Ma eltávolodunk egy kicsit Siracusától, de még mindig Szicília szigetén utazgatunk.
Első állomásunk a száz kilométerre északnyugatra elterülő Caltagirone lesz. A város neve az arab Qal’ at al Gharún kifejezésből ered, ami nagyjából „korsók várát” jelent. Ezek után talán nem meglepő, hogy mind a mai napig a település legnagyobb attrakcióját a több száz kerámiaüzlet adja megannyi színes portékájával. Ennek a művészetnek immár évezredes múltja van itt, egészen a görögökig, talán még korábbra nyúlik vissza hagyománya. Az araboktól átvett technikákkal csak tovább finomították tudásukat, gazdagították motívumaikat a helyi kézművesek. Égetett cserepek köszönnek vissza mindenhonnan – a belváros házainak faláról, a padlózatokból, a mozaikkal kirakott képekről. A legnevezetesebb természetesen a Hegyi Szent Máriáról elnevezett lépcsősor, mely összeköti az alsó várost a felsővel. 142 fokának mindegyikét színpompás kerámialap díszíti.
Idén január-február környékén beestünk az egyik moszkvai étterembe, amiről azt hallottuk, nagyon jó a pizzájuk. Mekkora volt a meglepetésem, mikor megláttam, hogy a recepció egyik falán hatalmas tálak függtek Caltagironéból! Egyből fel lehet ismerni a jellegzetes szín- és formavilágot. A pizza sem volt rossz, de a mai napig emlékszem arra az érzésre, amit a kerámiák látványa hozott elő belőlem. Érezni véltem a napfény melegét a moszkvai télben…
Haladjunk tovább északi irányba holdbéli, kiszáradt, homokszínű tájakon. Következő megállónk Enna, Szicília köldöke (umbilicus Siciliae), Olaszország legmagasabban fekvő megyeszékhelye - 931 m tengerszint felett. Mármost lehet, hogy nem tűnik túl soknak, de ez csak azért van, mert nem láttad a domb (vagy inkább hegy) meredek sziklafalát, aminek köszönhetően Enna a világ egyik legjobb természetes erődítménnyel, védelemmel ellátott települése. Ha nincs is sok időnk, azért a Lombard Várat és a székesegyházat mindenképpen nézzük meg.
A ma álló vár helyén a görög-római időkben egy Demeternek (Ceresnek) szentelt kegyhely állt, amit katonai tábor váltott fel a bizánciak alatt. Ezután húzták fel a normann időkben az erődítményt (14. század, II. Frigyes). Nevét az itt állomásozó lombard katonákról kapta. Eredeti húsz tornyából mára mindössze hat maradt, legnagyobb épségben a Pisai- (vagy Sas-) Torony.
Érdekességként elmondom, hogy II. Frigyesben folydogált némi magyar vér, apai nagyanyja Árpád-házi Jolán volt, II. András lánya.
Szintén a 14. században kezdték el építeni a katedrálist, méghozzá II. Frigyes felesége, Anjou Eleonóra. Az építmény kétszáz évvel később jelentős átalakításon esett át, miután egy tűzvész súlyos károkat okozott benne. Ma felismerhetőek az eredeti gótikus stílusjegyek mellett a barokk jellemzők is. Nekem leginkább faberakásos plafonja tetszett.
Bár volna még mit nézni Ennában is, induljunk tovább Palermo felé. Úgy tűnik, megint túl nagyot akartam harapni, de ma már csak Segestára és Ericére marad időnk. Palermo, Monreale, valamint Castellammare del Golfo (Riserva Naturale Orientata dello Zingaro) a jövő hetet színesítik majd. :)
A hagyomány szerint mind Segestát, mind Ericét Aeneas Trójából menekült népe alapította. Vergilius azt meséli, Aneas maga hozta létre e településeket, hogy itt megpihenhessenek a nők és az öregek. Ez már persze a rómaiak verziója, akik szintén a híres mitológiai alakot tekintik ősapjunknak, nem hiszem, hogy a szicíliaiak különösebben megtisztelőnek éreznék ezt a változatot.
Noha Segesta nem görög település, legfőbb látványossága az i. e. 5. században dór stílusban épült templom. A szakértőket kissé elgondolkodtatja a tény, hogy az oszlopsorokon belül nincsen cella, azaz hiányzik a kultuszszobor, és az azt körülvevő fal. Engem ez nem különösebben zavart, inkább elbűvölőnek találtam, hogy szabadon sétálgathatok a szinte teljes épségben ránk maradt, nyaktörő magasságú oszlopok között.
Néhány száz méterre a templomtól van egy színház is, feleakkora, mint a siracusai. Még ma is fülembe cseng kísérőm hangja, aki szinte fitymálva kommentálta a látványt. Persze ő tősgyökeres siracusai, de akkor is… Egy kis tiszteletet, kérem. J
Következzék mai utolsó állomásunk, Erice. Szintén a trójaiak alapították a legenda szerint, nevét pedig Erix királyról, Afrodité fiáról kapta, akit Héraklész itt ölt meg párviadalban. Ma már inkább középkori hangulatot áraszt a hely számos várával, templomával. Két leglátogatottabb erődítménye a Pepoli Vár (arab alapokkal), illetve a Vénusz Vár (normann létesítmény). Ezen kívül választhatsz néhányat a több tucat templomból, melyiket akarod megnézni. Nem hiába hívták annak idején Ericét a „száz templom városának”.
Ha belegondolsz, jártunk ma a görög (de mégsem az) Segestában, a középkori Ennában és Ericében, valamint a barokk atmoszférát idéző kerámia-fővárosban. Ezt nevezem én időutazásnak!
Innen már ellátni a Tirrén-tengerig, mi mégsem arra folytatjuk utunkat legközelebb, inkább északkeletnek tartunk, Palermo felé. Ki tudja, mennyi élmény vár még ránk!
