Nos, túl vagyunk ezen is. Az utolsó pillanatban megmenekültünk a félig romhalmazzá vált jugo-zapadnayai lakásból.
Szóval végül nyolc napig élvezhettük a helyzet nyújtotta kihívásokat. WC használata szigorúan csak reggel és este, napközben nem működik. Ez a tréning határozottan alkalmas az önkontroll fejlesztésére, segít rászoktatni, hogy kordában tartsuk ingereinket. Zuhanyozni a fitness terembe jártunk, és ha már ott voltunk, alkalmanként egy kis mozgásra is szakítottunk időt. Főzni az első napokban azért nem lehetett, mert egyáltalán nem volt víz, és nem akartam felhalmozni a piszkos edényeket. Az utolsó napokban már a mérhetetlen mennyiségű por okozott problémát. Ennek köszönhetően ismét felfedeztünk néhány éttermet.
Közben persze folyamatosan kerestük az új otthonunkat. Mivel még mindig nem beszélünk oroszul, különösen telefonon nem, segítségre volt szükségünk. Ez úton is hálásan köszönjük mindenkinek, aki időt és energiát szánt ránk, nincsenek kevesen.
Az idő szorított. Nem csak azért, mert a fent ecsetelt kihívások csak viszonylag rövidtávon viccesek. A segítőink türelmével és idejével sem szerettünk volna visszaélni, de a fő ok mégis az volt, hogy június 21-én vendégek érkeztek hozzánk Magyarországról. Szóval az utolsó nap a költözésre június 20. A munkálatok szükségességéről június 10-én szereztünk tudomást. Nem para, az több mint egy hét!
Június 18-án láttuk az első olyan lakást, ahova szívesen költöztünk volna, a gond csak az volt, hogy a lakbér éppen a keretünk felső határán helyezkedett el. Megegyeztünk a tulajjal, hogy még nézelődünk, és ha nincs más, szerdán 19-én este aláírunk egy évre.
Az utolsó napra még bezsúfoltunk három vizitet. Másnap tutira költözünk. Hogy hová? Majd kiderül.
Az első lakás nem tetszett. Nem baj, úgysem ez volt a favorit, hanem a második. Hoppá, azt meg lemondták. („Szombaton megnézhetik, az nem jó?” Nem.)
Utolsó lehetőség, találkozó 17 órakor egy bizonyos Vladimirral. Vladimir nem beszél angolul. Azért felhívtuk, hogy „Vladimir, mi itt vagyunk az épület előtt, pontosan melyik lakásba kell menni? Ön hol van?” Nagyon bonyolult válasz érkezik oroszul (számomra legalábbis bonyolult), miközben a vonal hangulatosan recseg-ropog. Húha, ez így érdekes lesz.
Elkezdünk keringeni a lakótelepen, hátha meglátjuk Vladimirt. Oda is megyünk egy sráchoz, aki a közelben áll, telefonnal a kezében. „Vladimir?” „Nem, Szergej, De ha már így megszólítottatok, nektek milyen motorotok van?”- mondja a fiú ANGOLUL, és vigyorogva mutat a kezünkben levő sisakokra. "Nekem Kawasakim van. De Moszkvában nem vezetek, túl veszélyes." (Khmmm.)
Mondtam már, hogy imádom a motorosok közötti összetartást, ami itt tapasztalható? Rövidre fogva: frissen szerzett barátunk, Szergej felhívta nekünk Vladimirt, akiről kiderült, hogy igazából Jurij, a tulajdonos, Vladimir az ingatlanközvetítő, aki viszont nem volt jelen. Szergej el is jött velünk a lakást megnézni, amit végül ki is vettünk, sokat fordított, még többet mosolygott. :)
Minden jó, ha a vége jó. Vagy még nincs vége? Úgy alakult, hogy csak november 1-ig leszünk itt. Mert szeretjük a kihívásokat. Folyt. köv. :)
