Ott tartottunk, hogy mindenféle hasznos információval felvértezve elindultunk 2012. december 31-én Dubaiba. Mint azt tegnap írtam, korántsem Dubai volt a végcél, de azért egy napot az átszállás miatt ott is eltöltöttünk. Nagyon vártam már a „nagy találkozást”.

A szigorú szabályok közül viszonylag kevés aggasztott minket igazán. Alkoholt nem iszunk, drogozni nem drogozunk. Ránk kevéssé jellemző módon a gyorshajtás veszélye is egészen minimálisra redukálódott, hiszen sikerült még interneten egy Frédi és Béni korából itt ragadt Mitsubishi Galantot kikölcsönözni, a lábbal hajtós verziónál éppen csak egy fokkal modernebb modellt. Mivel Moszkvából indultunk a mínusz túl sokból, az öltözékünkön sem találhattak kivetnivalót a szigorú erkölcsű helyiek. A mumus neve Public Display of Affection, azaz a vonzalom nyilvános kifejezése. Se puszi, se ölelés. Egy teljes napig. Naaaa, ez jelentette számunkra az igazi kihívást.

Rövidre fogom, nem kerültünk börtönbe. J Bár kézen fogva járkáltunk egy teljes napig, ebből nem lett problémánk. Láttunk néhány helyi párt is, akik így sétáltak, a férfin bokáig, a nőn földig érő hosszú ruha. Nem ez a jellemző, de nagyon érdekes volt konstatálni, hogy ilyen is van. Néha egy-egy puszi is elcsattant közöttünk egy elkésett „Jaj, nem szabad!” kiáltás kíséretében, de úgy látszik, különösen szerencsés napot fogtunk ki, mert ebből sem lett bajunk.

És tudjátok mit? Dubai első pillantásra elragadott magával. Kicsit nehéz megfogalmaznom, hogy mivel is varázsolt el a város. Biztos szerepet játszott az időjárás, hogy nem annak kellett örülni, hogy „Jéééé, csak mínusz tíz fok van, emlékszel, tavaly ilyenkor mínusz harminc volt!”. Tudom, hogy rám a multikulturális környezet is nagyon jó hatással van. Szeretem nézegetni a különböző kultúrából érkező embereket, ahogy öltözködnek, ahogy viselkednek, ahogy beszélgetnek. Nem alábecsülendő a gasztronómia jelentősége sem – a Dubai Mall egyik vendéglőjében isteni steaket ettünk nagyon jutányos áron, körülbelül a negyedéért egy átlagos orosz árhoz képest. A pincér pedig? Csak annyit mondok, a személyzeten az egyenruha hátára ez a mondat volt nyomtatva: „I love my job”, azaz „Szeretem a munkám”, és tudjátok mit, el is hittük nekik. Eleve úgy vettük észre az éttermet, hogy még ebédidő előtt rendeztek egy kis zenés bemutatót, az ott dolgozók szórakoztatták az arra járókat vidám, felszabadult tánccal. Aki esetleg arra jár: az étterem neve Texas Roadhouse, itt található róla bővebb információ: http://www.texasroadhouse.com/restaurant-locations/dubai-mall.

Voltunk ám moziban is… Tudom, tudom, ki az, akinek egy napja van Dubaiban, és abból két órát moziban tölt… Hát mi! J De nem szabad elfelejteni, hogy Moszkvában bizony nem nagyon van olyan mozi, ami eredeti nyelven játszana filmeket, akár felirattal, akár a nélkül. Ez azért engem nagyon meglepett, azért mégiscsak egy 12 milliós városról van szó, de úgy látszik, nincs rá kereslet. Szóval kíváncsiak voltunk, mi a helyzet Dubaiban. Meg persze nagyon fáradtak voltunk már, gondoltuk, ha rossz a film, legfeljebb alszunk egyet. :D Nos, eredeti, angol nyelven láttuk a Pi életét, francia ÉS arab felirattal. Na kérem, így is lehet.

Persze megnéztük a sok leget, a Burj Kalifát, a Burj Al Arab toronyházat, a Mallt és a mellette levő Dubai szökőkutat. A városban furikázva számos mecsethez is szerencsénk volt, aminek különösen én örültem, mert szeretem az arab építészet kecsességét, könnyedségét.

De azt kell, hogy mondjam, számomra Dubaiban az ördög még inkább a részletekben lakik, mint egyébként. Az az odafigyelés, amivel kidíszítenek kirakatokat, utcákat, üres tereket, engem nagyon megfogott. Minden részlet a helyén, tökéletes összhatás, egyszerű profizmus.

Úgy ültünk fel a repülőtérre hajnali három körül, hogy ide biztosan visszajövünk, és nem is csak turistaként. Itt élni kell. Hogy mikor? Az még egyelőre a jövő titka.

Turizmussal kapcsolatos hasznos információt itt (is) találhatsz:

http://www.hellodubai.hu/dubai-latnivalok/

http://www.iranydubai.hu/latnivalok

http://www.origo.hu/utazas/azsiaesausztralia/20130424-ilyen-az-elet-dubajban.html