2014.07.16.
05:59

Írta: fannie

Szentpétervár közelebbről – a legfontosabb templomok

szpv_r_templomok_1405449582.jpg_1280x886

A hétfői bevezetőben megpróbáltam egy általános benyomást adni az oroszok „északi fővárosáról”. Én nagyon megszerettem az alatt az összesen tíz nap alatt Szentpétervárt, amit volt alkalmunk ott eltölteni – egy hetet télen és négy napot nyáron, megismerve a város két, egymástól merőben különböző arcát.

A belvárosra több időm a téli kirándulás alkalmával jutott. Míg kedves férjem szorgosan dolgozott, én órákon keresztül róttam az utakat, sötétben, hóban, esőben, soha el nem unva a környék szépségét. Ma az a terv, hogy ezen kalandozások emlékéből kiindulva végigjárjuk a jelentősebb egyházi épületeket.

Szentpétervár első ortodox temploma a Péter-Pál-székesegyház (Петропавловский собор), a Néva folyó egyik szigetén található (Nyúl-sziget, Заячий остров). Ezen az iszapos területen kezdődött meg Szentpétervár építésének munkálata, állítólag az első köveket maga Nagy Péter tette le. És miért ne lenne ez igaz, mikor tudjuk, hogy a cár egyáltalán nem óckodott a kétkezi munkától, részt vett ő hajók készítésénél, lábbeli is kikerült a keze alól, de fogat is szívesen húzott kedves udvaroncainak – akik valószínűleg enyhébb pánikrohamot kaptak még a gondolattól is. De hát Péter felvilágosult orosz volt, nincs mese, a jövőnek nem lehet az útjában állni. Így beépült az addig teljesen jelentéktelen Nyúl-sziget is.

A székesegyházat 1712-ben kezdték el építeni egy 1703-1704-ben felhúzott fatemplom helyére. Közel 123 méteres magasságával harangtornya a legmagasabb ilyen jellegű ortodox konstrukció. Tetején ül egy keresztet tartó angyal, ami ma a város egyik legfontosabb jelképe. Az építésszel, Domenico Trezzinivel nagyon meg volt elégedve I. Péter, olyannyira, hogy valamilyen szinten rokoni kapcsolatba is keveredett vele – a cár lett Domenico fiának keresztapja. Ami az építészeti stílust illeti, tipikus péteri barokkról van szó. El lehet képzelni a kortársak döbbenetét, mikor látták, milyen radikálisan szakított Péter cár (ismét) az orosz hagyományokkal, elhagyva a sátortetőt, de még a hagymakupolát is. A nyugati behatásból egyértelműen látszik, hogy Nagy Péter hosszú európai tanulmányútja nem volt hiábavaló.

Hivatalosan már 1919 óta múzeumként működik az épület, bár szép lassan úgy tűnik, visszatérnek az egyházi funkciókhoz szent misével, karácsonyi, húsvéti szertartásokkal.

Egyébként, ahogy azt már hétfőn említettem, itt nyugszik majdnem minden Péter után uralkodó cár és cárnő, valamint a család számos tagja.

Haláluk 80. évfordulóján, 1998. július 17-én ide kerültek II. Miklós, felesége és három gyermeke (Tatjána, Olga, Anasztázia) is. A maradványokat egyébként az ortodox egyház nem ismeri el az uralkodócsaládéhoz tartozónak, ami azért kényelmes álláspont, mert így nem kell azon vitatkozni, hogy az időközben szentté avatott Romanovok nyugodhatnak-e békében egy fedél alatt holmi mezei Romanovokkal, akiknek ez a tisztesség nem adatott meg. Időközben megtalálták Alekszej és Marija, a másik két gyermek csontjait (2007-ben), de azok a mai napig nem kerültek családtagjaik mellé. Idegenvezetők sajátosan orosz humorral meg szokták jegyezni: az ő újratemetésük hónapját és napját is tudják már, csak az év kérdéses.

Időrendben a következő székesegyház, amiről említést akartam tenni, a szentpétervári Kazán-katedrális (Казанский кафедральный собор), ami ma érseki székhely. 1801-ben kezdődtek a munkálatok, és tíz évig tartottak. Mintaként a római Szent Péter-bazilika szolgált, az északi kapu elkészítésénél pedig az alkotó a firenzei keresztelő kápolna egyik ajtaját, a „Mennyország kapuja” néven ismert művet használta ötletforrásként. Ez a nyugati inspiráció bizony nem minden ortodox egyházi személy tetszését nyerte el, de hát mit lehet itt tenni, ez Szentpétervár.

Amikor aztán Napóleon 1812-ben megtámadta Oroszországot, Kutuzov tábornok állítólag kazáni Szent Máriához fohászkodott védelemért. Így a győzelem után a székesegyház szerepe is valamelyest módosulni látszott, sokan már úgy tekintettek rá, mint a franciák feletti diadal szimbólumára, holott az eredeti koncepció szerint nem volt semmi köze hozzá. Kutuzovot is ide temették 1813-ban, az épület előtt pedig 1837 óta szobra áll, nem messze az akkori hadügyminiszter, Barclay de Tolly emlékművétől.

1876-ban itt tartotta a Föld és Szabadság (Земля и воля) nevű szervezet Oroszország első politikai erődemonstrációját. Később belőlük alakult ki a Népi Akarat (vagy Népi Szabadság, Народная воля) nevű csoport, aki felelős volt II. Sándor cár meggyilkolásáért 1881-ben. Erre még később visszatérünk egy másik templom kapcsán (Megváltó temploma a kiontott vér helyén).

Most térjünk át a Szent Izsák-székesegyházra (Исаакиевский Собор), amelyet nem sokkal a Kazán-katedrális elkészülése után kezdtek el építeni (1818). A világ második legmagasabb ortodox templomáról van szó a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház után, ami 103 méter magas, szemben a Szent Izsák 101,5 méterével. (Itt olvashatsz róla bővebben: http://elet-uton.blog.hu/2013/09/10/megvalto_krirsztus-szekesegyhaz_multja_es_jelene).

A terveket a francia születésű Auguste de Montferrand dolgozta ki a korban divatos neoklasszicista stílust követve. Összesen 112 vörös gránitból kivájt korinthoszi oszlop díszíti az építményt, és természetesen a háromszög alakú timpanon sem maradt el. Engem egyébként erősen emlékeztet a párizsi Pantheonra, ami az építész származását tekintve talán nem is olyan meglepő.

Az építkezésnél számos kihívással szembe kellett néznie a mérnököknek. Először is meg kellett oldani, hogy a süppedős talaj elbírja a székesegyház hatalmas súlyát, ezért több mint húszezer farönköt vertek a földbe, amin aztán maga a talapzat nyugszik.

A tetőszerkezet öntöttvasból készült, és így a Szent Izsák-székesegyház a harmadik olyan épület a világon, amelynél ehhez a metódushoz fordultak a kivitelezők. A kupola külső rézburkát arannyal vonták be, amihez egy arany-higany keveréket tűzzel ráégettek a felületre. A probléma csak az volt, hogy a higany, mint tudjuk, súlyosan mérgező, ezért végül körülbelül hatvan munkás meg is halt az aranyozásnál. A tizenkét angyal, ami viszont a belső teret díszíti, az éppen felfedezett galvanoplasztikai eljárással készült.

Így összességében talán nem is csoda, hogy a munkálatok majd negyven évig eltartottak. Állítólag a finn nyelvben született is egy mondás: „Építeni a Szent Izsák-székesegyházat”, azaz belekezdeni egy soha véget nem érő munkába.    

Egyébként szavakkal elég nehéz leírni, milyen pompázatosra sikerült a székesegyház dekorációja belül is, kívül is. Több mint 400 szobor és dombormű. A festmények száma 150 körüli. Fehér márvány Carrarából, zöld Genovából, sárga Siénából, vörös Franciaországból, szürke és fekete otthonról. Hihetetlen fényűzés! Ezek után még inkább tetszett, hogy mikor először voltam a székesegyházban, egy nagy macska heverészett nyugodtan a terem közepén – és úgy tűnt, senki nem gondolja, hogy ezzel bármi probléma volna.

Mai utolsó vallásos jellegű épületünk a már többször emlegetett Megváltó temploma a kiontott vér helyén (Храм Спаса на Крови). Nekem ő a kedvencem.

Itt feltétlenül szólnunk kell néhány szót elöljáróban II. Sándor cárról. 1855-ben elég nehéz helyzetben örökölte meg az Orosz Birodalmat – éppen akkor is a Krím miatt dúlt a viszály a különböző nagyhatalmak között (1853-tól), egyik oldalon az oroszok, másikon pedig egy török-angol-francia koalíció állt. A fő kérdés persze a terjeszkedés és a Fekete-tenger feletti kontroll megszerzése volt. A trónt frissen átvevő II. Sándor végül úgy látta, nem tartható fenn a konfliktus. Nem volt meg a megfelelő pénzügyi háttér, az állam gyakorlatilag a csőd szélén állt, és a muzsikokból több adót már nem lehetett kipréselni. 1856-ban aláírt egy Oroszország számára nem túl kedvező békeszerződést Párizsban.

Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy a kedélyeket otthon lecsillapítsa, sőt. A jobbágyok tűrőképességük határán voltak, ezért II. Sándor óvatos reformokba kezdett. 1861-ben kihirdette a jobbágyok felszabadítását, de földet nem adott nekik. Ezen kívül a közigazgatásban és az oktatás terén is hozott „akarom is meg nem is” újításokat, de végül csak azt érte el, hogy az egyszerű emberek nem szerették meg, az arisztokrácia körében viszont sikerült befolyásos ellenségekre szert tennie. Az első merényletet 1866-ban szervezték ellene. 1879 és 1880 között röpke két év alatt három támadást élt túl. Volt egy időszak, mikor bárhol is jelent meg, utcán, színházban, akárhol, ha tehették, az emberek udvariasan menekültek a közeléből. Környezetében ugyanis nem volt mindenki olyan szerencsés, mint amilyennek Sándor bizonyult – egy ideig.

Végül 1881-ben őt is utolérte a végzet. A Népi Akarat elnevezésű szervezet végzett vele, miközben Szentpétervár utcáin kocsizott. Az első bomba nem tett benne kárt, de akkor már hat sikertelen kísérlet után a terroristák számítottak rá, hogy netán több akcióra lesz szükség, és a kocsiból kilépő cár lábához dobtak egy újabb gránátot. Az már annyira összeroncsolta II. Sándor alsótestét, hogy sebeibe néhány órán belül belehalt.

Az eseménynek természetesen több következménye is volt. Először is III. Sándor néven cárrá koronázták II. Sándor fiát, akinek persze esze ágában sem volt az apja által óvatosan elkezdett reformokat folytatni – nyilvánvaló, hogy a hálatlan nép nem érdemel segítséget, ugyebár. A támadók közül sokakat elfogtak, felkötöttek, egyesekre börtön vagy száműzetés várt. Erre a csoport most III. Sándor ellen kezdett el ármánykodni többek között egy Alexander Uljanov nevű lelkes tag vezetésével. Ismerős a név? Igen, Lenin bátyjáról van szó. 1887-ben kötötték fel a cár elleni terrorista szervezkedés miatt. Alexander 21 éves volt akkor, Vladimir Iljics 17. Kérdés, mennyire befolyásolta Vladimir további pályáját bátyja halála.

A mi témánk szempontjából a legfontosabb következmény a Megváltó temploma a kiontott vér helyén megépítése volt. Így már érthető a névválasztás, igaz? III. Sándor ott húzatta fel azt a középkori orosz hagyományokat követő, hagymakupolás épületet, ahol édesapját a végzetes támadás érte. Az anyagiakat maga a család és privát adakozók biztosították, talán ezzel hozható összefüggésbe, hogy sokáig tartott az építkezés – 1883-ban kezdődött, és csak 1907-ben fejeződött be. Leszűkítették a kanálist, amely a kérdéses út mellett folyik, hogy féldrágakövekkel díszített oltárt emelhessenek pontosan azon a helyen, ahol II. Sándorra dobták a bombát.

Van valami felemelő és hátborzongató egyben ebben az emlékhelyben. Én télen néztem meg belülről, így eleve a fényviszonyok is igen sajátosak voltak. Ráadásul éppen akkor tört ki egy hóvihar, mikor a környéken jártam, úgyhogy szabályosan bemenekültem a templomba anélkül, hogy igazán fogalmam lett volna róla, hová is kerültem. Aztán hallgatva az audio-guide magyarázatait lassan hatalmába kerített a hely szelleme. Állítólag a falakat összesen 7500 négyzetméteren borítja mozaik, amivel bizton bekerül a világelsők közé. Egyébként azért használták előszeretettel ezt a dekorációs megoldást, mert határozottan jobban bírja a helyi időjárási viszonyokat, mint mondjuk a freskó. A lényeg, hogy az összhatás szemet gyönyörködető.

A szovjet időkben igencsak rájárt a rúd erre a templomra is. Szerencsére nem bontották le, pedig tervben volt többször is a megsemmisítése. Azért a háború alatt például egy ideig itt tárolták a leningrádi ostrom alatt éhen halt emberek holttestét. Később zöldséget raktároztak az épületben, ezért néhányan nem átallják – igen, sajátos orosz humorral- „Megváltó a krumplin” névvel illetni. ;) Már rettenetesen szükség volt egy kiadós restaurálásra, mire végre 1970-ben nekikezdtek a munkálatoknak. Ma a Megváltó temploma múzeumként működik, nem tartanak itt vallási szertartásokat.

Természetesen még sok egyházi építmény van Szentpéterváron, de mára meg kell ennyivel elégedned. Valahol csak pontot kell tenni a történet végére! Remélem, csak jó értelemben volt kimerítő a beszámoló. ;)

Legközelebb folytatjuk a városnézést, végigsétálunk a Nyevszkij Proszpekten, egészen az Ermitázsig. Minden jót, szép napot, találkozzunk pénteken!

A képek innen származnak (bal felső sarokból haladva óramutató járásával megegyező irányban):

Kazán-katedrális: http://chawedrosin.wordpress.com/2012/06/18/st-petersburg-part-one-2/

Megváltó temploma belülről: http://www.minube.it/foto/posto-preferito/164989/589063

Péter-Pál-székesegyház: http://www.saint-petersburg.com/museums/peter-paul-fortress/ss-peter-and-paul-cathedral/

Szent Iszák-székesegyház timpanonja: http://www.panoramio.com/photo/16746412

További képekért keresd a többi cikket Szentpétervárról a blogon!

Szólj hozzá!

Címkék: Szentpétervár

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr486511693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.