2013.07.12.
13:35

Írta: fannie

Izmailovó - Kreml

100_5393_1373627397.JPG_570x427

Nos, sokak számára talán meglepetésként szolgálhat, hogy Moszkvában van egy második kreml is!

Egy egészen új épületegyüttesről van szó, 1998-ban kezdték el a munkálatokat, és azok 2007-ben fejeződtek be. Az alapötlet pedig egy olyan komplexum létrehozása volt, ami bemutatja az I. (Nagy) Péter ideje előtti orosz építészetet. Péter volt az, aki nagy modernizációs törekvései közepette két lábbal taposta az orosz hagyományokat. Márpedig ha ő, a két méteres óriás taposott valamit két lábbal, az nyomot hagyott. Az Izmailovói Kreml tehát ezekhez a régi, elhagyott gyökerekhez kíván visszanyúlni.

Mint tudjuk, a kreml szó jelentése: fellegvár. Bár sok nyelvben gyakorlatilág már elválaszthatatlan a moszkvai Vörös téri Kremltől, az valójában csak egy a sok közül. Sok nagyobb település központjában van egy ilyen városrész, ami elsődlegesen védelmi célokat szolgált. Mi láttuk már a kremlt Nyizsnyij Novgorodban, Szuzdálban, Jaroszlávlban és Tulában is, vasárnap megyünk Alexanderbe, két hét múlva pedig Novgorodba (nem Nyizsnyij, a "másik"). Oroszország területén ma mintegy húsz ilyen központ van városfallal, templomokkal, palotával. Mivel eredetileg sok helyen fából húzták fel őket, ezért Izmailovóban erre is látunk példát. Gyönyörűek.

Engedjetek meg egy kis kitérőt (megint). :) Az orosz tradíciókat követve a faépítmények létrehozásánál nem használtak sem fűrészt, sem szöget. Baltával vágták méretre a farönköket, majd mélyedéseket ütöttek az illesztéseknél, és aztán úgy legózták össze őket.

Szóval az izmailovói látványosság ezeket a fellegvárakat gyúrja egybe. Az eredmény egy, a bevezető képen is látható stíluskavalkád, ami valahogy mégis csinos, bár kissé talán giccses egésszé adja ki magát.

A kreml területén található több múzeum is, a vodkáé, a kenyéré, a népviseleté és a népművészeti játékoké. Ezen kívül vannak kávézók, teázók, étterem, és persze a szuvenírboltok sem maradhatnak el. Lehetőség van esküvői ruha, és limuzin bérlésére is. Hogy miért? Van itt egy házasságkötési palota, ahol a régi orosz szokásokat követve mondhatják ki a boldogító igent a párok.

A belépés a területre ingyenes, de ha fényképezni szeretnél, azt 100 rubeled fogja bánni. A múzeumokban természetesen külön belépő van.

A Vodka Múzeumába például 200 rubel, ahogy arról már olvashattatok a héten: http://elet-uton.blog.hu/2013/07/10/beszeljunk_a_vodkarol

És hogy miként jutsz ide? Ugyanúgy, mint a Vernissage-hoz, amiről tegnap olvashattál: hármas (sötétkék) metróvonal, Partizanskaja megálló.

Jó szórakozást és jó hétvégét! :)

Szólj hozzá!

Címkék: Moszkva moszkvai látnivalók Izmailovó

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr965401855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása