Alexandrov egy érdekes hely. Csupán 120 kilométernyire van Moszkvától, ráadásul része a híres Arany Gyűrűnek is, ami a történelmi jelentőségű városokat összekötő kulturális útvonal. Mégis nagyon kevesen tudnak létezéséről, az orosz ismerőseink közül konkrétan senki.
Holott ez a ma mindössze néhány tízezer lelket számláló település valaha fontos események szemtanúja volt. Itt volt például a központja az opricsnyinának IV. (Rettegett) Iván uralma alatt. IV. Iván 1565-ben azzal fenyegetőzött, hogy lemond a trónról, és visszavonul. Mi az, hogy a bojárok, meg az egyház mindig beleszólnak, mit hogyan csinál? Ha olyan jól tudják, vezessék ők az országot! És a tetejébe meg folyamatosan cselt szőnek, ármányt vetnek. Nahát. Összepakolta Iván a pereputtyát, meg az udvarban levő ékszereket, pénzt, ilyesmit, és az év decemberében elindult szépen... Alexandrovba.
A bojárok, meg az orosz nép nagyon meg lehettek szorulva a krími tatárok, meg a litván betörések miatt, mert visszakönyörögték IV. Ivánt a trónra. Érdekes, pedig akkor már járta a mondás: Közel a cárhoz, közel a halálhoz. Akárhogyis, Iván végül kötélnek állt nagy kegyesen, és néhány apró engedmény fejében visszatért elveszett nyájához. No, nem kell nagy dolgokra gondolni. Csak éppen kihasított egy hatalmas szeletett Oroszország területéből, amit aztán közvetlenül, az egyház és a nemesek segítsége nélkül kormányzott. Ez volt az opricsnyina, a különálló rész, melynek központja Alexandrov lett. Emellett létrehozta Iván az opricsnyikgárdát is, amelynek egyrészt a közigazgatással kapcsolatban voltak feladatai, de főként a cár besúgójaként, kivégzőosztagaként működött.
Jelvényük egy kutyafejet ábrázolt: hűségesek az uralkodóhoz, és kiszagolnak minden rá leselkedő veszélyt. Másik szimbólumuk a seprű: le is söpörnek a Föld színéről minden szemetet. Fekete ruhában járták az országot, a szerzetesekéhez hasonlóban, de viselkedésük korántsem volt olyan jámbor. Bár a cár parancsára minden napot korán hajnalban, imádkozással és áhítattal kezdtek, délutánra átvedlettek vérengző fenevadakká, acsarkodva vetve magukat áldozataikra, mindenkire, akire akárcsak a gyanú árnyéka is vetült. A kínzások között szerepelt az élve megfőzetés hatalmas üstökben, máglyára vetés, vagy felnégyeltetés. Hat nap egy héten ez volt a délutáni program.
Végül IV. Iván is besokalt a kegyetlenkedésektől, vagy csak nem érte el velük a kívánt célt, lényeg, hogy 1572-ben, hét év működés után feloszlatta a szervezetet.
Magától Alexandrovtól akkor mondott végleg búcsút, mikor 1581-ben egy őrült kirohanásában halálosan megsebesítette itt fiát, a trónörököst, Ivan Ivanovicsot.
A mai képeken persze már nyomát sem látni ezeknek a szörnyűségeknek, a alexandrovi kreml falai sem beszélnek. Nincs itt semmiféle terror háza, csak fehér falú, zöld tetős épületek, templomok, fák, virágágyások.
Mi tegnap motoroztunk el ide kényelmesen barátainkkal, csodálatosan szép napsütésben. Elsétálgattunk az ösvényeken, bámuldoztunk jobbra-balra, eltöltöttünk itt kellemesen egy órát. Belépő nincs, csak ha a múzeumokat is meg akarod nézni. Mi azt most kihagytuk, tekintve, hogy teljes motoros menetfelszerelésben annyira nem esett volna jól a tárlatlátogatás.
A kreml épületeinek nagy részét még IV. Iván apja, III. Vaszilij idején emelték. Fontosabb látnivalók a Krisztus Keresztrefeszítése-templom, a Szentháromság-székesegyház és a harangtorony.
Holnap folytatjuk a sort Oroszország fellegvárjainak, azaz kremljeinek bemutatásával. Addig is minden jót!
