Alig indítottam el a blogot, szinte rögtön zsákutcába keveredtem. Utazás, izgalom, élmények – vannak bizony olyan élethelyzetek, mikor nehéz elmerülni bennük, hagyni, hogy magukkal ragadjanak, elcsavarják a fejed.
Nekünk is sikerült életútunk során egy akkora fába ütköznünk, amitől én bizony nehezen láttam meg az erdőt. A részletekről majd később, egy másik alkalommal, amikor a történtek teljesen letisztultak bennem. Most inkább felveszem a fonalat ott, ahol kicsúszott a kezemből. Térjünk vissza Moszkvába.
Egy kávéházból írok most. Átadom magam a kényelmes, barna fotel ölelésének. A falakon nonfiguratív ábrákkal díszített, szintén a barna különböző árnyalatait felvonultató tapéta. Megérkezett a kroaszanom, epres-mascarpónés krémmel töltve. Illata a kapucsínóéval versenyre kelve ingerli érzékeimet. Nyami. Jó étvágyat.
Még Olaszországban szoktam rá a kávézás élményére. Nem, nem a kávéra, hanem tényleg arra a hangulatra, ami az egész reggeli szertartást körüllengi. Az én szememet bizony szúrja a papírpohár, ami szinte már szentségtörésnek számítana az olaszoknál. Általában kapucsínót, vagy caffé macchiatot (eszpresszó tejhabbal) ittam, otthon, illetve itt Moszkvában még bejátszhat a caffé latte is (latte macchiato). Leadja az ember a rendelést, majd elbűvölve nézi, ahogy a bárpultos gyors mozdulatokkal elé varázsolja a reggeli energiaforrást. Csing-csing – koccannak össze a csészék. Van, aki esküszik rá, hogy más az eszpresszó íze, ha üvegpohárban kéred. És mivel a kávézás arrafelé egy minden érzékszervet megmozgató esemény, én elhiszem nekik.
A kedvenc helyem in assoluto (abszolút kedvenc) Pisában van, s stílusosan Dolce Pisának (Dolce=Édes) hívják. Az Arno folyó felől a Ferde Torony felé sétálva a Via Santa Marián szinte beránt a leírhatatlanul finom illat a kávézó-cukrászdába. A pultban millió sütemény, ricotta, krém, gyümölcs, csoki, de vannak persze sós finomságok is. Csak győzzél választani. Simán a nap legnagyobb kihívását jelentheti eldönteni, éppen melyik csábításnak engedj. Semmiképpen se hagyd ki ezt a kényeztetést, ha egyszer arra jársz.
Itt Moszkvában sem nyugodtam addig, míg meg nem találtam a nekem való helyet. A kávé eredendően nem része az orosz kultúrának, nem úgy, mint a tea. Ennek ellenére mára már szinte minden sarkon találsz egy kávézót, míg teázóról szinte nem is tudok. Az megmaradt az otthonok intimitásában, a szamovárral és a különböző teafüvekkel együtt.
Nos, az én kedvencem végül a Shokoladnitsa kávéházlánc lett. Talán azért is alakult ez így, mert a lakásunk közelében kettő is van belőlük, és az egyikben elég jól el is különül a dohányzó és a nem dohányzó rész. Ezen kívül dupla piros pont jár nekik azért, mert az esetek 80 százalékában a személyzet is nagyon kedves, ami ebben a városban kifejezetten jó arány. Mellékesen azért megjegyzem, hogy a kávéjuk sem rossz. J
Az árak ugyanolyan magasak, mint bárhol máshol – 200 rubel körül van a kapucsínó, ami 1400 forintot jelent. Majdnem 5 euró. Ha belegondolok, hogy Milánóban a Dóm téren két eurót fizetsz ugyanezért… Ha azonban 11-ig odaérsz, akkor élvezheted a reggeli szuperajánlat előnyeit – frissen facsart gyümölcslé, különböző könnyű reggelik (palacsinta, omlett, toast, kroaszan, stb.) és egy kávéféleség összesen 200-250 rubelért. Én ma tíz órára értem ide. J
Nos, elfogyott a kapucsínó, megettem az epres kroaszant, és a narancslé utolsó cseppjét is megittam. Folytatódhat a nap. Az biztos, hogy jól indult.
