2013.09.12.
19:21

Írta: fannie

Kuszkovói nemesi villa

100_5364_1379006465.JPG_712x534

Ma a top 10 látványosság közül Kuszkovóba látogatunk. A Seremetyev-család egykori nyári rezidenciája ma valahogy kevés turistát vonz, ami igazából csak emeli a hely varázsát – itt végre nem kell küzdeni a hatalmas embertömegekkel. Egyébként meg nem tudják, mit veszítenek. A szemrevaló központi villa körül számos kiegészítő létesítmény csoportosul, pavilon, fürdőház, templom. Tartozik hozzá egy nagyobb tó is, valamint egy francia park, gyönyörű szobrokkal, színpompás virágokkal, formára vágott bokrokkal.

A villát a 18. században építtette Pjotr Boriszovics Seremetyev, aki természetesen korának egyik leggazdagabb embere volt. A terület semmifajta praktikus célt nem szolgált, ide csakis szórakozni, kikapcsolódni, mondhatni, felvágni jöttek olykor a családtagok vendégeikkel. Ebben az időben Oroszország fővárosa már Szentpétervár volt, az élet nagyrészt ott zajlott, de azért néha a régi Moszkvába is ellátogattak a hatalmasok. 1775-ben maga II. (Nagy) Katalin tette tiszteletét itt, máskor feljegyzések szerint összesen 25 ezer vendég volt tanúja a parkban rendezett látványosságoknak. Tudták, hogy kell élni.

Alig épült fel az összes épület, már a század végére a palota kvázi elhagyatottá vált. A napóleoni háborúk során súlyos károkat szenvedett, ekkor a tulajdonosok inkább elkezdték átmenteni bútoraikat, értékeiket más moszkvai, pétervári házaikba.

1919 után államosították az ingatlant, múzeumokat telepítettek ide. Ma az Állami Kerámiamúzeum működik a területen. A felújítási munkálatok folyamatosak, tavalyi látogatásunkkor a tó karbantartása folyt, illetve a villát festették újra, idén az Ermitázsnak nevezett házat renoválják.

A belépő a parkba 40 rubel, de ezen kívül minden kiállításra külön belépő van. Egyes ünnepnapokon a múzeumokba a belépés ingyenes, de ha fényképezni akarsz, azért akkor is fizetni kell, egységenként 100 rubelt.

A személyes kedvencem Kuszkovóban a grottó, amely belülről csupa kagylóval, igazgyönggyel van dekorálva. Csodaszép látványt nyújt. Az építész, Afgounov a tenger istenének hajlékát akarta megidézni, szerintem sikerrel.

Maga a villa neoklasszikus stílusban épült. A főbejárat előtt hat oszloppal díszített rámpa biztosította, hogy a kedves vendégeknek egészen az ajtóig még a hintóból se kelljen kiszállniuk. Belépve aztán végigvonulhatunk a szebbnél szebb termeken, megcsodálhatjuk a kínai vázákat, festményeket, freskókat, faliszőnyegeket, intarziás bútorokat. Az egyik asztal lapjára magát a kuszkovói birtokot alkotta meg egy művész faberakásból. A legnagyobb attrakció természetesen a bálterem. Azt azért megjegyzem, hogy az itteni gazdagság semmi a Seremetyevek másik, szentpétervári palotájában látottakhoz képest, de azért ennek is megvan a maga bája, varázsa.

Az épületek közül meg kell még említeni a templomot, a harangtornyot, az úgynevezett holland házat, valamint egy fából készült hajlékot, amiről semmilyen leírást nem találtam, pedig szerintem nagyon hangulatos.

Kuszkovót egyébként nem túl könnyű megtalálni, indulás előtt kéretik figyelmesen tájékozódni google térképről, innen-onnan.

Ha a citromsárga metróval érkezünk, akkor a Perovo (Перово) megállónál kell leszállni, majd felülni a 108M-es buszra. Cél: Muzej Kuszkovo (Музей Кусково). A menetidő 15-20 perc.

A 10-es, világoszöld metróval a Cskalovszkaja (Чкаловская) állomásig utazzunk, onnan 15 perc gyalog a park.

Ha egyszer megleltétek, garantáltan nem fog csalódást okozni, el lehet egy egész délutánt is tölteni ott bámészkodással, sétával, piknikkel.

További információk a top 10 látnivalóról Moszkvában: http://elet-uton.blog.hu/2013/09/09/top_10_latnivalo_moszkvaban_jo_idoben.

  

Szólj hozzá!

Címkék: Moszkva Moszkva parkjai moszkvai látnivalók Kuszkovó

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr155509353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.