2013.09.26.
06:00

Írta: fannie

Tudtad? Bevezetés a moszkvai Kremlhez

kreml_1380109972.jpg_1280x886

·         Kreml nem csak Moszkvában van, hanem Oroszország mintegy húsz másik városában is. A legöregebb „fellegvárral”, azaz „Kremllel” Velikij Novgorod dicsekedhet. Annak Szent Zsófia-katedrálisa 1045 körül épült, ezzel elnyerte Oroszország legöregebb (ma is létező) templomának címét, hurrá! Moszkva ehhez képest vagy száz évvel később született. Azzal azonban talán kevesen vitatkoznának, hogy a legszebb Kreml kétségtelenül a moszkvai. Ha más nem, a legismertebb, az tényleg ziher.

·         A moszkvai Kremlnek 20 (!) tornya van, ezek közül a legmagasabb a Trojzkaja, kb. 80 méter. Nem, nem tudom felsorolni az összes tornyot fejből. :P

·         Régen a Szpasszkaja-torony kapuja volt a Kreml főbejárata. A cári időkben szokás volt, hogy aki átment rajta, ötvenszer meghajolt előtte, tiszteletét kifejezve. Ma már a Borovickaja-toronynál van a bejárat, hajlongani nem szükséges, de szerintem örülnének neki a fényképező kínaiak.

·         A Kreml folyosóin állítólag néha találkozni az orosz történelem nagy alakjainak visszajáró lelkével. IV. Iván őszellemessége például leginkább vérvörösen ragyogva szeret sétálgatni, Sztálin viszont inkább hőmérsékletcsökkenéssel jelzi jelenlétét. Ilyen fényképet sajnos nem tudok csatolni, aki nem hiszi, járjon utána.

·         A Kreml falai között látható a Cár-ágyú, illetve a Cár-harang, mind a kettő a legnagyobb a világon a maga nemében. De mint a képen is látszik, a harang el van törve, az ágyú meg állítólag nem működik, valószínűsíthető, hogy soha nem sütötték el. Nem baj, dísznek sem utolsó.

·         Fioravanti, aki a Kreml Uszpenszkij-székesegyházán dolgozott a 15. század végén, bolognai építész volt. Mielőtt III. Iván hívására Moszkvába jött volna 1475-ben, megbízásokat teljesített szülővárosának, a firenzei Cosimo Medicinek, és a magyar Mátyás királynak is (1467-ben, Budavári Palota). A bevezető képen is látható az Uszpenszkij-katedrális, azon a kockán én is szerepelek, innen már szerintem megismered! :)

Délután még jelentkezem egy részletesebb leírással, addig is minden jót!      

Szólj hozzá!

Címkék: Moszkva moszkvai látnivalók moszkvai Kreml

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr295533100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.