Hosszabb kényszerszünet után ismét itt egy bejegyzés, mégpedig a moszkvai Roerich Múzeumról.
Nikolas Roerich, felesége, Elena, és két fiúk, Jurij és Szvjatoszláv bizonyosan nem tartoznak a legismertebb oroszok közé, annál inkább felkeltette az érdeklődésemet a múzeum, mikor a tripadvisor top moszkvai látnivalói között kotorászva ráakadtam egyik este (http://www.tripadvisor.com/Attractions-g298484-Activities-Moscow_Central_Russia.html). Mindössze három véleményt találtam róla, de az mind nagyon pozitív, ötpontos volt. Az interneten aztán rákerestem egy kicsit Roerichre, és a látottak alapján hamar elhatároztam, hogy nekem ezt saját szememmel kell látnom. Az a világ, amit Roerich munkássága közvetített felém, egyáltalán nem tűnt tipikusan orosznak, és ez kíváncsivá tett.
Végül nem egyedül mentem el a kiállításra, hatan voltunk összesen, hat lelkes, magyar, kultúrakedvelő hölgy. Őszintén meg kell vallanom, a fogadtatás nagyon vegyes volt. Volt, aki szabályosan kimenekült a képek közül, hogy aztán a bejáratnál várjon meg minket, Mester és Margaritát olvasva. Más giccsesnek találta az egészet, túl soknak, túl sziruposnak, és volt, akit megérintett a hangulat, az üzenet. Én inkább az utóbbi kategóriába sorolnám magam, de azt nem mondanám, hogy magával ragadott volna az élmény. Még ugyan nincs kész a Top 10 látnivaló Moszkvában, rossz időben listám, de valószínűsítem, hogy a Roerich Múzeum nem lesz benne. Szóval, ha csak egy-két napra (maximum két hétre) vagy Moszkvában, ne rohanj feltétlenül a Maly Znamensky per 3/5 alá (Kropotkinskaya, Кропо́ткинская metrómegálló, piros vonal). Ez alól kivétel lehet, ha meg vagy őrülve a keleti filozófiákért, vallásért, kultúráért.
Akkor mégis miért írok most éppen erről a múzeumról? Talán azért, mert nekem az orosz felfogás sokszor annyira befelé fordulónak, elzárkózónak tűnik, hogy számomra üde változatosságot jelentett ez a család, és a körülöttük kialakult nemzetközi mozgalom. Itt megtaláltam azt a nyitottságot, aminek hiánya sokszor nagyon zavar Moszkvában. Mindjárt kifejtem ezt egy kicsit bővebben, de előbb nézzük meg, ki is volt Nikolas Roerich.
Szentpéterváron született 1874-ben. Festő, régész, tudós, filozófus, és utazó volt. Azt hiszem, nem hagytam ki semmit. De. Díszlettervezőként is dolgozott. 1917-ben családjával emigrált, más források szerint eleve Finnországban tartózkodtak, és a zavaros időkben már nem tudtak visszatérni hazájukba. Akárhogy is volt, a forradalom után az északi országokban töltöttek egy kis időt, majd Londonban telepedtek le, végül 1920-ban az Egyesült Államokba költöztek. 1925 és 1929 között Ázsiába vezettek expedíciót, ami korántsem volt veszélytelen – 1927 nyarától egy éven keresztül támogatóik, követőik semmi hírt nem kaptak felőlük. Ez idő alatt Tibetben tartózkodtak, az ottani kormány tartotta fel a csapatot – hihetetlen körülmények közé kényszerültek több mint fél évre, limitált élelmiszerkészlettel, hiányos felszereléssel kellett szembenézniük a mindennapokkal. Öt ember közülük életét is vesztette ez idő alatt.
1934-35 között az Amerikai Egyesült Államok kormánya megbízásából utazták be Mongólia és Kína egyes vidékeit.
Végül a második világháború alatt Indiában leltek otthonra, ott is halt meg Nikolas Roerich 1947-ben.
Munkásságának egyik ékköve volt a kulturális értékek védelmére létrehozott Roerich Egyezmény, ami az amerikai kontinens egyes országaiban volt érvényben (1935). Az UNESCO-nak, illetve a Hágai Egyezménynek köszönhetően egyes elképzelési ma már nemzetközileg elismertek, ám a Roerich Egyezmény radikálisabb intézkedései, melyek abszolút prioritást biztosítanak a kultúrának a katonai szempontok felett, a mai napig nem érvényesülnek. A Roerichek által indított Pax Cultura mozgalom ezeknek az értékeknek a gyakorlati megvalósulásárét dolgozik.
Mivel a múzeumban fényképezni nem lehetett, ezért a bevezető képet az internetről töltöttem le (innen: http://www.cafepress.com/+pax_cultura_large_poster,573111798), a Pax Cultura szimbólumát ábrázolja: a körbe zárt három pont az emberi kultúra egyes ágait, a művészetet, a vallást és a tudományt szimbolizálja, amik így alkotnak egy teljes egészet. Egy másik megközelítés szerint a múltat, a jelent, és a jövőt, azaz az örök időt jelentik. Mindkét magyarázat magától Roerichtől származik, természetesen a kettő nem zárja ki egymást.
Nikolas Roerichet többször is jelölték Nobel-díjra: 1929-ben, 1932-ben és 1935-ben.
A tények után pedig jöjjön egy kis szubjektum: mi tetszik nekem ebben az egészben?
Egyrészt tetszik a tolerancia, ami Nikolas műveiből, képeiből, gondolkozásából árad. Csendben, egyetértésben megférnek egymás mellett a nagy világvallások, Buddha, Síva, Jézus, Mózes és Mohamed is. Ugyanide tartozik, hogy Roerich büszke orosz gyökereire úgy, hogy közben elismeri más népek alkotásait, vívmányait. Nincs kirekesztés, nincs kisajátítás, minden közös, az Emberiségé, minden a Nagy Egész része.
A másik, hogy a látottak alapján úgy érzem, egy nagy tudású, széles látókörű ember gondolataiba, életébe nyerhettem bepillantást. Azt is sejtem, hogy sok minden azért mond nekem keveset (vagy semmit), mert nem tudom a jeleket értelmezni, nincs meg hozzá a megfelelő háttértudásom. Csak foszlányok úszkálnak a fejemben a keleti vallásokról, felfogásról, amik nem kapcsolódnak össze, nem alkotnak egy szilárd alapot. Ezért talán érdemes volna ezeket a hiányosságokat pótolni először, és utána ellátogatni még egyszer a Roerich Múzeumba. Itt Moszkvában, vagy akár New Yorkban.
Ki tudja...
