Alig értünk vissza Dubaiból, már el is kellett hagynunk az országot, esedékessé vált az éves vízum utunk mocival. Talán nem mindenki tudja: Oroszországban használhatod a magyar rendszámú járművedet, de évente egyszer köteles vagy vele átlépni a határt. Nekünk idén május 11 volt a határidő, így május 10-én neki is vágtunk a kalandnak.
Volt egy kis bökkenő: merre menjünk? 2011-ben Ukrajna felé hoztuk ki a motort, az nem volt egy jó ötlet, erről több bejegyzés is született annak idején. Azóta a (nemzetközi) helyzet csak fokozódott a politikai válság miatt, így másfelé kellett keresgélni. Belorusszia szintén nem játszik – vámuniójuk van Oroszországgal, arra jó sokáig nincs határ. Tavaly bevállaltunk egy Moszkva – Budapestet Minszken keresztül, de az három nap oda, három vissza, túl sok. Maradnak a balti államok, azon belül is Lettország. Laza 650 km Moszkvától, egy nap oda, egy nap vissza. Tökéletes.
Az autópálya (M9) meglepően jó, nagy részét nemrégiben újíthatták fel. Eső nem esett. Rendőr nem állított meg minket. Ezek után tőlünk szokatlan módon zavartalanul élvezhettük (ismét), mennyire a semmi közepén fekszik Moszkva. De most komolyan, gondolj bele, milyen helyekre jutsz el 650 km alatt, ha elindulsz Budapestről, gyakorlatilag bármelyik irányba. Még a horvát tengerpart, mondjuk Rijeka is távon belül van. Itt az egész út alatt két említésre méltó esemény történt, na, jó, három. Még egyszer, 1300 km-ről van szó.
Az első, hogy a vendéglőben, ahol megálltunk saslikozni, a személyzet kedvesen ránk mosolygott. Ott a fénykép bizonyítékként. Ennek annyira megörültünk, hogy kaptak rögtön 30% borravalót. Ja, kérem, a mosoly erre nagy kincs.
A második élmény az volt, hogy elhaladtunk egy великие луки nevű település mellett. Ez egészen addig mérsékelten vicces volt, míg azt hittem, ez Nagy Hagymákat jelent. Erre a www.orosz-szotar.hu elrontja még azt a maradék jókedvemet is: a лук jelentése nem csak hagyma, íj is. Szóval Nagy Íjak. Ennyit erről.
Ja, volt még valami! Moszkvában induláskor az állatkertnél egy család lefényképezte a gyerekeket a motorunkkal. Ha ez egy világvégi kis faluban történik, annyira nem lepődöm meg. Fényképeztek már minket kínai turisták Szuzdálban teljes védőfelszerelésben. De Moszkvában? Egy 12 milliós nagyvárosban? Érdekes.
Az utolsó kiemelkedő történésről majd később.
A lényeg, hogy idén nem égett oda az oldaltáskánk a kipufogóhoz, benne utcai cipőkkel, fehérneművel. Nem kaptunk defektet sem, sokáig azt hittük, minden rendben lesz a mocival. Csak mentünk és mentünk.
A határnál nulla sor, gyorsan végeztünk. Mire Ludzába értünk, azért az eső eleredt. Tényleg, most először fordult elő velünk, hogy az úti célunk időjárása még az orosznál is rosszabb volt.
A szállással meg voltunk elégedve (Hotel Ludza), 45 euróért kaptunk ketten egy ötágyas szobát saját fürdővel, WIFI-vel, reggelivel.
Alapvetően olyan volt, mintha el sem hagytuk volna Oroszországot. Mindenki oroszul beszél, egymás között is. A kisfiúkat Szerjozsának, a kislányokat Másának hívják. Oroszul is írnak, de latin betűkkel. Nem tudom, nézik-e a híreket Krímről, de én a helyükben elgondolkoznék. Bár az EU nagy úr, nem igaz? :P
Másnap, indulás előtt még megnéztük Ludza nevezetességeit, a 12. századból itt maradt várromokat, meg azt a néhány templomot. A képeken is látszik, hogy nem volt éppen verőfényes napsütés, de az eső legalább elállt.
Egészen Moszkváig szinte eseménytelen volt az utunk (великие луки, saslik megvolt), aztán már a városon belül, a Zvenigorodszkoje Sosszén lerohadt moci. És hívtuk a szerelőt. És megnyugodtam, hogy minden a legnagyobb rendben, továbbra sem tudunk úgy vízum túrázni, hogy valami ne történjen. J
Utóirat: a moci azóta jól van, ékszíjhasadásunk volt. Azért néha van egy olyan érzésem, hogy az orosz utak az átlagosnál jobban próbára teszik a járgányt.
