Élet-úton

Na igen, van, aki tud élni! :)

Anyukám, és az a bizonyos fehérvári fagyi, amiről tengap írtam! Kérsz egyet?

A fagyizó a Liszt Ferenc utcánál található, ott, ahol jobb kéz felöl az Országalma felé vezet az út.

Nos, kedden visszatértünk Moszkvába több mint három hét szünet után, ÜDV MINDENKINEK! :)

Azért a nyaralás szót nem használnám erre az időszakra, sokat nem pihentünk. Mivel is ment el az idő?

Először is beiratkoztunk egy szuperintenzív francia nyelvtanfolyamra, minden hétköznap 4 óra. Aztán ott voltak az orvosi kivizsgálások, amiket inkább otthon akartunk elintézni, mivel nem voltak kifejezetten sürgősek, és azért Magyarországon még mindig jobban megértetjük magunkat az egészségügy kedves dolgozóival, mint Oroszországban. Legalábbis így gondoltuk. Kiderült, hogy a kommunikációnak csak az egyik, de korántsem kizárólagos korlátja a közös nyelv hiánya. Itt is kettőn áll a vásár, ha az egyik fél nem közöl, a másiknak nincs mire reagálnia. Ami néha (sokszor) elég zavaró tud lenni. Erről majd bővebben máskor.

Aztán ott voltak a családlátogatások. Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy szüleink három különböző megyében élnek (Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád), ilyenkor mindig alkalmunk van egy kis országjárásra.

Ahogy tudtuk, besuvasztottuk a programba a szintén szokássá vált bevásárló körutakat, hivatalos ügyek intézését, és már indulhattunk is vissza a repülőtérre.

Augusztus huszadikát azért kirándulással töltöttük. Reggel átautóztunk egyik bázisról a másikra (300 km), felvettük Anyukámat és Húgomat, majd irány Csókakő! Megmásztuk a várat, körbejártuk ügyesen, felmértük, mióta utoljára voltunk, milyen fejlesztések történtek (mert mindig történik valami!), majd menekülőre fogtuk a dolgot, mert igencsak lógott az eső lába.

A következő állomásunk Székesfehérvár volt. Ha egyszer arra jársz, kóstold meg a fagyit, ami az egyik Liszt Ferenc utcai fagylaltozóban kapható, nem messze Kati néni szobrától, ott, ahol el kell fordulni a Városház tér felé. És ne felejtsd el megsimogatni a néni orrát, azt mondják, szerencsét hoz! :)

Fehérváron nagyon beharangozták a Királyi napokat, állítólag jó is volt a program, de mi aznap kicsit korán értünk oda, úgy dél körül, akkor még az árusok közül is csak néhányan meresztették szemeiket a gyér közönségre. A szél erősen fújt, alig tudtam megenni a fagyimat is, vagy az olvadó cseppeket fújta a ruhámra, vagy a hajamat bele a nyalánkságba. Kíváncsian figyeltük, ahogy építették a színpadot a későbbi koncertekhez, amiknek az időjárási viszonyok, úgy tűnt, nem igazán kedveztek. (Másnap olvastam, hogy a tűzijáték el is maradt, végül augusztus 24-én pótolták.)

Azért sétáltunk egyet, megnéztük a zárva tartó boltok kirakatait, elmentünk a Fő utcán a színházig. Végül úgy döntöttünk, inkább kocsikázzunk le a Velencei-tóra, ebédeljünk ott.

Pákozd és Sukoró között van a Szúnyogszigeti Halász Csárda, teljes szívből ajánlom, nagyon jót ettünk. Nem egyszerű ráakadni, igencsak figyelni kell a kiírásokat, de megéri a kalandot, az biztos. Én harcsapaprikást ettem Csárda módra túrós csuszával, nyami. Andris és Anya halászlevet (vegyes, illetve ponty) kértek, Húgocskám valami borjúfélét (azt hiszem, borjúpaprikást galuskával), de ő sem bánta meg. Volt élő zene is, bár ötven százalékunk úgy gondolta, inkább ne lenne. Ennek ellenére a végső verdikt egyöntetű volt: ide még visszajövünk! Ezen az oldalon tájékozódhatsz a csárdáról és kínálatáról: http://www.szunyogsziget.hu/content/menu_133/bemutatas.

Ebéd után persze sétáltunk egy kicsit a tó partján, néztük az erősen hajladozó nádast, a vízből kiugráló halakat, és a többi vállalkozó kedvű önkéntes véradót a Szúnyogszigeten.

Miután hazaértünk, Andris még csúnyán elvert minket, csajokat römiben, amin persze jót nevettünk.

Lesz mit emlegetni, míg újra találkozunk. J

Tegnap torna után jólesett volna egy langyos zuhany. De hiába fordítottam a csapot egyre inkább jobbra és jobbra, a piros jelzés felé, semmi… És akkor eszembe jutott… Tavaly ilyenkor… Ne, pont most ne…  

Minden évben nyár közepén kikapcsolják Moszkvában a meleg vizet. No, nem sok időre, csak úgy tíz napra. Ennek idén éppen most jött el az ideje, úgy tűnik. De minek is aggódjon az ember lánya. Meg aztán mi történik, ha néhány millió ember hirtelen nem tud normálisan tisztálkodni? Igazán semmi. Nem kell a felhajtás. A csöveket márpedig karban kell tartani. Hogy más országban ezt meg tudják oldani a meleg víz kikapcsolása nélkül is? Ja kérem, ez Oroszország! Itt odafigyeléssel, körültekintéssel intézik a dolgokat. Nem lehet csak úgy kutyafuttában…

A mai kép innen származik: http://www.funnypart.com/funny/shower.shtml

Elég nehezen tudom összeszedni ma a gondolataimat, tényleg csak arra tudok gondolni, hogy már csak négy nap, és MEGYÜNK HAZA!

Azért  csak sikerült megragadnom egyet a sok, fejemben cikázó téma közül: motor női szemmel. Mit szóltok?

Alapvetően szeretek motorozni. Az én szóhasználatomban a motorozás annyit jelent, hogy felpattanok Andris mögé (csak és kizárólag Andris mögé) a motorra, és kapaszkodom. Szeretem a szabadság érzését, amit a szembe jövő szél, és valljuk be, a sebesség ad. Szeretem, ahogy együtt dőlünk a járművel, billenünk jobbra, billenünk balra... Még az sem zavar, hogy én teljesen tehetetlen vagyok, szó szerint nem az én kezemben van a kormány, utasként semmilyen befolyással nem lehetek a történésekre. Minden egyes alkalommal, mikor felülök a hátsó ülésre, leteszem az életemet a sofőr kezébe. Aki, mint már írtam, csak Andris lehet.   

Van azonban néhány gyakorlati szempont, amit elsősorban nőként szintén nem árt figyelembe venni. Lássuk ezeket sorban, csak úgy könnyedén, amolyan “vízparti olvasmány” stílusban. Elvégre már majdnem nyaralunk! :)))

A filmekben, reklámokban elég gyakran feltűnik a kemény, de gyönyörű motoros amazon, akire szinte második bőrként tapad a védőruha. Ahogy leveszi a sisakot, hosszú haja édesen kócosan omlik a vállára. Szája félig nyitva, talán még a sebesség okozta izgalom miatt.

Nos, ezt el kell felejteni.

1. A fenék részen nem tapad a bőrruha, hanem cukin buggyos. Mindig hagynak plusz helyet, hogy kényelmes maradjon a motoron felvett pozícióban is, ne szorítson. A beépített vasak meg kissé megnehezítik a figyelemfelkeltő, nőies csípőlengést. Vas védi a vállad, a könyököd, a csípőd, a térded. Aki ilyen felszerelésben képes szexin vonulni, annak őszintén gratulálok. Kérek videókat bizonyítékként. Ja, elfelejtettem említeni a motoros csizmát! Hehehe… Sok sikert!
2. A hajad a sisak alatt kétszer olyan gyorsan zsírosodik, mint normálisan, könnyen befülled, még korpásodhat is! Most ezt kapd ki! Nem is értem, miért nem reklámoznak több sampont versenymotorosokkal. Egy napos kirándulás után is viszket a fejbőröm, mikor 3-4 napos túrákat vállalunk be, akkor aztán utána küzdhetek egy ideig e “mellékhatásokkal”.
3. Ajánlatos felkötni a hajad a sisak alatt. Tehát nem fog művészien alá omlani a bukó levétele után. A sebességtől, a széltől a kilógó hajszálak úgy össze fognak kócolódni, hogy már csak két lehetőseg marad: levágod, vagy kitéped. Nem érdemes mindenféle művészkontyokkal próbálkozni, a dörzsölés hatására úgysem lesznek hosszú életűek. Szerintem nincs az a hajfixáló, ami megtartaná a frizurát ilyen körülmények között. De ez lehet egy másik reklámötlet.
4. Ha túrázni megyünk, nincs divatozás. A menetfelszerelés ugye adott, a védőruha és –csizma. Sokat nem kell azon gondolkozni, mit vegyél fel. A táskákban (nyereg-, oldal-, tank-, háti-, stb.) elég korlátozott hely áll rendelkezésre. Vannak ugyan ezek a hatalmas túramotorok, amiket úgy tele lehet pakolni, hogy a végén majdnem akkorák, mint egy autó. Na, nekünk nem olyan van. Az a lényeg, hogy nálunk befér a fehérnemű, váltás cipő, egy-két póló, egy nadrág és egy pulcsi fejenként. A többi helyet elfoglalja a fényképező, kamera, telefon, töltők, fogkefe-fogkrém, ilyesmi. Egy több napos kiránduláson tehát előfordul, hogy ugyanazt viseled minden egyes nap.
5. A motoros teljes mértékben ki van szolgáltatva az időjárás kényére-kedvére. Nem véletlenül jutott eszembe a téma most szombaton, amikor elindultunk Nyizsnyij Novgorodba, és 75 km után vissza kellett fordulnunk az eső miatt. Soha nem tudod, el tudsz-e indulni, megázol-e, esetleg kapod-e majd a jégesőt a nyakadba. Havazáshoz még nem volt szerencsénk.

Most ezt hasonlítsd össze a kiindulási képpel. Látod, ahogy folyik le róla a máz?

Akkor kijelenthetjük, hogy a motorozás egyáltalán nem nőies?

Nem tudom… Azért van abban valami hihetetlenül romantikus, ahogy kapaszkodom a páromba, rábízom magam, hagyom, hogy vigyen, amerre gondolja. Mert ő a férfi, és én számíthatok rá.

A képet itt találtam az interneten: http://www.vectorpsd.com/free-vector-material-sexy-yellow-girl-yellow-motorcycle.html

Igen, már csak 4 nap!

Térjünk vissza egy bejegyzés erejéig a moszkvai hétköznapokba, mégpedig konkrétan a nyelvhez. Mi nem beszélünk oroszul, a helyiek meg nem nagyon beszélnek más nyelven. Kisebb városokban, de még Moszkvában is sokszor megbámulnak minket, mikor meghallják, hogy nem oroszul beszélünk. Vicces, épp hogy csak a fényképezőgépüket nem kapják elő.

Miért nem beszélünk oroszul? Én már bizony nem tanultam az oskolában ezt a gyönyörű szláv nyelvet, férjemnek is csak egy évig volt hozzá szerencséje, az után maradt az angol. Bár azért még mindig könny szökik a szemébe, amikor a Koska i misi (кошка и мыши) című örök érdemű orosz mesére gondol. :)

Ide Andris kiküldetése eredetileg egy évre szólt, erről már volt szó, de azért én beiratkoztam a Lomonoszov Egyetemre egy intenzív nyelvtanfolyamra, mondván, jutok, ameddig jutok, mindenképpen hasznos lesz. Hát, nem volt az. Az órák teljesen rapszodikusak voltak, mind időpont, mind témakör tekintetében. Néhány hónap után a heti 16 órából mindössze nettó 10 maradt, pénzt vissza nem adtak. A tanár csak oroszul beszélt, de még a külföldieket istápoló karon sem volt senki, aki ismert volna más nyelvet. Mikor a beiratkozáskor elfüstjeleztem, mit is szeretnék, elém tettek egy 10 oldalas szerződést, hogy olvassam el. Igen, oroszul. Röviden összefoglalva: életem legrosszabb kurzusa volt, pedig azért van összehasonlítási alapom (más nyelvekből). Eredmény: nullához közelítő tudással legjobb vizsga a csoportban, pedig közben átkerültem azokhoz, akik már két éve jártak oroszra. Nem, sajnos nem én vagyok ennyire okos. Ennyire nem haladtunk.

Most úgy néz ki, összesen három évet maradunk, 2014-ig. Majd kiderül. Igazából két területen okoz komolyabb problémát az orosz nyelv hiánya: a szocializálódást nehezíti, illetve egyes költségek sajnos megsokszorozódnak, ha nem beszéled a nyelvet, ilyen tipikusan az egészségügy. Az első pontra azért elég hamar megoldást lehet találni. Olyan oldalak segítségével, mint a Facebook, a www.couchsurfing.org, vagy az www.expat.ru simán felveheted a kapcsolatot itt élő külföldiekkel (magyarokkal is), illetve olyan oroszokkal, akik beszélnek angolul. Ami pedig az egészségügyet illeti – a cégen keresztül van biztosításunk, tehát nem mi fizetünk. Ezt mindenképpen érdemes elintézni, ha nyelvtudás nélkül erre keverednél.

Még egy terület eszembe jutott, ahol elég nagy hátrány a nyelvismeret hiánya, ez pedig a hivatalos ügyek intézése. Végső esetben viszont még mindig fordulhatsz tolmácshoz, mi 1000 rubeles óradíjért olyat találtunk, aki perfekt beszél magyarul, a kiejtése szebb, mint nekem. Kérésre megadjuk az elérhetőségét, csak küldj egy e-mailt.

Egyébként igen, ki lehet jönni dolgozni Moszkvába az orosz nyelv ismerete nélkül is. Bennem fel sem merült, hogy ez kérdés lehet, amíg nem néztek rám néhányan komoly ámulattal szép szemükben. Nagyon sok multinacionális cégnek van nemzetközi részlege, osztálya, az ott dolgozók pedig jellemzően 2-3-4 évente költöznek más országba. Nem lehet tőlük elvárni, hogy minden nyelvet ismerjenek, igaz? Munkanyelvük általában az angol.

Igazából majdnem mindegyik külföldire elmondható, akit ismerünk itt, hogy nem beszélt oroszul, mikor megkapta a munkát. Ők két csoportba sorolhatók: akiket az otthoni cég küldött ki ideiglenesen, nagy ritkán véglegesen, illetve vannak az anyanyelvi nyelvtanárok (általában, bár nem kizárólag angol anyanyelvűekről van szó). Olyat, akinek egyedül, hirdetésre jelentkezve sikerült volna Moszkvába jönnie, nem ismerünk, de az nem azt jelenti, hogy nincs is erre példa. Állítólag a következő oldalak hasznosak lehetnek az ilyen „önjelölteknek”: www.rabota.ru, www.hh.ru, www.superjob.ru. Én is csak a már említett expat.ru-ról szereztem tudomást róluk, de azt mondják, messze ezek a legjobb álláshirdetési portálok. Erős azonban a gyanúm, hogy egyedül már nem boldogulsz az orosz nyelv nélkül.

Visszakanyarodva a nyelvtanuláshoz: az első „kudarc” után jelentem, megfutamodtam. Időm sem nagyon volt, 2013 áprilisáig még dolgoztam az otthoni cégnek távmunkában. Meg ez a „még egy évet maradunk” annyira nem segíti a hosszabb távú elhatározásokat. Majd erről is írok egyszer, nagyon más valahova hosszabb távra kiköltözni ahhoz képest, hogy mindig „csak néhány hónapról van szó”. A mi esetünkben pedig eddig évről évre hosszabbította meg a kiküldetési szerződést a cég. Most már harmadszor. De nem akarom ezekre fogni, igazából a lelkesedés hiányzott, de nagyon.

Most nyár elején viszont ismét felkötöttem a nadrágom, és belevetettem magam a mélyvízbe. (Most mi van, én nadrágban szeretek úszni. :P) Minden nap tanulok itthon, nézek videókat, olvasok cikkeket, lapozom a nyelvkönyveimet. Időm is több van, hogy a gyakorlatba átültessem a szerzett ismereteket. Hetente egyszer találkozom Svetlanával, akit a couchsurfing.org-on ismertem meg, és együtt tanulunk – én oroszul tőle, ő angolul tőlem. Egy hihetetlenül kedves lányról van szó, akivel mára már barátok is lettünk. Teljesen más így készülni az „órákra”. Azért néha mosolygok, mikor rákérdezek, hogy ezt most miért így mondják, miért nem úgy, és erre azt mondja, nem tudom, csak. Van ilyen.

Hogy ez nem elég? Holnap jön vendégségbe hozzánk egy orosz pár, csütörtökön Svetlana-nap van, pénteken mi megyünk vacsorázni egy másik orosz családhoz. Szóval vannak barátaink. Vagy legalábbis kedves ismerőseink. J

A jövőt meg majd meglátjuk. Lehet, hogy egy év múlva, mikor odébbállunk, már büszke tulajdonosa leszek egy orosz (középfokú?) nyelvvizsgának. Fura lenne. Ahhoz képest, hogy soha nem akartam szláv nyelvet tanulni… J

Elmúlt ez a hétvége is, de a hideg, esős idő tartja magát. Furcsa lehet ezt otthonról hallani, mikor Magyarországon tombol a nyár, meg a 30 fok plusz. Itt épphogy felkúszik a hőmérő higyanyszála a tizennyolcas számig. Húsz fölé már egy ideje nem mentünk.

Azért mi optimisták vagyunk (inkább csak voltunk), szombaton elindultunk motoros túrára Nyizsnyij Novgorodba. Alig hagytuk el Moszkvát, amikor esőbe kerültünk. Még mindig optimistán folytattuk utunkat, biztos eláll, kimegyünk alóla... nem állt el, nem mentünk ki alóla. Egy idő után kénytelenek voltunk szembenézni a realitással: még ha el is áll az eső, már csurom vizesek vagyunk, a maradék háromszázakárhány kilométert meg nem túl egészséges átázott ruhában, csizmában megtenni. Visszafordultunk. Persze nem úsztuk meg a kalandot következmények nélkül, most a napi program nagy részét az orrfújás és a köhögés teszi ki. Ez is hozzátartozik a motorozáshoz, ki vagy téve az időjárás kényének-kedvének. Ami itt Oroszországban nem mindig túl barátságos.

OK, ennyi nyavajgás elég volt, nézzük, mi van mára a tarsolyomban. Arra gondoltam, folytassuk a Moszkva csodálatos parkjai sorozatot a Győzelem Parkjával.

Szokták tőlem kérdezni, milyenek a moszkvai metróállomások, na, a Győzelmi Park (Парк Побе́ды) a sötétkék, hármas számú vonalon az egyik gyöngyszem. A legmélyebben levő megállóról van szó Moszkvában, a mozgólépcső olyan három perc alatt küzdi le a 126 méteres távot, amit meg kell tennie, mire a felszínre szállítja az utasokat.

A kilencvenes években kezdték el építeni, a tervek szerint a megnyitó 2000-ben lett volna, a Nagy Győztes Honvédő Háború végének 55. évfordulájón. Ahogy az előfordul errefelé is, a munkálatok csúsztak egy kicsit pénzhiány miatt, de azért 2003-ban így is sikerült átadni a megállót. A felvezető képen a második világháború emlékét őrző mozaik szerepel, ami természetesen az állomás egyik dísze. Van egy másik is, ami viszont a Napóleon feletti győzelmet idézi Kutuzovval és társaival, azt majd alul még közlöm.

Ha sikerül felérned a felszínre, több látványosság közül választhatsz. Vegyük őket sorra.

Maga a Győzelmi Park

1995-ben adták át, az ötvenéves évfordulóra. Mivel Moszkváról van szó, talán nem meglepő, hogy a park hatalmas területet ölel fel. Ha a metrótól jössz, bal oldalon egy virágóra fogad, valamint Moszkva (Москва) felirat szintén virágból. Ha elfelejtetted volna, melyik városban vagy, ez hasznos is lehet. Középen széles út vezet az emlékműhöz, annak két oldalán szökőkutak, padok, fák, díszes oszlopok.

Az egész komplexumot a 141,8 méter magas obeliszk uralja - 10 cm jut minden honvédő háborúban töltött napra. Az oszlop felszínét bronz dombormű borítja, amin a harcoló városok neve szerepel, van belőlük néhány. 105 méteres magasságnál látható Niké szobra, a Győzelem istennőéjé, két kis trombitáló kerubbal. Az obeliszk lábánál Szent György, Moszkva védőszentje éppen megöli a sárkányt. Csak azért, hogy kétség se férhessen hozzá, kit jelképez jelen esetben a vadállat, a szobor lábánál a náci uralmat idéző jelképek láthatók összetörtve, megsemmisítve.

Emögött félköt ívben van egy épület, ami a Nagy Honvédő Háború Központi Múzeumának ad otthont.

A park részét képezi még egy ortodox templom, egy zsinagóga és egy mecset is. Oroszországban különböző vallású népek élnek, és mindegyik harcolt a közös Hazáért, sokan életüket adva érte. Nekik állítanak emléket a szent helyek.

Hogy jutsz ide: egyszerű, a sötétkék metróvonal egyik állomását Győzelmi Parknak hívják - Парк Победы. Itt kell leszállni.

Kutuzov és társai büszkén feszítenek a Napóleon feletti győzelem után. Tél Tábornok nincs a képen.

Győzelmi Park (Парк Побе́ды) nevű metrómegállónál, a sötétkék, hármas számú vonalon.