2013.08.01.
14:44

Írta: fannie

Motor női szemmel – Legendaírtás következik!

motoros_csaj_1375361040.jpg_203x249

Elég nehezen tudom összeszedni ma a gondolataimat, tényleg csak arra tudok gondolni, hogy már csak négy nap, és MEGYÜNK HAZA!

Azért  csak sikerült megragadnom egyet a sok, fejemben cikázó téma közül: motor női szemmel. Mit szóltok?

Alapvetően szeretek motorozni. Az én szóhasználatomban a motorozás annyit jelent, hogy felpattanok Andris mögé (csak és kizárólag Andris mögé) a motorra, és kapaszkodom. Szeretem a szabadság érzését, amit a szembe jövő szél, és valljuk be, a sebesség ad. Szeretem, ahogy együtt dőlünk a járművel, billenünk jobbra, billenünk balra... Még az sem zavar, hogy én teljesen tehetetlen vagyok, szó szerint nem az én kezemben van a kormány, utasként semmilyen befolyással nem lehetek a történésekre. Minden egyes alkalommal, mikor felülök a hátsó ülésre, leteszem az életemet a sofőr kezébe. Aki, mint már írtam, csak Andris lehet.   

Van azonban néhány gyakorlati szempont, amit elsősorban nőként szintén nem árt figyelembe venni. Lássuk ezeket sorban, csak úgy könnyedén, amolyan “vízparti olvasmány” stílusban. Elvégre már majdnem nyaralunk! :)))

A filmekben, reklámokban elég gyakran feltűnik a kemény, de gyönyörű motoros amazon, akire szinte második bőrként tapad a védőruha. Ahogy leveszi a sisakot, hosszú haja édesen kócosan omlik a vállára. Szája félig nyitva, talán még a sebesség okozta izgalom miatt.

Nos, ezt el kell felejteni.

  1. A fenék részen nem tapad a bőrruha, hanem cukin buggyos. Mindig hagynak plusz helyet, hogy kényelmes maradjon a motoron felvett pozícióban is, ne szorítson. A beépített vasak meg kissé megnehezítik a figyelemfelkeltő, nőies csípőlengést. Vas védi a vállad, a könyököd, a csípőd, a térded. Aki ilyen felszerelésben képes szexin vonulni, annak őszintén gratulálok. Kérek videókat bizonyítékként. Ja, elfelejtettem említeni a motoros csizmát! Hehehe… Sok sikert!
  2. A hajad a sisak alatt kétszer olyan gyorsan zsírosodik, mint normálisan, könnyen befülled, még korpásodhat is! Most ezt kapd ki! Nem is értem, miért nem reklámoznak több sampont versenymotorosokkal. Egy napos kirándulás után is viszket a fejbőröm, mikor 3-4 napos túrákat vállalunk be, akkor aztán utána küzdhetek egy ideig e “mellékhatásokkal”.
  3. Ajánlatos felkötni a hajad a sisak alatt. Tehát nem fog művészien alá omlani a bukó levétele után. A sebességtől, a széltől a kilógó hajszálak úgy össze fognak kócolódni, hogy már csak két lehetőseg marad: levágod, vagy kitéped. Nem érdemes mindenféle művészkontyokkal próbálkozni, a dörzsölés hatására úgysem lesznek hosszú életűek. Szerintem nincs az a hajfixáló, ami megtartaná a frizurát ilyen körülmények között. De ez lehet egy másik reklámötlet.
  4. Ha túrázni megyünk, nincs divatozás. A menetfelszerelés ugye adott, a védőruha és –csizma. Sokat nem kell azon gondolkozni, mit vegyél fel. A táskákban (nyereg-, oldal-, tank-, háti-, stb.) elég korlátozott hely áll rendelkezésre. Vannak ugyan ezek a hatalmas túramotorok, amiket úgy tele lehet pakolni, hogy a végén majdnem akkorák, mint egy autó. Na, nekünk nem olyan van. Az a lényeg, hogy nálunk befér a fehérnemű, váltás cipő, egy-két póló, egy nadrág és egy pulcsi fejenként. A többi helyet elfoglalja a fényképező, kamera, telefon, töltők, fogkefe-fogkrém, ilyesmi. Egy több napos kiránduláson tehát előfordul, hogy ugyanazt viseled minden egyes nap.
  5. A motoros teljes mértékben ki van szolgáltatva az időjárás kényére-kedvére. Nem véletlenül jutott eszembe a téma most szombaton, amikor elindultunk Nyizsnyij Novgorodba, és 75 km után vissza kellett fordulnunk az eső miatt. Soha nem tudod, el tudsz-e indulni, megázol-e, esetleg kapod-e majd a jégesőt a nyakadba. Havazáshoz még nem volt szerencsénk.

Most ezt hasonlítsd össze a kiindulási képpel. Látod, ahogy folyik le róla a máz?

Akkor kijelenthetjük, hogy a motorozás egyáltalán nem nőies?

Nem tudom… Azért van abban valami hihetetlenül romantikus, ahogy kapaszkodom a páromba, rábízom magam, hagyom, hogy vigyen, amerre gondolja. Mert ő a férfi, és én számíthatok rá.

A képet itt találtam az interneten: http://www.vectorpsd.com/free-vector-material-sexy-yellow-girl-yellow-motorcycle.html

Szólj hozzá!

Címkék: motor gondolatok

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr615438418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.