3. nap

"Hétfőn aztán korán szerettünk volna indulni, mert ahogy írtam, közben elhatároztuk, hogy a maradék mintegy 850 kilométert egyben levezetjük. Szállásunk végül nem volt Brianszkban, a város maga sem tűnt annyira szépnek az interneten találtak alapján, hogy nagyon érdemes lett volna megállni, meg szerettük volna, ha a hosszú hétvége utolsó napját, május 1-jét pihenéssel tudjuk tölteni.

A korai indulásból aztán nem sok minden lett: először is elaludtunk, aztán az okozott némi fennakadást, hogy eltűnt a motor kulcsa. Miután egy órán keresztül hiába kerestük mindenhol (a dolgok szublimálnak), elkönyveltük a veszteséget, és továbbálltunk a pótkulccsal.

Olyan fél három felé (GTM+2) értünk az orosz határhoz. Addig teljesen sima volt az út, bár ahogy közeledtünk Oroszország felé, a hőmérséklet érezhetően csökkent. Az ukránok még búcsúzóul megbüntettek minket gyorshajtásért, de erről már írtam.

A határon itt sem volt különösebb probléma, de azért úgy 60-90 percet eltöltöttünk várakozással, valamint a különböző papírügyekkel: vízumok ellenőrzése (az én útlevelemben ez különösen érdekesen alakult, két lejárt és egy érvényes vízumom van, és mindegyiken sikerült máshogy írniuk a nevemet cirill betűkkel), illetve motorról nyilatkozat kiállítása, amivel aztán majd itt Moszkvában jelentkezni kell a hatóságoknál. Szerintem az idő kilencven százalékában fogalmunk sem volt, mi történik körülöttünk, de azért a végén mégis minden jól alakult, és mehettünk tovább. Persze azért ment ilyen simán minden, mert előre tájékozódtunk, a vízumunkkal is minden OK volt. A Nagy Medve minden magyar állampolgártól kéri a vízumot, még akkor is, ha csak áthalad az országon. Úgyhogy gatyát felkötni, akinek erre akad dolga.

A határ után rögtön jött a nagyon csúnya meglepetés. Hogy Oroszországban nem lesz foci EB. És a Sochi Téli Olimpia is csak 2014-ben van, addig pedig még rengeteg az idő. A lényeg az, hogy itt kezdődött a mintegy 350 kilométeren át tartó kínszenvedésünk egy útnak igazán nem nevezhető valamin, ami tele volt bukkanókkal, gödrökkel. Kilencvennél többel sehol nem lehetett menni, de olyan 20 km-es szakaszon a maximum sebesség 50 km/h volt. Egyik autó előzött minket a másik után, és ehhez igazán nem vagyunk hozzászokva.  De csak mentünk. És csak zötykölődtünk. Közben ment le a nap, mi meg egész nap alig ettünk, már nagyon éhesek voltunk. Megálltunk több kávézónál, étteremnél – egyik rettenetesebb volt, mint a másik. Az egyik helyről szabályosan kiüldöztek minket a „kedvességükkel”, a másiknál mi döntöttünk úgy, hogy inkább odébb állunk. Végül egy olyan helyen ettünk két palacsintát fejenként, ahol a felszolgáló arra nem volt képes, hogy visszaköszönjön, tehát el tudjátok képzelni a kétségbeesésünket. Nem baj, a toaletten felvérteztük magunkat a hideg ellen újabb ruharétegekkel, és már ott sem voltunk. És zötty és zutty.

Mikor már erősen lemenőben volt a nap, és mi még mindig a semmi közepén haladtunk, megálltunk az út szélén, és összeszoruló torokkal néztük az életet adó fényes égitestet. Nincs nap, nincs meleg. Még annyi sem, amennyi addig volt. Az még hagyján, de nem is fogunk látni, ami ilyen utakon életveszélyes. Azért akkor átfutott az agyamon, hogy nem is volt olyan jó ötlet egyben levezetni az utolsó orosz szakaszt. Mit tagadjam, kicsit féltem.  

Erőt vettem magamon, páromra néztem, és már ott is ültem a hátsó ülésen. Beálltunk egy kisebb kamion mögé, ami valamennyire világított előttünk, és szégyenszemre ötvennel, hatvannal, maximum hetvennel kullogtunk vagy egy órán keresztül. Kanyar jobbra, kanyar balra, kátyú itt, kátyú ott. Közben a hőmérséklet eléggé lehűlt, a leheletünket is látni lehetett.

Egyszer azonban minden „jónak” vége szakad. 350 km után végre elfordult jobbra az út, és hirtelen, mintegy varázsütésre megszűnt a rázkódás, többsávossá vált a pálya, ami ráadásul ki is volt világítva. Megkönnyebbülten kilőttünk Moszkva felé.

Éjfélre haza is értünk. Nem tudom elmondani, milyen érzés volt, mikor leszálltunk a motorról, egymásra néztünk, és azt mondtuk: „Igen, megcsináltuk. Megérkeztünk.”

Utunkról számokban:

1998,8 – távolság kilométerben háztól házig.

3 – utazással töltött napok száma.

32 000 – forintban kb. ennyit fizettünk ki az ukrán rendőrségnek.

850 – kilométer, kb. ennyi volt az utolsó nap lefutott kilométerek száma.

350 – szintén kilométer, a szinte járhatatlan, útnak nevezett valami hossza Oroszországban.

6-8 – Celsius fok, ekkora volt a hőmérséklet Oroszországban naplemente után. Kb. 3 órát motoroztunk még ilyen hidegben.

40 – szintén Celsius fok, ilyen meleg vízben fürödtünk, mikor hazaértünk.

16 – ennyi órát aludtunk másnap. A maradék időben a felszerelést és a motort tisztítottuk meg a bogártemetőtől. :o)