Élet-úton

Ma kisütött a nap egy picit, már a 17 fokot is eléri a hőmérséklet. (!) No, azért még nem izzadunk, de mindennek örömére eszembe jutott, mi lenne, ha összeállítanám a saját top 10 listámat a moszkvai, szabadtéri látnivalókról.

• Kreml
• Vörös tér és Manyezsnaja tér

http://elet-uton.blog.hu/2013/09/25/kalandozas_a_manyezsnaja_teren
http://elet-uton.blog.hu/2013/09/24/voros_ter_gyors_korkep

• Caricino

http://elet-uton.blog.hu/2013/06/11/moszkva_csodalatos_parkjai_caricino

• Kolomenszkoje

http://elet-uton.blog.hu/2013/06/19/moszkva_csodalatos_parkjai_kolomenskoye

• Novogyevicsi Kolostor

http://elet-uton.blog.hu/2013/09/11/novogyevicsij-kolostor

• Kuszkovo

http://elet-uton.blog.hu/2013/09/12/kuszkovoi_nemesi_villa

• Izmailovoi Kreml, Vernissage

http://elet-uton.blog.hu/2013/07/12/izmailovo_kreml

http://elet-uton.blog.hu/2013/07/11/izmailovo_vernissage_a_bolhapiac

• Megváltó Krisztus-székesegyház

http://elet-uton.blog.hu/2013/09/10/megvalto_krirsztus-szekesegyhaz_multja_es_jelene

• Győzelmi Park:

http://elet-uton.blog.hu/2013/07/29/gyozelmi_park_metromegallo_szent_gyorgy_es_a_sarkany

• Arbat utca

http://elet-uton.blog.hu/2013/09/13/arbat_a_setaloutca_moszkvaban

Az biztos, hogy nem volt könnyű összeállítani ezt a listát, sok minden kimaradt belőle.

Például nem szerepel benne a Bolsoj Színház, talán azért, mert azt inkább a rossz időre tartogatom. Maga az épület is szép, kétségtelen, de szerintem nem veszi fel a versenyt a top 10 helyezettjeivel.

Nincs itt az egyik kedvenc moszkvai parkom sem, a Gorkij park. Turista szemmel nem túl látványos, inkább azért szeretem, mert rengeteg rekreációs, sportolási lehetőséget biztosít, ezen kívül folyamatosan változik, ahányszor kimegyünk, mindig sikerül meglepnie valami újdonsággal. Aki itt él Moszkvában, biztosan tudja, miről beszélek.

Kimaradtak a szocializmus építészeti remekművei is, ez megint az én személyes ízlésemet tükrözi. Ilyenek a „hét nővérként” emlegetett épületek (pl. a Moszkvai Állami Egyetem, azaz az MGU), vagy az Osztankinói tévétorony (540 m, a világ harmadik legmagasabb szabadon álló épülete).

Ha már itt tartunk: az Osztankinói Park és Palota sincs a „nyertesek” között. Sok internetes oldal ajánlja a Moszkvai Állatkertet is, nekünk nagy csalódás volt. Össze sem hasonlítható a nyíregyházai, vagy a szegedi létesítményekkel.

Moszkva belvárosában sétálva persze még számos meglepetésbe botlik a nyitott szemmel járó: szabadtéri szoborpark egy múzeum udvarán, régi kolostorok épületei, hangulatos utcarészek, emlékművek, szobrok, és így tovább.

Mindenesetre az én top tízem meleg napokra ez. :)

Ahogy írtam, folytatás következik a részletekkel, valamint hamarosan jön a top 10 hideg napokra is.  

Addig is szép, napsütéses időt mindenkinek!

Mostanában csupa vicces dolog történik velem!

Képzeljétek, tegnap rám dudált egy autós, mert nem mentem át a piros lámpán!

Persze megint hatalmas volt a dugó a városban, hiába volt zöld a kocsiknak, csak lépésben tudtak haladni. Az egyikük megállt a zebra előtt, dudált, és bőszen mutogatta, hogy menjek át nyugodtan előtte az átkelőn.

Azt eddig is sejtettem, hogy Moszkvában a piros az új zöld, olyan már volt, hogy akkor dudáltak rám, mikor a zöldön közlekedtem, de ez a tegnapi élmény teljesen új volt.

Tegnap metró bérletet kellett vennem. Ahogy közeledem a pénztárhoz, látom, hogy jó hosszú a sor, egy tucat ember várakozik az egyik ablaknál.

Igen ám, de a másiknál meg nincs senki. És ott is ül egy eladó teljes nyugalomban. Most akkor mi van?

Odamegyek a szabad ablakhoz, kikérem a bérletet, fizetek, minden rendben. Mire megfordultam, már a másik sor fele átállt mögém.

Az oroszokban vajon még mindig ennyire erős a sorban állás kényszere?

Senkinek nem jutott eszébe megnézni, mi van a szabad ablaknál, az eladó meg persze békésen üldögélt, mint aki jól végzi dolgát!

Ma megjelent egy érdekes cikk az origón a pozitív gondolatok és a betegségek, valamint a gyógyulási folyamatok kapcsolatáról: http://www.origo.hu/egeszseg/20130902-akinek-negativak-a-gondolatai-elobb-lesz-beteg-pozitiv-szuggesztio-hipnozis.html.

Leírják, mennyire fontos a jó kapcsolat kialakítása a beteggel, az odafigyelés, a kedves, barátságos érintés hogy fel tudja gyorsítani a javulást, miközben a gyógyszerszükséglet egyenesen csökken.

Ez mind szép és jó.

És most hadd osszam meg veletek az egyszeri ember esetét egy magyar kórházban (SOTE).

Egyszeri embernél el kell végezni egy kisebb műtétet, rutinnak számít, különösebben aggódni sem érdemes miatta. A beavatkozás előtti napon kell jelentkezni a kórházban, reggel 10 és 11 óra között. Mivel emberünk előrelátó, elintézte már napokkal korábban, hogy egyágyas szobát kapjon, természetesen felárért. Sebaj, ennyit megér. A szobát lefoglalták, minden rendben, jön vissza a szóbeli megerősítés. 

Megérkezik a mondott helyre időben. Senki nem tud semmit. „Várjon!” – mondják neki. Mire? Meddig?

Így telik el az első óra. Végre megkezdődik a regisztrálás, az adminisztrációs munka. Megkapja a szobáját. „De hát itt hárman vagyunk!” – csodálkozik, mire a nővérek visszacsodálkoznak, mégis mire számított, a Hilton Szállóra? Kiderül, hogy az egyágyas szobát éppen festik. Akkor én mit foglaltam le? – kérdezi magában emberünk. Mintha a kórházban nem tudná a jobb kéz, mit csinál a bal.

„El lehet hagyni a kórházat?” – érdeklődik hősünk. Nem igazán érti, mi keresnivalója itt, ha csak másnap lesz jelenése a műtőben. „Ez itt nem börtön!” – szól a kedves, szimpatikus válasz.

De aztán csak kiderül, hogy egy kicsit mégis az. „Ettől eddig nem lehet eltávozni, mert orvosi vizit van, fontos tájékoztatás a műtéttel kapcsolatban.” Az orvosnak se híre, se hamva, se a megadott időben, se később. Tájékoztatás nuku. Ebédre karalábé leves, tökfőzelék fasírttal és almapüré. Evőeszköz nincs. „Ja, a kedves beteg nem tudta, hogy azt hozni kell? Meg minden mást is? Hát hol él maga?”

Eltelik lassan a délután is, az ingerszegény környezetben emberünk azzal szórakoztatja magát, hogy telefonjára felveszi, hogy horkol a szomszéd a mellette levő ágyon. Háromnegyed ötkor jön be a nővér, odaad egy zsemlét, krémsajtot és egy negyed paprikát nejlonzacskóban, hogy itt a vacsora, egye meg, mert fél öt után már nem vehet magához táplálékot. Kéretik még egyszer elolvasni a mondatot, különös tekintettel a két időpontra. Nem elírás.

Kérdés: De legyen már oly aranyos tündérke, és árulja el, miért nem lehet enni? Válasz: Mert az esti nővértől beöntést kap a műtétre való felkészülés részeként, azért. (Még ezt se tudja? – ezt már csak feltételezésem szerint teszi hozzá magában az empatikus hölgy, a hangsúlyból ítélve.) És éjféltől inni sem szabad.

Mivel úgy tűnik, itt azt feltételezik, az ember naponta átmegy kisebb-nagyobb operációkon, és már profin ken-vág minden részletet, lehet, hogy érdemes minél több kérdést feltenni, mindent, ami csak emberünk eszébe jut, hátha akkor hozzájut az elvárható információhoz. Ezzel csak két probléma van: egyrészt a nővérkéket láthatóan zavarja a túl sok kérdés, másrészt az ember csak akkor tud jól kérdezni, ha valamennyire ismeri a témát, ha nem, megesik, hogy fontos részletekre nem gondol.

Nem gond, a kevés is több a semminél. Így emberünk kitartó munkával megtudja, hogy aznap úgy 19-20 óra felé kapja meg a beöntését, utána kap hashajtót. Reggel ötkor vizit és lázmérés, a műtét másnap reggel 7-8 óra körül van.

Ebből egy dolog valósult meg. A beöntés. Itt jegyzem meg, hogy az éjszakás nővér és a felkészítő orvos végtelenül kedves, üdítő cseppek a keserű tengerben. Hashajtó végül nincs, ahogy vizit vagy lázmérés sem. A műtéttel is gond akad, ugyanis kiderül, hogy valami miatt a műtő nem áll készen (személyzet megbetegedése, vagy meghibásodás miatt, a dolog nem tiszta), szóval azt sem lehet tudni, lesz-e egyáltalán operáció, de azért a biztonság kedvéért ne egyen és ne igyon a beteg. Az nem árthat.

Végül 12.30-kor tolják el a műtőbe – az ágyát, neki gyalog kell utána bandukolni. Altatás nincs, csak érzéstelenítés, gerincbe. Ez sem így volt megbeszélve, mindegy, ki mer itt vitatkozni, hivatkozni erre-arra. Az orvos még meglepődve kérdezi: „A gyűrűjét miért nem vette le, nem szóltak a nővérkék, hogy az ékszereket el kell távolítani?” Hát nem. Erről sem.

Ahogy azt sem említették, hogy ha műtét után a beteg túl hamar felül, akkor az érzéstelenítő mellékhatásaként heves fejfájás gyötörheti akár két hétig is. Ez akkor derül ki, mikor másnap délután emberünk elkezdi érezni a tüneteket, és rákeres –már otthon- az interneten, hogy mégis mi a jó fene van. Akkor megérti. Ha rosszul szúrnak, túl vastag a tű, vagy hamar felül a páciens, több-kevesebb agyfolyadék távozik, ami fejfájást okoz. Emberünk végül örül, hogy a két hét helyett csak egy hétig tart a mizéria.

Még egyszer elolvasom a bejegyzés elején javasolt cikket, és eltűnődöm, vajon hogy nézett volna ki ugyanez a folyamat az ott leírt, ideális (már-már utópikusnak tűnő) rendszerben. Akkora a kontraszt, hogy azon már csak nevetni lehet.

Mit mondjak, van hova fejlődni.