2013.11.06.
05:00

Írta: fannie

EMC - "Elkerüld Messze Centrum"

Képzeljétek, megint orvosnál jártam, most Moszkvában. És megint füstölgök a méregtől, de most még jobban, mint amikor az Egészség – hát állapot ez? című bejegyzést megírtam (http://elet-uton.blog.hu/2013/09/03/egeszseg_hat_allapot_ez). Azért elsőként szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nincs semmi komoly bajom. Persze nem kedvtelésből járok orvoshoz, de nem kell aggódni értem, alapvetően egészséges vagyok.

Szóval… Csapjunk a lovak közé. („Nem lehetne inkább a moszkvai EMC csapnivaló személyzete közé?” - kérdezi bal vállamon az ott tanyát vert kisördög…)

EMC, azaz European Medical Center. Róluk azt kell tudni, hogy angolul beszélő orvosokkal, modern felszerelésekkel, eljárásokkal reklámozzák magukat, meg betegközpontúsággal, meg egyébként úgy nagyjából mindennel, amit akarsz. A csillagos eget ígérik – és azt is kérik cserébe, iszonyat drága a szolgáltatásuk. Mivel a biztosító fizet, az ember szükség esetén rájuk fanyalodik, már csak a nyelvtudás miatt is.

Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó, mondják a mesékben. Az EMC-nél valószínűleg már elfelejtették ezt a bölcsességet, vagy soha nem is tudták. Az, hogy az adminisztráció egy katasztrófa, már nem is lep meg igazán. Elírják a nevem, én úgy tudom, hogy van időpontom, ami nincs bent a rendszerükben, vagy fordítva, én nem tudok róla, hogy jelenésem lenne, kérünk tőlük kezelési tervet a biztosító számára, nem csinálják, rosszul csinálják, túlárazzák, és a többi.

A legutóbbi esettel kapcsolatban szakadt el nálam igazán a cérna. Úgy kezdődött, hogy kértem időpontot egy specifikus vizsgálatra, amit még otthon írtak fel nekem. Megérkezem az időpontra, közlik, hogy majd vissza kell jönnöm miatta, most nem csinálják meg, de addig is megnéznek mást, ha nekem az jó. Annak eredménye kell az eredetileg kért vizsgálathoz. Meg szedjek be egy marék antibiotikumot, csak úgy a biztonság kedvéért. Rendben. (?) Közben, ha már ott voltam, megcsináltak egy harmadik vizsgálatot is, amiről még csak nem is szóltak, akkor szereztem róla tudomást, amikor a pénztárnál fizettem, és rajta volt a számlámon. Hát nem édes? Végül úgy elvégezték napokkal később az elhalasztott vizsgálatot, hogy ezeknek az eredményét még csak nem is láthatta a doktor. Ezt hívják pénzfejő rendszernek, nem? Méghozzá elég pofátlanul, mindenki számára egyértelműen csinálják.

Amikor végül az eredetileg igényelt vizsgálatra sor került, először eredményként egy másik személy aktáját adták oda (ennyit a szenzitív adatok kezeléséről), aztán kaptam két iratot, amin már az én adataim voltak megadva, de rosszul, és ráadásul a két papíron két különböző vizsgálat volt megjelölve. Mikor reklamáltam, néhány nap után kicserélték egy harmadikra a két addig használatos dokumentumot, amin az én adataim már szinte egyáltalán nem szerepeltek, viszont egy számomra teljesen ismeretlen doktoré igen, akit még soha nem is láttam. A lényeg, hogy ebben a körben már nem két különböző vizsgálatot végeztek rajtam (ezt hamar le tudtam csekkolni a számla alapján is), hanem náluk volt kavarodás, fogalmuk sem volt, melyik módszerrel is dolgoztak pontosan. És ezek után még bízzon meg bennük az ember.

Mindezt úgy, hogy az egész akció került a biztosítómnak 800 euróba. Az otthon egy havi fizetés. Cserébe kaptam egy minősíthetetlen szolgáltatást, teljesen megbízhatatlan eredménnyel.

Azt már nem is említem, mennyire gyenge volt az orvos angol tudása, kb. háromszor kérdezte meg, nem iszom-e (Do you drink?), harmadszorra már egy kicsit idegesen válaszolhattam. Erre kiderült, hogy igazából arra kíváncsi, gyógyszereket szedek-e. Ja. Akkor kérdezze azt, hamarabb túl lennénk a dolgon. Ehhez jön még a folyamatos ide-oda küldözgetés, menjen a harmadik emeletre, nem, a másodikon várja a doktor, mégis inkább a negyediken találkozzunk… Ami a szakértelmet illeti, az sem volt túl meggyőző. Ezt most nem részletezném, legyen elég annyi, hogy az egyik kérdésemre gyakorlatilag telefonos segítséget kért egy kollégájától a hölgy. (De szemét vagyok, gondoltam, legalább a-b-c-d választ megadhattam volna neki, hogy abból válasszon! Ez így túl nehéz.)

Azt nem értem, az EMC egyáltalán hogy képes túlélni a piacon ilyen árakkal, ezzel a hozzáállással. Ugyanis a közelmúltban kiderült számomra, nem én vagyok az egyetlen elégedetlen ügyfelük. Egy másik expat posztolt Facebookra, hogy figyelmeztesse sorstársait az EMC-vel kapcsolatos veszélyekre, erre aztán többen is kiöntötték a lelküket a közösségi portálon. Én már azon gondolkoztam, alakítsunk egy EMC Complain Group-ot (EMC Panaszcsoport), aztán küldjük el a linket az intézet vevőszolgálatára, kezdjenek vele, amit akarnak. Meg rakjuk ki ki ide-oda, mondjuk expat oldalakra. Andris lebeszélt, szerinte nem érdemes ezzel foglalkozni, egyszerűen nem megyünk vissza, és kész. De néha még mindig arról álmodozom, hogy visszavágok a méltatlan bánásmódért, azért, hogy gátlástalanul fejik az embereket, akik betegek, kiszolgáltatottak, orvosi tudásra, segítségre van szükségük. Aljasság.

Megkérdeztem Svetlanát, orosz barátnőmet, akin tesztelni szoktam ezeket a dolgokat, mit gondol. Először is előadta, hogy egy ismerősét valami másik klinikában majdnem megműtötték, mire észrevették, hogy ja, ő nem az a beteg. „És mégis mit csinált a barátnőd?” „Semmit - mondja Svetlana -, csak szólt, hogy ez az ember nem az ő orvosa, úgyhogy ha lehet, ne altassák tovább.” Anyám. Egyes embereknek aztán van türelme. Én azért legalább egy mélyreható beszélgetést lefolytattam a kedves orvosommal, mielőtt közöltem vele, hogy akkor most Isten vele, engem többet nem lát.

Svetlana azt is mondta, hogy nagyon európainak tartja, hogy ennyire fel vagyok háborodva. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt bóknak szánta, de nem erőltettem tovább a témát. Mindenesetre az FB csoport létrehozásától egyelőre eltekintek.

Viszont Titeket azért figyelmeztetlek: duplán informálódjatok, mielőtt az EMC felé vennétek az irányt, tájékozódjatok kifejezetten az egyes orvosokról, mert nagyon sok közöttük a sarlatán. Az általános mentalitás meg a lehúzás. Amit egy vizit alatt meg lehet csinálni, azt lehetőleg elhúzzák két-három alkalomig, pénz, pénz, és még egyszer pénz.

Fontos: ez a cikk nem általában az orosz egészségügyről szól, nem szeretnék általánosítani. Abban a bizonyos FB posztban sokan emlegették a GMS nevű klinikát, mint pozitív példát, nekem személyes tapasztalataim ott még nincsenek, de tényleg sokan dicsérték. Szintén angol nyelvűek.

Egyébként a www.expat.ru oldalon van egy lista az úgynevezett „nyugati egészségközpontokról”: http://www.expat.ru/phonedir.php?cid=31. Mindjárt az első az EMC, mi is bedőltünk, Te ne tedd, ha kedves az egészséged.

Na, ennyit mára, további szép napot! Legközelebb a kolomenskoyei fapalotáról lesz bejegyzés felüdülésként, ez után a sok nehéz téma után! Én pedig most iszom egy kamillateát. :)

A viszont látásra, до свидания!

5 komment

Címkék: hasznos információk Moszkva

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr485616140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bankvezér 2013.11.10. 10:15:38

Tetszett a poszt. :))
Mit mondhatok? Tanulékonyak az orvosok.
Tőlünk, bankároktól hamar eltanulták a legrosszabb, legaljasabb dolgokat...

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.11.10. 10:51:48

@bankvezér: Hihetetlen élmény volt, az biztos! A bankárok is az ember életével játszanak valamilyen szinten, de nem a tényleges, szó szerinti értelemben. De az orvosok igen. Félelmetes.

bankvezér 2013.11.10. 11:28:10

@fannie:
Te bármikor kimehettél volna a rendelőből.
De egy adós, akinek jelzálog van az egyetlen vagyontárgyán, (a házán) és hirtelen kétszeresére nő a bank felé a tartozása, az nem tud kimenni.

Ha mondjuk altatásban megműtenek és nem ébresztenek fel, csak azután, hogy a kedves férjed átad egy négy számjegyű összeget dollárban, a műtétet végző orvosnak, na körülbelül az felel meg a magyarországi "deviza-hitelezésnek"...

bankvezér 2013.11.11. 18:22:40

Kedves Fannie!
Bocsánat kicsit "erősre" sikerült az előző hozzászólásom. Tény,hogy Magyarországon most dönt a kormány a fontos "deviza-alapú kölcsönök" kérdésében.
Ebben a kérdésben a bankárok is megosztottak. Magasra csapnak az indulatok.
A magyarországi bankok csalásból akarnak megélni, éppen úgy, mint kint a gyenge képességű felelőtlen és drága orvosok... :((

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.11.11. 19:00:59

@bankvezér: :) Semmi baj, csak nem tudtam mit mondani. :)))
A felelőtlen emberek mindenhol hatalmas károkat tudnak okozni. Minél nagyobb a felelősségük, annál nagyobbat. Nekem hitelem nincs, úgyhogy számomra most éppen az orvosok jelentik a nagyobb veszélyt.
süti beállítások módosítása