2013.07.18.
13:14

Írta: fannie

Nicsak, mibe futottunk bele!

dscf5626_1374145616.JPG_864x648

Most hagyjuk egy kicsit a városlátogatásokat, kicsit nekem is beleszédült a fejem a látnivalókba, történelembe, mongolokba, Rettegett Ivánba. Térjünk vissza inkább a dolgos hétköznapokhoz.

Nyáron szokásunkká vált reggel korábban kelni, és még munka előtt elmenni egy kicsit edzeni. Ez természetesen számomra télen kivitelezhetetlen, akkor az állandó sötét miatt még kilenckor sem tudom megmondani a nevemet sem, futkározás szóba sem jöhet, kész életveszély volna. Ilyenkor júliusban viszont már ötkor világos van, sokkal könnyebb felébredni. Ahogy szokták volt mondani, itt is annyi a napsütéses órák száma, mint otthon, csak máshogy van elosztva.

Szóval edzés. Fitness terembe szoktunk járni, bemelegítés, kicsi súlyzó, és irány a futópad.

Kedden is ez volt a program, jól is ment minden, de mikor felpattantunk a motorra, hogy akkor irány haza, moci azt mondta: .... Jól hallottad, semmi. Meghalt, totál. Mára kiderült, hogy a generátorral van baj. Persze így az edzőteremnek lőttek, mi legyen, hát ott az erdő, fussunk ott.

Azt nagyon szeretem Moszkvában, hogy gyakorlatilag bárhol laksz, maximum 10-15 perces sétával elérsz egy parkba, erdőbe, zöld területre. Ezt annyira fontosnak tartom, hogy oroszul is el tudom mondani, ha kérdezik. :) 

Nincs ez másképp mostani lakóhelyünkön sem, 5 perc, és kint vagyunk "vidéken".

Jó levegő, finom illatok, kevés ember, hirtelen nem is értettem, miért nem ide jártunk eddig is kocogni. Hiába, a megszokás.

Tesszük egyik lábunk a másik után, jé, ott egy tó, hú, de mocskos, jé, valaki úszik benne. Tovább. Emelkedő, még mindig emelkedő, és még mindig. Én már éppen sportágat készültem váltani, úgy éreztem, simán nyernék a "ki köpi ki messzebbre a tüdejét" című játékban, amikor inkább mégiscsak elállt a lélegzetem.

Akkor pillantottuk meg a templomot, amit a csatolt képen látsz. Itt, a semmi közepén abszolút nem számítottunk ilyesmire. A látvány felért egy jó erős kávéval, egyből magamhoz tértem, és mosolyogva futottam le a maradék néhány kilométert.

Mondtam már, hogy kezdem megszeretni Moszvát? Egyre többet tudok róla, egyre több titkát fedezzük fel, és így egyre közelebb kerül a szívemhez.

Azért még nem veszek I love Moscow pólót. Majd ha ugyanilyen vidáman túléljük a telet is. :)

 

Szólj hozzá!

Címkék: sport gondolatok Moszkva

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr245413167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.