Annak nagyon örülök, hogy költözésünk óta kicsit magabiztosabban használom az orosz nyelvet. Persze nem csak az új hely van rám ilyen jó hatással. Mire megtaláltuk új lakhelyünket, elég sokszor előfordult, hogy meg kellett magunkat értetnünk ügynökökkel, lakástulajdonosokkal, és kényszerhelyzetben az ember sok mindenre képes. Sok új szót, kifejezést tanultam, jobban merem használni a már ismerteket.
Ám az is igaz, hogy itt Konkovonál az emberek jóval beszédesebbek, mint a Jugó-Zadapnajánál voltak. Na, többek között ezért kell vigyázni a sztereotípiákkal. A két metróállomás között mindössze 5 km van, mind a kettő Moszkva, és mégis, mekkora a különbség!
A Jugó-Zapadnaján a liftben alig akartak visszaköszönni a lakótársak. Itt meg? Alig érkeztünk meg, már ki is faggatott minket a portás néni, honnan jöttünk, meddig lakunk majd itt, mióta vagyunk Oroszországban, mit dolgozunk... Egyből felidéződtek bennem gyerekkori emlékek, a kis falu, ahol felnőttem, és ahol mindig mindenki tudott mindenkiről mindent. :)
Az első héten történt, hogy a liftben szóba elegyedtem egy idősebb úrral. Megkérdeztem tőle, hányadikra megy, majd nyomom neki a gombot, én állok közelebb.
Rögtön jött a reakció: "Ön hová való?"
"Magyarországról jöttem."
"Nahát, ott voltam többször is, Székesfehérváron, meg Szabadbattyánban. Munka miatt. Sajnos az Ikarusz már megszűnt." (Mutatja a kezével is, hogy konyec.) "De a Rába még létezik."
"Én meg Székesfehérváron születtem." - szúrom közbe.
Mosolyog. Én is mosolygok. Még mond valamit, de azt már nem értem. Megérkezem a tizedikre, elbúcsúzunk.
Olyan jó kedvem lett ettől a kis epizódtól! Hogy valaki ebben a hatalmas országban tudja, hol van a szülővárosom, ki tudja mondani a nevét, és láthatóan pozitívan áll a hazámhoz is!
Néhány napja ismét volt egy hasonló találkozás egy hasonló korú férfival, a végkicsengés mégis nagyon más volt.
Ő így reagált: "Hát most nézze meg, néhány éve még mindenki tudott oroszul, most meg úgy jönnek Moszkvába dolgozni, hogy még a nyelvet sem ismerik."
Ilyen is van, nem vagyunk egyformák. Talán érdekelte őt, hogy én nem is dolgozom? Vagy hogy eredetileg csak egy évre jöttünk? És már nagyon mennénk? Nem. Nincs is jelentősége. Volt egy véleménye, azt akarta közölni, nem beszégetni, tapasztalatot cserélni. Meghallgattam.
Az viszont biztos, hogy az első bácsira emlékszem szívesebben, és az is, hogy én is jóérzést igyekszem kelteni az emberekben, nem visszatetszést. Nulla információ birtokában ítélkezni pedig ritkán szül bármi jót.
