2014.07.14.
09:57

Írta: fannie

Ismerkedés Szentpétervárral

szentp_terv_r_1405324060.jpg_1280x886

Mit is lehetne mondani röviden Szentpétervárról: egyszerűen meseszép. Szimbólum. A végletek helyszíne. Észak Velencéje, az Északi főváros, vagy a Paloták Városa: mindegyik járatos elnevezés helyénvaló. A helyieknek meg egyszerűen csak: Pityer (Питер). Ők megtehetik, hogy becézgessék „Őfelségét”.

A város eleganciája engem Bécsre emlékeztet, a csatornák természetesen Velencére, Szentpétervár mégis egyedülálló péteri barokkjával, történelmével és időjárásával.

Nagy Péter alapította 1703-ban. Az óriás cár elhatározta, hogy márpedig neki lesz ablaka Európára, és már áradtak is a muzsikok az ország minden szegletéből, hogy életüket és vérüket adják az uralkodóért, a hazáért. Ez nem túlzás, egyes adatok szerint körülbelül harmincezren vesztek oda az építkezések során. Nem először az emberi történelemben egyszerű, szegény emberek kezdetleges eszközökkel, szinte puszta kézzel varázsoltak elő egy csodát a semmiből, a sárból, a mocsárból. Rájuk is emlékezzünk, mikor a hosszú, palotákkal pettyezett Nyevszkij proszpekten sétálunk. Szentpétervár számomra ezért szimbólum: az emberi erő, az akarat diadala. A fejlődés győzelme a maradiság felett. Egy korszak jelképe, amikor egyetlen ember, Péter víziójának, sokszor erőszakos követelőzésének engedelmeskedve a bojárok leveszik kaftánjaikat, hogy európai nadrágba bújjanak, és feláldozzák szakállukat a borotvált arcért, a hetyke bajuszért. De van mindebben valami szomorú, valami szégyenkezéssel vegyes meghatottság is. Valami elveszett.

Végletek helyszíne, az időjárás miatt is. Itt már a hatvanadik szélességi fok környékén vagyunk. Soha nincs olyan hideg (vagy meleg), mint Moszkvában, köszönhetően az óceáni éghajlatnak, de a fényviszonyok... Nos, azok igen sajátosak. Mi eddig kétszer voltunk Szentpéterváron, először decemberben, másodszor pedig júniusban. Télen a nap vonakodik felkelni, nyáron meg lenyugodni. Az éves napsütéses órák száma nagyjából átlagos lehet, de a leosztás, az bizony egy csöppet eltér a normától. A hideg hónapokban nagyjából tizenegytől délután négyig van fenn a nap, de a legfényesebb órákban is csak amolyan szürkület uralkodik. Ilyenkor, júliusban viszont soha nem sötétedik be teljesen – ez a fehér éjszakák időszaka. Mindkét jelenségnek megvan a maga varázsa, bája.

Ami az „Észak Velencéje” kifejezést illeti, azt hiszem, a párhuzam egyértelmű. A város tíz százaléka víz, rengeteg itt a folyó, a csatorna. Talán nem mindenki tudja: Szentpétervár ma negyvenkét szigeten terül el. Másodszor motorral tettük meg a mintegy hétszáz kilométeres utat Moszkvából, és volt alkalmunk Pétervár környékét is megnézni, Carszkoje Szelót, Péterhofot. Felemelő érzés volt egyik földdarabról a másikra átutazni a kétkerekűn. Helyenként nagyon alacsonyan volt az út, szinte olyan érzésem támadt, mintha a Balti-tenger felszínén suhantunk volna, oldalról fújt a nyáron is hűvös szél, felettünk madarak vitorláztak. Szinte alig volt valaki az utakon, volt valami borzongatóan szürreális az egész jelenetben.

Az Északi főváros megnevezés ma már csak átvitt értelemben igaz, de azért ne felejtsük el, hogy a 18. század elejétől kétszáz éven keresztül valóban itt volt Oroszország központja. Itt született, élt és halt meg számos Romanov. Itt főzték ki és vitték véghez sokszor egymás ellen is vérengzésbe torkolló hatalmi intrikáikat. Itt döntöttek milliók életéről, sokak haláláról, a történelem folyásáról. Nagy Pétertől III. Sándorig legtöbbjüket itt is helyezték örök nyugalomra a Néva folyó egyik szigetén, a Péter-Pál-székesegyházban.

Aztán persze 1917-ben itt robbant ki a sorsfordító forradalom Lenin vezetésével, ekkor már Petrográd néven szerepelt a város (1914-től). Talán mondanom sem kell, hisz mindenki tudja: a szovjet időkben Lenin tiszteletére halála évétől, 1924-től egészen 1991-ig Leningrádnak hívták a mai Szentpétervárt. Fővárosi rangját már 1917-ben elvesztette, és vissza sem kapta a rendszerváltás után.

Úgy tartják, Szentpétervár Oroszország „legeurópaibb” városa, és az eddig látottak alapján egyet kell értenem. Hogy ez mennyire jelez minőséget, azt mindenki döntse el magánban, saját ízlésének, elvárásainak tükrében. Az biztos, hogy az épületek, paloták, templomok stílusa ismerősebbnek tűnik majd, mint Moszkva hagymakupolái, fapalotái, Kremlje.

Az emberek talán jobban hozzá vannak szokva a külföldiek jelenlétéhez. Angolul is könnyebben megértettük magunkat. Emlékszem, egy egész napos barangolás után azt vettem észre, hogy fogalmam sincs, hol vagyok, eltévedtem. A szemerkélő esőben, sötétben, téli hidegben odamentem egy járókelőhöz, hogy legyen szíves elmagyarázni, merre van az Ermitázs, ahonnan már visszatalálok a hotelbe. Hatalmas meglepetésemre az illető nemcsak, hogy gond nélkül válaszolt, de kissé módosítva az útvonalán el is kísért a Palota térre. Ezek azok a személyes élmények, amik elérik, hogy beleszeress egy helybe – és velem éppen ez történt Szentpétervárral kapcsolatban. Remélem, az eheti bejegyzésekkel majd sikerül ebből  átadnom neked is valamit. :)

Az első benyomások után legközelebb megnézzük, milyen építészeti remekművekkel dicsekedhet a város. Már előre izgulok, hogy fogom tudni összefoglalni azt a sok csodát ! Találkozunk szerdán, addig is szép napot!

A képekről, a bal felső sarokból haladva az óramutató járásával megegyező irányban:

- az Ermitázs decemberben, reggel 10.30-kor;

- egy moszkvai típusú templom - Megváltó temploma a kiontott vér helyén;

- Néva folyó, háttérben a Péter-Pál-erőddel és -székesegyházzal;

- Szent Izsák-katedrális;

- a Balti-tenger partján.

Szólj hozzá!

Címkék: Szentpétervár

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr426506707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.