2013.06.11.
19:05

Írta: fannie

Moszkva csodálatos parkjai - Caricino

100_5296_1370970257.JPG_2848x2134

Most, hogy már szép az idő, érdemes bejárni Moszkva legszebb parkjait. Az egyik kedvencünk Caricino (Царицыно), mely nem csak szemet gyönyörködtető, de története is nagyon érdekes, szól a művészet iránti szenvedélyről, de hatalomról, viszályról és politikáról is.

A birtokot először a 16. században említik Irén cárné, Borisz Godunov húgának birtokaként, ebben az időben azonban még a kevéssé csalogató Fekete Sár nevet viselte. II. (Nagy) Katalin nevezte el Caricinónak (cárnői birtok), miután 1775-ben megvásárolta a területet. Katalin rögtön elhatározta, hogy egy olyan épületegyüttest épített itt, amely a Kolomenszkoje Park szépségével vetekedhet. Rögtön meg is bízta az orosz Vaszilij Ivanovics Bazsenovot a kivitelezéssel. Rövidre fogom, nem szeretnék elveszni a részletekben: Bazsenov mintegy tíz évig dolgozott a projekten, nem kímélve a saját pénztárcáját sem. Igazán elkötelezett lehetett, hiszen még saját moszkvai házát is eladta, és az így szerzett pénzt is az építkezésbe ölte. Fennmaradtak szívet tépő levelei, melyben további juttatásokért könyörög a munkálatok folytatása érdekében. Végül úgy látszott, erőfeszítései meghozzák gyümölcsöket, mire 1785-ben Katalin méltóztatott megtekinteni birtokát, már (majdnem) minden készen állt. A cárnő véleménye azonban lesújtó volt – túl kicsik a szobák, nyomasztóak, sötétek, az egész palota lakhatatlan, le kell bontani.

Hoppá. Természetesen a mai napig folynak a találgatások, vajon miért döntött így Katalin, hiszen úgy tűnik, az építész nem tért el az uralkodó által jóváhagyott tervektől. Sokan úgy gondolják, az egész mögött Katalin és fia, a későbbi I. Pál cár feszültségekkel teli kapcsolata, mondhatni viszálya áll. Katalin bizony féltette a hatalmát, a trónját fiától, aki akkor már elmúlt harminc éves, és voltak, akik úgy gondolták, jobban állna a kezében a jogar. És hogy hogy jön ide Bazsenov? Ő túl közel került Pálhoz a szabadkőművességen keresztül, mely csoportnak mind a ketten tagjai voltak. Az általa Caricinóban épített palota is magát viselte e rend jelképeit, sőt, ami már tényleg megbocsáthatatlan, Bazsenov nem restellte ugyanakkora méretűre építeni Pál palotáját, mint Katalinét. Így azért máris érthetőbb, miért kellett lebontani az épületet, amire annyi munkát és pénzt áldoztak, nem?

Nos, Bazsenov le, új szereplő lép a színre, Kazakov. Ő nyerte meg magának a nemes feladatot, hogy egy Katalin számára is elfogadható palotát felhúzzon az előző helyére. A munka haladt, haladgatott, a pénz csurrant, cseppent, cseppengetett. Úgy tűnik, Katalin kezdeti lelkesedése igencsak alább hagyott a Caricinóval kapcsolatban. Persze, más építészeti projektek is futottak ezzel párhuzamosan, amik ebben az időben, az 1780-as években már sokkal kedvesebbek voltak Katalin szívének. Ott van mindjárt a Szentpétervártól keletre épülő Pella Palota is. Ezt ma már nem érdemes keresni a térképen, az előbb emlegetett Pál rögtön leromboltatta, ahogy anyja halála után megörökölte a trónt. Édes a bosszú.

Visszatérve Caricino történetére, a palotát bizony soha nem fejezték be. Katalin 1796-ban szélütést kapott (stroke), és meghalt. Fia, Pál persze nem folytatta a munkálatokat, amik addigra már amúgy is elég nyögvenyelősen haladtak. I. Sándor (cár 1801-től 1825-ig) megnyitotta a területet a nagyközönség számára, s az hamar népszerű piknikező hely is lett. Az épületek szépen lassan átadták magukat az enyészetnek.

Az újjáépítési munkálatok elég későn, az 1980-as években indultak meg, a hivatalos átadásra pedig csupán 2007-ben került sor. Éppen ezért ez a park nem annyira ismert otthon sem, pedig érdemes meglátogatni. Az épületek stílusa egészen különleges, orosz pszeudogótikusnak mondják. Bájosak a tájba illeszkedő hidak, pihenőhelyek, pavilonok. Tavasszal-nyáron jólesik a tavak mellett hűsölni, napozni, élvezni a hatalmas szökőkút látványát. 

Hogy jutsz ide: a kettes számú, sötétzöld színű metróvonalon van a Caricino (Цари́цыно) megálló.

Szólj hozzá!

Címkék: Moszkva Moszkva parkjai moszkvai látnivalók Caricino

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr865356179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.