2013.09.03.
14:40

Írta: fannie

Egészség - hát állapot ez?

Ma megjelent egy érdekes cikk az origón a pozitív gondolatok és a betegségek, valamint a gyógyulási folyamatok kapcsolatáról: http://www.origo.hu/egeszseg/20130902-akinek-negativak-a-gondolatai-elobb-lesz-beteg-pozitiv-szuggesztio-hipnozis.html.

Leírják, mennyire fontos a jó kapcsolat kialakítása a beteggel, az odafigyelés, a kedves, barátságos érintés hogy fel tudja gyorsítani a javulást, miközben a gyógyszerszükséglet egyenesen csökken.

Ez mind szép és jó.

És most hadd osszam meg veletek az egyszeri ember esetét egy magyar kórházban (SOTE).

Egyszeri embernél el kell végezni egy kisebb műtétet, rutinnak számít, különösebben aggódni sem érdemes miatta. A beavatkozás előtti napon kell jelentkezni a kórházban, reggel 10 és 11 óra között. Mivel emberünk előrelátó, elintézte már napokkal korábban, hogy egyágyas szobát kapjon, természetesen felárért. Sebaj, ennyit megér. A szobát lefoglalták, minden rendben, jön vissza a szóbeli megerősítés. 

Megérkezik a mondott helyre időben. Senki nem tud semmit. „Várjon!” – mondják neki. Mire? Meddig?

Így telik el az első óra. Végre megkezdődik a regisztrálás, az adminisztrációs munka. Megkapja a szobáját. „De hát itt hárman vagyunk!” – csodálkozik, mire a nővérek visszacsodálkoznak, mégis mire számított, a Hilton Szállóra? Kiderül, hogy az egyágyas szobát éppen festik. Akkor én mit foglaltam le? – kérdezi magában emberünk. Mintha a kórházban nem tudná a jobb kéz, mit csinál a bal.

„El lehet hagyni a kórházat?” – érdeklődik hősünk. Nem igazán érti, mi keresnivalója itt, ha csak másnap lesz jelenése a műtőben. „Ez itt nem börtön!” – szól a kedves, szimpatikus válasz.

De aztán csak kiderül, hogy egy kicsit mégis az. „Ettől eddig nem lehet eltávozni, mert orvosi vizit van, fontos tájékoztatás a műtéttel kapcsolatban.” Az orvosnak se híre, se hamva, se a megadott időben, se később. Tájékoztatás nuku. Ebédre karalábé leves, tökfőzelék fasírttal és almapüré. Evőeszköz nincs. „Ja, a kedves beteg nem tudta, hogy azt hozni kell? Meg minden mást is? Hát hol él maga?”

Eltelik lassan a délután is, az ingerszegény környezetben emberünk azzal szórakoztatja magát, hogy telefonjára felveszi, hogy horkol a szomszéd a mellette levő ágyon. Háromnegyed ötkor jön be a nővér, odaad egy zsemlét, krémsajtot és egy negyed paprikát nejlonzacskóban, hogy itt a vacsora, egye meg, mert fél öt után már nem vehet magához táplálékot. Kéretik még egyszer elolvasni a mondatot, különös tekintettel a két időpontra. Nem elírás.

Kérdés: De legyen már oly aranyos tündérke, és árulja el, miért nem lehet enni? Válasz: Mert az esti nővértől beöntést kap a műtétre való felkészülés részeként, azért. (Még ezt se tudja? – ezt már csak feltételezésem szerint teszi hozzá magában az empatikus hölgy, a hangsúlyból ítélve.) És éjféltől inni sem szabad.

Mivel úgy tűnik, itt azt feltételezik, az ember naponta átmegy kisebb-nagyobb operációkon, és már profin ken-vág minden részletet, lehet, hogy érdemes minél több kérdést feltenni, mindent, ami csak emberünk eszébe jut, hátha akkor hozzájut az elvárható információhoz. Ezzel csak két probléma van: egyrészt a nővérkéket láthatóan zavarja a túl sok kérdés, másrészt az ember csak akkor tud jól kérdezni, ha valamennyire ismeri a témát, ha nem, megesik, hogy fontos részletekre nem gondol.

Nem gond, a kevés is több a semminél. Így emberünk kitartó munkával megtudja, hogy aznap úgy 19-20 óra felé kapja meg a beöntését, utána kap hashajtót. Reggel ötkor vizit és lázmérés, a műtét másnap reggel 7-8 óra körül van.

Ebből egy dolog valósult meg. A beöntés. Itt jegyzem meg, hogy az éjszakás nővér és a felkészítő orvos végtelenül kedves, üdítő cseppek a keserű tengerben. Hashajtó végül nincs, ahogy vizit vagy lázmérés sem. A műtéttel is gond akad, ugyanis kiderül, hogy valami miatt a műtő nem áll készen (személyzet megbetegedése, vagy meghibásodás miatt, a dolog nem tiszta), szóval azt sem lehet tudni, lesz-e egyáltalán operáció, de azért a biztonság kedvéért ne egyen és ne igyon a beteg. Az nem árthat.

Végül 12.30-kor tolják el a műtőbe – az ágyát, neki gyalog kell utána bandukolni. Altatás nincs, csak érzéstelenítés, gerincbe. Ez sem így volt megbeszélve, mindegy, ki mer itt vitatkozni, hivatkozni erre-arra. Az orvos még meglepődve kérdezi: „A gyűrűjét miért nem vette le, nem szóltak a nővérkék, hogy az ékszereket el kell távolítani?” Hát nem. Erről sem.

Ahogy azt sem említették, hogy ha műtét után a beteg túl hamar felül, akkor az érzéstelenítő mellékhatásaként heves fejfájás gyötörheti akár két hétig is. Ez akkor derül ki, mikor másnap délután emberünk elkezdi érezni a tüneteket, és rákeres –már otthon- az interneten, hogy mégis mi a jó fene van. Akkor megérti. Ha rosszul szúrnak, túl vastag a tű, vagy hamar felül a páciens, több-kevesebb agyfolyadék távozik, ami fejfájást okoz. Emberünk végül örül, hogy a két hét helyett csak egy hétig tart a mizéria.

Még egyszer elolvasom a bejegyzés elején javasolt cikket, és eltűnődöm, vajon hogy nézett volna ki ugyanez a folyamat az ott leírt, ideális (már-már utópikusnak tűnő) rendszerben. Akkora a kontraszt, hogy azon már csak nevetni lehet.

Mit mondjak, van hova fejlődni.

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr365493544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása