2013.06.03.
15:34

Írta: fannie

A füstmentesség felé araszolva

Időzzünk el még egy pillanatra a moszkvai gasztronómia világában, legalábbis ahhoz közel. Most elsősorban nem az ételekről lesz szó, csak a szolgáltatással kapcsolatos néhány furcsaságra térünk ki néhány mondat erejéig. Mert furcsaság azért akad. Mivel a téma elég komplex, folytatásos részek következnek. J

Az első probléma, amivel szembesültünk az éttermekben, hogy itt bizony lehet dohányozni. Törvény szerint ugyan kell lennie egy nem dohányzó résznek is, ez viszont gyakran csak annyit jelent, hogy azon az asztalon éppen nincs hamutálca, de két méterrel jobbra már lelkesen pöfékel a kedves vendég. Magyarul a dohányzó és a nem dohányzó rész simán lehet ugyanabban a légtérben. Ismerős? Szinte már nosztalgiája támad az embernek. Azok a régi „szép” idők…

Vannak olyan éttermek, ahol teljes a dohányzási tilalom. Ezek általában a nagy multiláncok egységei, mint a McDonald’s, a Starbucks, a KFC, de ott vannak például az orosz étteremláncok, a Mu-Mu (My-My) és a Teremok (Tepemok) is. Azért lássuk be, egy romantikus szombat esti vacsorához valahogy egyik helyszínt sem tudom annyira elképzelni. De ez persze ízlés dolga. J

Oroszország a mai napig az egyik legjobb piaca a dohánygyártóknak, a lakosság mintegy 40%-a cigizik. Nekem ugyan többnek tűnik, de ha ezt mondja a statisztika, akkor biztosan így is van.

Azért a változás szele itt is elkezdi lassan kifelé fújdogálni a füstöt. Éppen szombaton, 2013. június 1-jén lépett életbe az a törvény, mely szerint tilos a dohányzás az iskolákban, egyetemeken, múzeumokban, kórházakban, lépcsőházakban (ennek külön örülök!), tömegközlekedési eszközökön, illetve a megállók környékén. Én még nem láttam senkit rágyújtani például sem a metróban, sem a buszon, de az igaz, hogy a föld alól feljövet az aluljáróban már bizony sokan átadják (átadták) magukat ennek a szenvedélynek.  

2014. januártól lesz a cigarettának hatóságilag meghatározott minimum ára, amitől értelemszerűen lefelé eltérni nem lehet. Ehhez szintén nagy reményeket fűznek a törvényhozók, már csak meg kell állapodni abban, mi is legyen az a bizonyos minimum ár. Gyerekjáték. Ma persze Oroszországban sokkal olcsóbban hozzá lehet jutni a cigihez, mint az USA-ban, vagy Európában bárhol. Nem, nem viszünk haza senkinek dohányterméket. J   

Egy év múlva további szigorítások lépnek majd életbe. Elvileg 2014 júniusától már sem a kávézókban, sem az éttermekben nem szabad majd rágyújtani. Ha minden igaz, 2014. június 30-ig szól az itteni szerződésünk, tehát még egy hónapig élvezhetjük majd a módosítások következményeit. Csak nehogy aztán itt is kitörjön a lázadás. J A dohánytermékek árusítását is szigorítják majd, az utcai bódéktól megvonják ezt a jogot.

Vannak persze szkeptikusok is. Olyan véleményt is olvasni, hogy egy olyan országban, ahol pénzért gyakorlatilag bármit megkapsz, a szabályok szigorítása csak a rendőri korrupciót fogja tovább erősíteni. Azért szerintem ez egy elég érdekes meglátás. Ennek megfelelően a parlament akár be is zárhatna, hiszen ha megvesztegetéssel akármit el lehet érni, akkor alapból teljesen felesleges a törvényhozás. Bár olyan értelemben azért mégiscsak iránymutatásként szolgálhat, hogy ha a legális bírság (ebben az esetben) 500-1500 rubelben van meghatározva (3500-10 500 Ft), akkor a rendőr valószínűleg ennél többet nem tud kérni zsebre sem. És mindjárt új értelmet nyert a jog, mint társadalomformáló eszköz. J

Kíváncsi vagyok, a gyakorlatban mindez mit fog majd jelenteni. Azért ahhoz elég nagy elszántság kell, hogy az étteremből az ember kimenjen az utcára, mondjuk egy kellemes, -30 fokos téli éjszakán szívni egyet.

Nekem viszont határozott megkönnyebbülés lenne, ha nem kellene más füstjét szívnom. Azt hiszem, ezzel nem is vagyok egyedül.

Szólj hozzá!

Címkék: gasztronómia hasznos információk Moszkva

A bejegyzés trackback címe:

https://elet-uton.blog.hu/api/trackback/id/tr495342032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.