltségek tömkelegén (átutalási díj és társai). Még mindig magas, de ne legyünk telhetetlenek, alakulunk, alakulunk, pont úgy, mint az egyszeri púpos gyerek.
Hogy hogy jutsz be az egyes repterekről a városba? Taxival is próbálkozhatsz, főleg, ha késő este repülsz, és tömegközlekedés már nincs, túl sok a csomagod, vagy éppen így hozza kedved. Ez persze jóval drágább, mint a metró-busz/vonat kombó. Azonban itt ismét emlékezetedbe idézném a közlekedési dugókról szóló részt-
http://elet-uton.blog.hu/2013/03/01/mindennapok_kozlekedes_moszkvaban– ha csúcsidőben indulsz el autóval, busszal, vedd figyelembe, hogy valószínűleg órákat fogsz a kocsisorban állni. Egyszer egy rokonunk a Vnukovo melletti hotelből jött hozzánk vacsorára. A 18 km-es utat két óra alatt sikerült megtennie taxival. A Seremetyevóról egyébként a Teatralnaja metrómegállóhoz érkezik a reptéri vonat, a jegyár 320 rubel, az utazási idő 35 perc. Ha Vnukovora érkezel, akkor több busz közül is választhatsz, ami elvisz a legközelebbi metrómegállóhoz, a Yugo-Zapadnajára: 611, 45M, 330M. A menetdíj olyan 25-30 rubel, menetidő erősen forgalomfüggő, normális esetben 15-20 perc. Domodedovoról szintén buszra szállhatsz (405), a menetdíj 100/120 rubel per fő, és a Domodedovszkaja metrómegállóig mehetsz el 40-50 perc alatt.
A taxiról csak annyit, hogy az ár erősen alkudható, főleg ha külföldi vagy. Na, nem azért, mert olyan olcsóért elvisznek a két szép szemedért, ha ügyes vagy. Inkább úgy működik ez, hogy bemondanak egy szinte már pofátlanul magas árat – ha elfogadod, rendben, ha nem tetszik, lehet eszmét cseréni, ha nem enged a másik fél, van másik taxis. Nekünk Domodedovóról 3000 rubeles árat mondtak először, majd rövid keresgélés és udvarias csevely után ez lement 1500 rubelig. Azért nem mindegy.
Térjünk vissza a kiutazás feltételeihez. A repjegy csak az egyik lépés. A vízumot is el kell intézned. Fel kell menni a magyarországi Orosz Nagykövetség honlapjára, és megnézni, milyen papírok kellenek. Az oldalon hozott információk teljesen pontosak és megbízhatóak, tehát nem kell azzal számolni, hogy mindent begyűjtesz, mégis visszaküldenek, hogy ja, még ez hiányzik, pedig kell, és nem is mondtuk, bocs. 2012 júliusától bevezették az interneten kitöltendő vízumkérő lapot, ami annyiban különbözik a papír alapútól, hogy néhol nehezebb vele boldogulni, mert nem enged olyan opciót választani, ami a te esetedre alkalmazható volna. Pozitív oldal viszont, hogy tapasztalataim szerint nem veszik túl komolyan a dolgot, csak legyen kitöltve, kinyomtatva, és beadva a többi irattal együtt.
És hogy mik is azok a rejtélyes „többi irat”? Azt tényleg nézd meg a weboldalon: http://www.hungary.mid.ru/hu/cons_hu.html. Amiről tudomásom van, de nem találtam meg az oldalon, az a HIV-tesztre vonatkozó információ: csak akkor kapsz egy évre, vagy azt meghaladóan vízumot, ha negatív a HIV-teszted (és azt csatolod is). Én legutóbb erről a szabályról legutóbb megfeledkeztem, de az ügyintéző nagyon rendes volt. Azt mondta, kész lesz a vízumom két munkanapon belül (sürgősségivel, alapból 10 napot kell várni!), menjek nyugodtan érte, de csak akkor adja oda, ha hozom a tesztet. Az Országos Epidemiológiai Központban 9 000 Ft-ért megcsinálták a vizsgálatot 24 órán belül, tehát nem volt gond. Nem valószínű, hogy erre az infóra turistaként szükséged volna, de ki tudja, talán annyira megtetszik majd Moszkva, hogy rögtön ki is akarsz költözni. J Arra azonban turistaként is oda kell figyelni, hogy csak bizonyos biztosító cégek kötvényeit fogadja el a vízumhoz az orosz állam, mindenképpen ellenőrizd a listát (szintén a megadott weboldalon), mielőtt pénzt adnál ki.
Ha külföldiként lépsz az országba (ami azért eléggé sanszos, ha ezt a blogot olvasod), akkor ki kell töltened a Migrációs kártyát, amiben nyilatkozol arról, mikor lépsz be az országba, várhatóan mikor hagyod azt el, mi a célja az utazásodnak. Eddig ezt nekünk mindig magunknak kellett kitölteni, de legutóbb, mikor Anyukám jött a Domodedovo reptérre (2012. október), már a határőr töltötte ki az útlevél és a vízum alapján számítógéppel. Nohát, fejlődünk. De az is lehet, hogy ez a Domodedovón mindig így volt, és a Seremetyevó van elmaradva. Vnukovón nem tudom, mi a helyzet, onnan még csak kifele utaztunk.
Hogy hogy néz ki a migrációs kártya, azt itt tudod megnézni:
http://www.bravosolutions.com/airport/russian%20imigration%20landing%20card.gif.
Mint látod, a kitöltéshez szükséges az orosz és/vagy az angol nyelv ismerete. Amennyiben egyik sincs, érdemes otthon kibogarászni az egyes rubrikák jelentését barátok, ismerősök, vagy a google fordító segítségével.
Mikor megérkezel Moszkvába, még van egy további regisztrációs kötelezettséged. Hivatalosan ezt annak kell intéznie, aki a meghívólevelet küldte neked: hotel, munkahely, egyetem, etc. Itt tulajdonképpen a lakcímed bejelentéséről van szó a helyi hatóságoknál az érkezésedet követő 7 munkanapon belül. Hogy mikor érkeztél, azt a jegyekkel (vonat, repülő, egyéb) kell bizonyítanod, esetleg az útleveledbe nyomott pecséttel, ha járművel jössz. Ha 7 munkanapnál rövidebb ideig vagy az országban, akkor ez a lépés kihagyható, de ha hotelben laksz, ők úgyis mindent elvégeznek helyetted.
Tehát ha megállít Moszkvában a rendőr az utcán, igazoltatáskor át kell adnod az útleveled a vízummal, a migrációs kártyával, a regisztrációs kártyával együtt, utóbbi hiányában pedig egy jeggyel kell bizonyítanod, hogy bizony nem vagy az országban/városban 7 munkanapja. Nem bonyolult ez, csak nem egyszerű.
És mi van, ha járművel jössz? Esetleg hosszabb időre? Akkor bizony a határon ki kell tölteni a járműre is egy regisztrációs dokumentumot, amit aztán három hónapon belül be kell vinni a megfelelő hivatalba (motorizációs hivatal, VDNK metróállomásnál), és ott megkapod az autódra/motorodra/egyebedre az egy éves „tartózkodási engedélyt”. Egy év elteltével el kell hagyni az országot a járművel, és megismételni a procedúrát. Nálunk ez így működött, mi motorral jöttünk ki Magyarországról Kijeven keresztül tavaly (2012), majd idén Belorusszián-Lengyelországon át léptünk ki, hogy aztán visszatérve újra induljon az évünk. Nekünk egy éves munkavízumunk van. Lehet, hogy más vízumnál változnak a járműre vonatkozó szabályok is, ennek utána kellene nézned szükség esetén. (Már csak azért is, mert azért a szabályozás is változhat.) Azért azt tudd, hogy erre is érdemes odafigyelni.
Érdekesség a témában, hogy Oroszország és Belorusszia (valamint Kazasztán) 2010. Július 1 óta vámuniót alkotnak, nincsenek határok, ezért bizony a járművel Belorussziát is el kell hagyni, hogy rendben legyenek a papírok. Nekünk ez nem volt gond, mert Magyarország volt a végcélunk, de azért ezt rövidebb úttal is meg lehet oldani, ha nagyon akarja az ember, pl. Ukrajnán keresztül.
Nos, hirtelen ennyi jutott eszembe a kiutazással kapcsolatban, szóval hajrá, még időben vagy, hogy megnézd Moszkvát nyáron! Érdemes!
"Ne egyél télen fagylaltot az utcán, nem vagy orosz!" Merthogy itt előfordul, hogy emberkék elnyalogatnak egy kis frissítőt a mínusz tízben. Én is láttam a saját szememmel, de nem az jutott róla eszembe, hogy nahát én is de ennék egy kis csokisat. Hanem valami teljesen más. Azt hiszem, ha belegondolok, ez az egyik legfölöslegesebb tanács, amit valaha kaptam. Miért ennék? Most őszintén, orosz fagyit még nyáron se nagyon, egyszerűen nem ízlik, bocsánat.
Egyébként a nyelvkönyvem egyik fejezete örvendeztetett meg ezzel a gyöngyszemmel, ami az orosz szokásokat taglalja.
Ilyenek szerepelnek még benne:
Nem illik zárt térben fütyürészni, mert elfújod a pénz, és mérgesek lesznek rád.
Ne nyisd ki az esernyőt a szobában, mert szerencsétlenséget hoz. Az orosz tanárom tényleg mindenkire rászólt, aki kitette száradni az ernyőjét, hogy csukja be azonnal. :))) Persze mosolygott, üzenvén, hogy ő, tanult ember révén az ilyen babonákban nyilván nem hisz, de azért az a tuti, ami biztos, meg soha nem lehet tudni. Maradjon csak az az ernyő csukva.
Van néhány olyan szokás is, ami nálunk is dívik, ilyen például, hogy nem illik páros számú virágot adni ajándékba, az csak temetésre való. A másik az, hogy vendégségbe általában visznek valami kisebb ajándékot, bonbont, bort, csokrot a ház asszonyának (páratlant, ugye), de ezt tapasztalatból mondom, hogy nincs mindig így.
Ennyit a nyelvkönyvről. Van egy csomó minden, amire azonban magadtól kell rájönnöd.
Itt van mindjárt az, hogy nem szokás idegenekre mosolyogni. Hajlamosak hülyének nézni miatta. Képzeld el mondjuk azt a szituációt, hogy étteremben vagyunk, mi ketten magyarok Andrissal, egy olasz srác, és egy orosz lány. Na, a lány helyi, tehát ő keményen adja le a rendelést, csak úgy pattognak a szavak. Én rosszul érzem magam miatta. Hiába, nekem ez nem udvarias, inkább lekezelőnek tűnik, miért bánik szegény pincérrel így? És hiába tudom, hogy nem szokás mosolyogni, hiába tudom, hogy Marina egy teljesen normális, kedves lány, és itt ez így elfogadott, hogy kompenzáljam asztaltársunk viselkedését, széles mosolyt villantok a kiszolgálóra. Aki persze kissé gyanakodva, de legalábbis értetlenkedve néz rám. Szóval ezt még gyakorolni kell, mert nálam a mosoly az udvariasság jele, és már gyakorlatilag feltétlen reflexként működik, náluk meg valamifajta szellemi betegség megynilvánulása.
A másik, ami nagyon meglepett, hogy Oroszországban nem szokás az utcán enni. Már másfél éve laktunk Moszkvában, mikor ez világossá vált számomra. Én szoktam péksütit, csokit majszolgatni séta közben, boltból hazafelé tartva, ilyesmi. Egyébként az is hozzátartozik a történethez, hogy soha bajom nem volt belőle, nem szóltak meg miatta, vagy legalábbis nem értettem. :)
Például az utcán ivással semmi probléma nincs. Sört, de akár rövidet is húzzák rendesen mindenfelé, aztán ha kiürül az üveg, azt leteszik valahova ott, ahol éppen állnak. Budapesten is látni sajna hasonlót. A cigizés sem gond. Amitől meg teljesen és végérvényesen ki vagyok akadva, az az orrfújás focistásan, de erről már régebben szóltam egy-két szót, úgyhogy menjünk gyorsan tovább, mielőtt a vizuálisabb típusú olvasók rosszul lesznek. Szóval ez mind ok, de enni, azt nem.
Nézzük csak, mi van még.
Ha véletlenül a második világháborúra terelődik a szó, eszedbe se jusson akárcsak célozgatni is arra, hogy Németország ellen mások is sikerrel harcoltak volna, mondjuk az USA, vagy az angolok. Jegyezd meg, hogy csak és kizárólag az oroszok mentették meg a világot. Mert megmentették, igaz? Ennek köze sincs a történelemhez, tényekhez, ez egyszerűen része a nemzeti öntudatuknak. A Nagy Győztes Háború.
Hasonlóan sértődéshez vezethet, ha meg mersz valamit említeni, ami nem tetszik neked az országukban. Ha szóba elegyedünk helyiekkel, előbb vagy utóbb mindig megkérdezik, hogy érezzük magunkat Oroszországban. Nekem most már van néhány kész mondatom ilyen helyzetekre, amiket teljesen meggyőzően elő tudok adni, merthogy igazak, csak esetleg nem fedik a teljes valóságot. Például elmondom, milyen szép városok vannak Moszkván kívül is, mennyi helyen jártunk. Nem teszek említést arról, milyen rosszak az utak. Ilyesmi. Vigyázat, becsapós tud lenni a szituáció, mert az oroszok szidhatják Oroszországot gond nélkül, de ha egy külföldi is bekapcsolódik, és elmondja a véleményét, azt nem nézik jó szemmel. A külföldi ne dumáljon, ő úgysem érti, nem itt nőtt föl, nem tud semmit.
Könnyedebb témával zárva a mai bejegyzést van egy találós kérdésem: Melyik az az ital, amelyet az oroszok minden étkezéshez isznak? Igen, a TEA! Én nagyon meglepődtem, amikor egy orosz párt láttunk vendégül, és a vacsora végeztével nagy szemekkel néztek rám, hogy és a tea hol van? Olyan ez, mint Olaszországban a kávé. Mikor Szentpétervárra mentünk, megálltunk ismerkedni egy kicsit egy motoros csoporttal. Gyakorlatilag tíz perc beszélgetés után mondták, tartsunk velük, egy közeli tóhoz mennek piknikezni, nézzük csak, még szamovárjuk is van! És tényleg, a teaforraló szépen fel volt erősítve szigszalaggal, kötéllel egy rúdra a motor hátsó ülésén!
Szóval ha véletlenül megesik Veled, hogy oroszokat látsz vendégül, ne felejtkezz meg a teáról.
Addig is szép, vidám napot mindenkinek! (Óvatosan a mosolygással!) :)
Most hagyjuk egy kicsit a városlátogatásokat, kicsit nekem is beleszédült a fejem a látnivalókba, történelembe, mongolokba, Rettegett Ivánba. Térjünk vissza inkább a dolgos hétköznapokhoz.
Nyáron szokásunkká vált reggel korábban kelni, és még munka előtt elmenni egy kicsit edzeni. Ez természetesen számomra télen kivitelezhetetlen, akkor az állandó sötét miatt még kilenckor sem tudom megmondani a nevemet sem, futkározás szóba sem jöhet, kész életveszély volna. Ilyenkor júliusban viszont már ötkor világos van, sokkal könnyebb felébredni. Ahogy szokták volt mondani, itt is annyi a napsütéses órák száma, mint otthon, csak máshogy van elosztva.
Szóval edzés. Fitness terembe szoktunk járni, bemelegítés, kicsi súlyzó, és irány a futópad.
Kedden is ez volt a program, jól is ment minden, de mikor felpattantunk a motorra, hogy akkor irány haza, moci azt mondta: .... Jól hallottad, semmi. Meghalt, totál. Mára kiderült, hogy a generátorral van baj. Persze így az edzőteremnek lőttek, mi legyen, hát ott az erdő, fussunk ott.
Azt nagyon szeretem Moszkvában, hogy gyakorlatilag bárhol laksz, maximum 10-15 perces sétával elérsz egy parkba, erdőbe, zöld területre. Ezt annyira fontosnak tartom, hogy oroszul is el tudom mondani, ha kérdezik. :)
Nincs ez másképp mostani lakóhelyünkön sem, 5 perc, és kint vagyunk "vidéken".
Jó levegő, finom illatok, kevés ember, hirtelen nem is értettem, miért nem ide jártunk eddig is kocogni. Hiába, a megszokás.
Tesszük egyik lábunk a másik után, jé, ott egy tó, hú, de mocskos, jé, valaki úszik benne. Tovább. Emelkedő, még mindig emelkedő, és még mindig. Én már éppen sportágat készültem váltani, úgy éreztem, simán nyernék a "ki köpi ki messzebbre a tüdejét" című játékban, amikor inkább mégiscsak elállt a lélegzetem.
Akkor pillantottuk meg a templomot, amit a csatolt képen látsz. Itt, a semmi közepén abszolút nem számítottunk ilyesmire. A látvány felért egy jó erős kávéval, egyből magamhoz tértem, és mosolyogva futottam le a maradék néhány kilométert.
Mondtam már, hogy kezdem megszeretni Moszvát? Egyre többet tudok róla, egyre több titkát fedezzük fel, és így egyre közelebb kerül a szívemhez.
Azért még nem veszek I love Moscow pólót. Majd ha ugyanilyen vidáman túléljük a telet is. :)
Ezt a monostort csak kívülről láthattuk, szóval mindenképpen vissza kell mennünk, hogy pótoljuk a hiányosságot.
Amíg ezt a fényképet készítettük, egy járókelő a mi mocinkat fotózta. :)
A Minin és Pozsárszkij térre vezető panoramikus lépcsősor (Chkalovszkaja-lépcső). Meg Andris, akinek kedve támadt mozogni egyet.
Tavaly voltunk Nyizsnyijben, akkor ünnepelték a litván-lengyel betolakodók kiűzésének, és a Zűrzavaros Idők végének négyszázadik évfordulóját.
Már említettem, hogy IV. (Rettegett) Iván dühében megsebesítette fiát, Iván Ivanovicsot, aki bele is halt a sérülésbe. Ez után még szenvedett egy kicsit a Rurik-dinasztia, a trónon 1598-ig Rettegett Iván másik fia ült, I. Fjodor, aki azonban értelmi fogyatékos volt, el lehet képzelni a helyzetet. Az ő halála után nem sokkal polgárháború tört ki, parasztlázadások, és persze ilyenkor menetrendszerűen megérkezik a külső ellenség is, jelen esetben a fent említett litván-lengyel csapatok. A honvédő háborúk nagy hősei voltak Minin és Pozsárszkij, akikről a központi teret is elnevezték (lásd Én és a Volga című kép). Ők Nyizsnyij Novgorodból indultak Moszkva felszabadítására önkéntesekből álló hadseregükkel.
Egyébként egy Minin és Pozsárszkij szobor áll a Vörös téren is a Szent Vaszilij-székesegyház előtt. Azt az emlékművet egy Ivan Martos nevű ukrán származású szobrász készítette.
Csak azért, mert már kétszer utaltam rá... :)
Lehet, hogy velem van a baj, de én nagyon meglepődtem ezen a kis fenékrázáson a központi út mellett. Pozitívan. Hát nem aranyosak?!
Ez itt az állami bank, mi lenne más.
A Bolsaja Pokrovszkaján vagyunk, ami Nyizsnyij Novgorod központi sétálóutcája. Nagyon hangulatos kis hely ez, sok kis apróság van, ami felkeltheti a figyelmedet: egy ablakban galambokat mintázó szobrok, amik után éppen egy szobormacska kapaszkodik, az egyik kis csatlakozó téren szambázó párok, és szép épületek, mint ez is, amit a képen látsz.
