2014.07.11.
05:59

Írta: fannie

Nézzünk körül otthon! - Tác

t_c_1404997092.jpg_1280x886

A mai poszttal igencsak visszaugrunk az időben, egészen az i.sz. I-V. századokig, amikor magyaroknak még nyomát sem látjuk mostani hazánk területén. Úti célunk a Székesfehérvártól mintegy 15 kilométerre található régészeti park, az ország legnagyobbja, Gorsium, ahol az egykori római Pannónia provincia egyik városának maradványait csodáljuk meg.

Az első időkben csak kisebb castrumot, katonai tábort húztak fel ide a hódító rómaiak. Az I. században egész Pannóniában limitált volt a római jelenlét, nagyrészt a hatalom stabilizálása volt a cél, a tényleges letelepedés, a mindennapok saját képre formálása csak később indult meg. Gorsiumot is a II. század elejétől kezdték el kiépíteni, Traianus császár idején. Alsó-Pannonia tartományához tartozott, jelentőségét mutatja a mintegy húszezer ember befogadására alkalmas amfiteátrum, és a tény, hogy számos tartománygyűlést tartottak itt. Ezt megismétlem: húszezer ember befogadására alkalmas. Veronában az amfiteátrum 25 000 látogatót tud fogadni, és ez egész Olaszországban a harmadik legnagyobb ilyen jellegű építmény. Az tény, hogy a veronai sokkal jobb állapotban ránk maradt, mint a gorsiumi, őszintén, meg nem mondanám a maradványokból, hogy valaha ekkora épület állt ott, de minden forrás ezt a számot hozza, amit felleltem. És egy kis képzelőerővel azért könnyen magunk elé varázsolhatjuk a pannon várost is régi fényében.

Ami az építészeti emlékeket illeti, ki kell emelni az úgynevezett szent kerületet a császárkultusz színhelyeivel, a már említett amfiteátrumot, amely a rómaiak kedvelt szórakozásának, a gladiátorviadaloknak a helyszíne volt, valamint a fürdők romjait. Röviden: a rómaiak berendezkedtek.

Viszont ez nem azt jelenti, hogy nyugodtan ülhettek a babérjaikon. Germán törzsek igyekeztek gondoskodni arról, hogy azért mégse érezzék annyira otthon magukat, és el se puhuljanak a túlságos jólét közepette. 166 és 180 között, Marcus Aurelius császár idején átfogó támadást indítottak a római provinciák ellen, ezekben a csatákban halt meg, valószínűleg pestisben maga az uralkodó is 180-ban. (Láttad a Gladiátor című filmet? Na, azt gyorsan felejtsd el. Hogy finoman fogalmazzak, történelmi szempontból nem túl hiteles.) Alsó-Pannóniát, és így Gorsiumot is a germánokkal szövetséges szarmata törzsek dúlták, égették fel. A szent kerület is megsemmisült. Ezen a területen úgy 174-175 körül vége lett a harcoknak, viszonylag hamar megindulhattak az újjáépítési munkálatok. 202-ben az akkori imperátor, Septimius Severus (193-211) már az új gorsiumi szentély felavatására rendezett ünnepségeken személyesen vehetett részt. Ő egyébként nem kevesebbet köszönhet a pannon légióknak, mint a császári posztot, de ez egy másik történet.

Szóval Gorsiumban szépen helyreállt a rend, kezdetét vette egy új virágkor, kereskedelemmel, kézművességgel, művészeteknek az virágzásával. Egészen addig, míg a szarmaták (roxolánok) ismét mozgolódni nem kezdek. Erre 260-ban került sor. A támadások során Gorsium a földdel vált egyenlővé, mindent leromboltak, megsemmisítettek. A település ismételt helyreállítása után már nem is Gorsiumként, hanem Herculiaként szerepel a ránk maradt iratokban (illetve a két nevet együtt használva). Szerepe is módosulni látszik, kiépül egy komolyabb erődítmény fallal, tornyokkal, úgynevezett belső erőd, ami a késői római kort jellemezte. Egy hatalmas palota maradványait szintén feltárták ebből az időszakból. Magának a provinciának a szervezete is átalakult, 296-tól Diocletianus négy részre osztja: Pannonia Prima, Pannonia Valeria, Pannonia Saviara, Pannonia Secunda (tetrarchia kora).

A IV. században a barbárok nyomása lassan tovább erősödött. 370 körül a hunok átkeltek a Volga folyón, egyre nyugatabbra haladva nyomtak maguk előtt más vándorló törzseket, akiknek így nem maradt más választása, mint megütközni a rómaiakkal. Először, 409-ben az Attila vezette hunok Pannonia Valeriát foglalják el, ide tartozik Gorsium-Herculia is, majd mintegy 20-25 évvel később egész Pannónia a befolyásuk alá kerül. A folyamat, mint tudjuk, végső soron a Római Birodalom bukásához vezetett.

Gorsium területe még a török időkig lakott marad, bár ezután igazán már semmilyen szerepet nem játszik a történelem színpadán. Épületei omladozni kezdenek, köveit a honalapító magyarok már első városaik, elsősorban Székesfehérvár építésénél használják fel. Régészeti feltárása a két világháború között, az 1930-as években kezdődött, és a mai napig nem fejeződött be.

Miután körbejártuk a ránk maradt, ma is látható romokat, igyekeztem magam elé idézni, milyen lehetett itt az élet úgy 1800 évvel ezelőtt. Nem kis idő, igaz? Látom az oszlopok maradványait, az amfiteátrum néhány lépcsőjét, a kiásott síremlékeket, és azokat is, amelyeket még föld borít, csak furcsa alakzatok engednek következtetni arra, mi rejtőzhet a mélyben. Néhány falfreskót is kiállítottak, bár szakértők szerint még sokkal több bújik meg múzeumok mélyén, gazdagságuk egyes olasz városokéval vetekedik. Láthatóak a fő útvonalak nyomai, valamint a csatornarendszer maradványai is.

Az itt élők a leletek alapján nagyrészt mezőgazdasággal, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Mások a fazekasság mesterségét űzték, vagy éppen üveget fújtak. A régészek találtak itt fibulákat, ékszereket, üveg- és agyagedényeket, de a régi kút fenekén egy meggyilkolt katona csontvázát is. Fejseb végzett vele, mellette saru és egy kard markolata.

Mivel a feltárás nem történt meg teljes mértékben, a mindennapok sok részletére csak a hasonló városoknál találtakból lehet következtetni. Valószínűleg itt is tartottak zajos vacsorákat, illetve talán az utcákon működtek a rómaiak által kedvelt kifőzdék, a mai gyorséttermek elődei is. Biztosan voltak előadások, véres gladiátorviadalok. A lakosok először a nagy római isteneknek, császároknak, később már a kereszténységet átvéve Istennek áldoztak. Egyébként meg születtek, elvegyültek, és talán kiváltak, mint oly sokan mások, mindenhol, minden korban.

Itt találsz egy nagyon kedves kis filmet a témában, érdemes megnézni addig is, míg el nem látogatsz a helyszínre személyesen.

https://www.mozaweb.hu/Extra-Videok-Romai_kori_oroksegunk_Gorsium-209012

Mi pedig találkozzunk hétfőn, amikor visszaóvakodunk Oroszországba. Szentpétervár lesz következő kirándulásunk színhelye! Addig is jó hétvégét, sok napsütést kívánok!

Szólj hozzá!

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr36497135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása